i don't deserve you. -sope (befejezett)

~új esély~

Jó olvasást picik

----------------------------------------------------------------------------------------------

~yoongi szemszögébõl~

-f-fiam?-fordult felém a jó öreg park.

-te mit csinálsz itt?-kérdeztem tõle és közelebb léptem hobihoz, majd megfogtam kezét. Válaszra nem méltatott, csak összekulcsolt kezeinket nézte.

-khmm.namjoon. mi a faszt csinálsz vele?-köpte feléjük a szavakat.

-hoseok. Megszeretném magyarázni.-mondta namjoon és mélyen hobi szemeibe nézett.

-azt hiszem addig mi is beszélgethetnénk.-mondta apám és szinte lyukat fúrt homlokomba nézésével.

-erre semmi szükség. Úgy gondolom bármi is történt itt, megtudjuk beszélni nyolc szem közt.-közölte hobi diplomatikusan és aránylag nyugodtan.

-ha gondolod....-mondta joon

Miután kimentünk a boltból (persze nem vettünk semmit, pedig az a krémszinû pulcsi tényleg tetszett), beültünk mind a négyen egy közeli kávézóba. Leültünk, majd egy darabig beállt az a tipikus kínos csend.

-akkor szerintem el is kezdhetnél beszélni, mert ha nincs mondanivalód, van jobb dolgunk is.-törte meg a hallgatást szerelmem.

-jó mondom....-szólalt meg namjoon.

-az egész dolog ott kezdõdött amikor anyáddal Olaszországba utaztunk.-az ,,anyáddal" szó hallatán hobi ez kicsit megugrott és erõsebben szorította a kezemet-Nagyon jó volt, nagyon élveztük. Egy csomó dolgot megnéztünk. Tényleg boldog volt.-nézett mélyen szemébe-Aztán este vacsora után indultunk vissza a kocsihoz, hogy visszamenjünk a hotelbe, amikor a mellkasához kapott és hirtelen gyorsan kezdte venni a levegõt. Nagyon megijedtem és hirtelen nem is tudtam, hogy mit csináljak-itt szerelmem kezdett egyre mélyebb levegõket venni és éreztem, hogy vagy elfogja magát sírni, vagy behúz egyet joon-nak-Egy pár perc múlva helyre állt a légzése. Megkérdeztem, hogy nem kéne-e kórházba menni, de azt mondta, hogy nincs rá szükség. Nem akartam semmit ráerõltetni, de nagyon aggódtam. Visszamentünk a szállásunkra és lassan elmentünk aludni. Az éjszaka közepén arra keltem, hogy nem kap levegõt. Azonnal mentõt hívtam és nem sokkal késõbb már kint is voltak. Bevitték a sürgõsségire, természetesen én is mentem vele és azonnal kezelésbe vették. Mint kiderült leállt a tüdöjének(író: nemtom, hogy igy kell-e írni, de a laptopom igy javította ki szóval ja) a negyede. Azt mondták, hogy további vizsgálatokat csak akkor tudnak rajta végezni, ha felébred. Ez két napig nem történt meg. Két teljes napig volt kómában. Amikor felébredt elvégezték rajta többi vizsgálatot és megállapítottak, hogy rákos. Sokkos állapotban voltunk.-ennél a szónál hobi is úgy nézett ki, mint aki kisebb sokkot kapott-Nem akartam elhinni, hogy életem szerelme igy fog elhagyni....Hoseok. Én tényleg szerettem.-nézett teljes komolysággal szerelmemre-Sokáig gyõzködtem, hogy minden rendben lesz és kigyógyul, de õ nagyon önfejû volt és haza akart jönni, mert elmondása szerint, õ itt akar meghalni. Elkönyvelte magában, hogy már nincs neki sok hátra. Sajnos igaza volt....Miután már otthon voltunk, rá nagyjából egy hónapra, egyik este teljesen leállt a tüdöje. Kihívtam a mentõket, de már nem tudtak rajta segíteni. Nagyon nagy ûr keletkezett bennem. Elmondhatatlan fájdalmat éreztem.

Miután befejezte mondandóját hobi csak nézett maga elé. Teljesen érthetõ. Szörnyû lehet ezt átélni.

-köszönöm.-mondta szerelmem és felállt.

-örültem.-néztem joon-ra majd apámra és elmentünk.

A haza út csöndesen telt. Hobi a frissen szerzett emlékek miatt nem akart beszélni, én pedig a régi emlékek miatt éreztem ugyanezt. Hogy milyen emlékek? Anyám.