i don't deserve you. -sope (befejezett)

~emlékek~

~hobi szemszöge~

Suli után együtt indultunk haza. Elég régen voltam már otthon, de kellenek ruhák, úgyhogy gyorsan beugrottunk hozzám. Út közben sokszor elgondolkodtam namjoon-on. Mit csinál ez jinnel? Egyáltalán, hogyan kerül ide? Gondolatmenetemből szerelmem előttem lengő keze szakított ki.
-hahóó hopi itt vagyunk!-mondta nekem mosolyogva. Erre nekem is muszáj volt így tennem. Nem bírok ellen állni ennek a gummy vigyornak. Annyira édes. Amúgy ha már itt tartunk ma majdnem lecsuktak. De hát nem hagyhattam, hogy hozzá érjen az a mocsok az én babámhoz. Azt mondta, hogy vele jobb lenne neki. Vajon igaza van?

Miután megpakoltam táskámat egy csomó ruhával és egyéb használati eszközökkel amire szükségem lehet, már indultunk is a Min rezidenciára. Amikor odaértünk namjoon kék autóját pillantottam meg a ház előtt állni. Na ez már megint itt van. Szerelmem is észre vette. Mosolyra húzódtak ajkai. Lehet, hogy beszèlnem kéne vele....Bementünk és jint pillantottuk meg a pulton, amint namjoon a lábai közt áll és így falják egymást. Yoongs láthatóan egy kicsit örült neki, de belőlem egy erős undort váltott ki.
-khmmm....-jeleztem, hogy nincsenek egyedül.
-ohh....sziasztok.-nézett rán jinnie paradicsomokat megszégyenítő arccal. Namjoonnal csak egymást néztük. Szóval emlékszik....

~visszaemlékezés~
-4 évvel ezelőtt- (hobi 14 éves)

-apa? Miért kiabáltok?-kérdeztek rémülten apukámat.
-ne most fiam!-lökött kissé arrébb. Már vagy negyed órája kiabálnak egymással és csapkodnak. Valaki kint van az ajtó előtt. Lehet látni, hogy egy fekete alak kiformálódik. Ez kicsoda? Közelebb mentem az ajtóhoz, hogy láthassam az említett ember arcát. Kinyitottam az ajtót és egy magas férfit pillantottam meg. Kissé ideges volt. Jóval magasabb volt nállam így fel kellett néznem rá.
-elnézést! Ön ki?-kérdeztem tőlle magabiztosságot tettetve. Az igazat megvallva nagyon féltem, hogy széthullik a családom. És így is lett....
-anyád pasija. Te meg a fia?-nézett rám olyan szemekkel mintha már minimum 2 éve ismernénk egymást.
-igen. El fog minket hagyni?-tettem fel neki kérdésemet, olyan nyugodtan, ahogy csak tudtam. Pedig könnyeimmel küzködtem.
-el. Sajnálom kölyök, de mostmár engem szeret. Ti már nem jelentetek neki semmit.-amikor ezt elmondta kis darabokra tört szét a szívem. Engem szeret anya! Sosem mondana ilyet! Egyszer csak édesanyám jelent meg mögöttem.
-a-anya....Mondd, hogy ez nem igaz! Te szeretsz engem ugye?-néztem rá, mostmár sírva.
-fiam....-vett egy nagy levegőt-míndig szeretni foglak. Vigyázz magadra.-adott egy csókot a homlokomra és namjoon-nal az ajtón kimenve ültek be egy kocsiba és elhajtottak. Én csak sírva néztem utánuk. Apám viharzott le a lépcsőn és rohant ki az útra.
-NE! NE! GYERE VISSZA!-kiabált utánuk. Reménytelen volt. Már rég elhagyták hallótávolságot.
-a-apa....-dadogtam neki
-hagyj békén.-ment be mellettem a házba.

Három hónap telhetett el nagyjából, amikor egyik nap iskola után haza felé kaptam egy hívást egy ismeretlentől.
-h-háló?-szóltam bele a telefonba
-jung hoseok-kal beszélek?-mondta a szavakat egy női hang.
-igen én vagyok az.
-sajnálom, hogy telefonon keresztül kell megtudnia, de édesanyja életét vesztette a tegnapi napon. A temetés szerdán esedékes. Őszinte részvétem.-és ezzel bontotta a vonalat. Lefagyva álltam a járda közepén. Nem tudtam fefogni az imént hallottakat. Meghalt? De namjoon ott volt neki! Miért nem védte meg? Egyáltalán, hogyan halt meg? Mikor hazaértem apámat pillantottam meg a konyhapulton támaszkodni egy csomó alkoholos üveggel maga körül.
-a-apa. Hallottad?-néztem rá könnyes szemekkel.
-igen.-odajött hozzám és homlokomra adott egy csókot, majd elhagyta a házat. Akkor láttam utoljára. Ő is elhagyott. Szerdán kimentem a temetésre, remélve, hogy apámat is ott találom, de nem jártam szerencsével. Nem jött el. Nagyon nagy fájdalmat éreztem a szívemben. Ezen a helyzeten még rosszabbított az is, hogy az a mocsok namjoon az első sorokban állt. Érzelmeket nem lehetett leolvasni az arcáról. Direkt úgy álltam, hogy észre vegyen. Nem is kellett sok idő mire feltűntem neki. Egy ideig egymás szemébe bámúltunk. Ő cseszte el az egész életemet.

~Visszaemlékezés vége~

Megfogtam yoongim kezét és az emeletre kezdtem el húzni. Muszáj tudnia az igaszságot. Nem hagyhatom, hogy jin húzza a rövidebbet.

-yoongi beszélnünk kell.-néztem rá egy komoly tekintettel, amből neki egyből leesett, hogy nem viccelődök.
-mi a baj hopi?-kérdezte. Elmeséltem neki mindent. Az elejétől a végéig. Egy ideig csak lefagyva nézett engem.
-ezért nem beszélsz sosem a családodról?-törte meg a csendet. Bólintottam mire ő egy ölelésbe vont.
-muszáj lesz beszélnünk jinnel!-húzódott el tőllem, de csak annyira, hogy a szemembe tudjon nézni. Bólintottam és egy puszi után megindúltunk le. Mikor leértünk csak namjoon volt ott.
-hol van jin?-kérdezte szerelmem egy kissé ideges hangnemben.
-elment mosdóra. Mi a baj?-kérdezte tőllünk namjoon, megjátszva, hogy érdekli.
-megismersz?-szegesztem neki a kérdést, amire ő csak bólintott egyet.
-mit keresel itt?!
-együtt vagyok jinnel. Ennyi.-mondta  nagyon nyugodtan. Ezt most komolyan gondolja?
-mit csináltál anyával?!-néztem rá mostmár könnyes szemekkel. Hangomban hallani lehetett a megtörtséget. Egyszerre voltam a sírás szélén és annak, hogy ott verjem agyon helyben.
-hoseok. Az egy baleset volt!-közölte velem.
-NEM! AZ EGÉSZ ÉLETEMET VÉGIGSZENVEDTEM MIATTAD!
-fiúk! mi a baj?-jött oda hozzánk jin
-tudja?-kérdeztem namjoont.
-hoseok!-szólt rám. Én csak könnyes szemekkel fordúltam jin felé.
-a barátod egy hazug! Miatta ment tönkre az életem!-hadartam a szavakat. Neki kétszeresére nőttek a szemei.
-m-mi?-kérdezte értetlenül.
-miatta vesztettem el az anyámat és az apámat! Tönkre tette a családomat!-kezdtem sírásba. Szerelmem ölelésbe vont. Jin ránézett yoongimra aki bólintott, ezzel jelezve, hogy igazat mondok.
-namjoon. Menj innen.-közölte vele nyugodt hangnemben.
-ne jin! Ne higyj nekik!-nézett kérlelően a fiúra.
-nem mondom mégegyszer! Takarodj innen!- Életem megkeserítője fogta magát és szomorúságot tettetve kiment. Jinnie odajött hozzám és csatlakozott az ölelésbe egy halk ,,sajnálom"-ot elmormolva. Így lehettünk pár percig.
-csinálok teát srácok. Oké?-intézte felém szavait. Én csak bólintottam egyet, míg szerelmem egy ,,köszönjük"-öt mondott.
-jól vagy édesem?-kérdezett babám.
-megvagyok....-válaszoltam szipogva
-menj felküdj le. Majd felviszem a teát. Jó?-adott egy puszit az arcomra, én pedig elindúltam fel. A szobája míndig olyan nyugodt hangulatot áraszt. Azzal a sok rajzal a falakon. És köztük azzal is ami engem ábrázol. Nagyon tehetséges ebben. Sokra vihetné még. Ugyanakkor a korizáshoz is nagyon ért. Sajnálom, hogy miattam már régen nem volt....Most biztos jinnel megbeszélik az imént történteket. Tudom, hogy ez így egyszerre mindkettőjüknek sok volt, de muszáj volt elmondanom nekik. Nem akartam, hogy jin is úgy járjon mint, ahogyan anyám. Igaz apámmal azóta sem tudom, hogy mi van. Még csak nem is hallottam rólla. Nem sokkal később szerelmem jött fel két bögrével mancsaiban. Így jobban megnézve tényleg olyan mint egy kiscica. De még milyen cuki kiscica....

♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡

Sziasztok!💗 Köszönöm, hogy elolvastad!💗💗
Puuszi💗