i don't deserve you. -sope (befejezett)

~elvesztem a szemeiben~

Ciao. Szeretném leszögezni, hogy ezt akkor kezdtem el írni, amikor még fogalmam nem volt róla, hogy, hogy kell. Ebből kifolyólag, hogyha a hányinger fog néha kerülgetni az írásmódom miatt, akkor előre bocsánat. Később jobb lesz.
Puszi. Jó olvasást.

-kelj fel elkésel!-rontott be apám a szobámba
mire én csak morogni bírtam. persze ennek is egy perccel az ébresztőm jelzése előtt kell bejönnie. nagyon utáltam korán kelni, de nem jobban, mint az embereket. kifejezetten az apámért sem voltam oda. ja igen, anyám meghalt 3 éve egy autóbalesetben. én is ott voltam, de engem sikerült megmenteni. találjátok ki kit hibáztat az apja ez miatt? hát nyílván engem! ki mást! így maradtunk ketten apámmal, mivel testvérem az nincs. szerencsétlenségemre ez volt az első napom az új sulimban. el kellett költöznünk, mivel apám új munkát kapott....tehát ki szívta meg megint? én! megszoktam....

miután kiszenvedtem magamat az ágyamból a fürdőszoba felé vettem az irányt, ahol a tükörbe nézve állapítottam meg, hogy ma is ronda vagyok. megmostam az arcomat, fogamat, majd mentem vissza a szobámba.
na jó valami olyat kéne felvennem amiből nem az jön le mindenkinek, hogy mekkora egy idióta vagyok.

kiválasztottam egy fekete pólót illetve egy térdnél szakított fekete farmert. lecsekkoltam magamat a tükörben.
fekete. típikus yoongi. majd mentem le a konyhába, hogy keressek valami ehetőt. apám éppen telefonált valakivel. hát mit ne mondjak nem tűnt túl nyugodtnak. amint meglátott azonnal lerázta a vonal másik végén éppen káromkodó férfit.
-szia apa!
-szevasz.
-mi a baj?
-mit érdekel az téged?
-bocsánat....
hát igen....mostmár értitek. miután anyám meghalt ilyen velem....míndig flegma, nem oszt meg velem semmit, és sokszor fordult már elő a fizikai bántalmazás is.

végül úgy voltam vele, hogy nem kutakodok tovább kaja után inkább veszek valamit útközben. egyszóval elindultam.

mikor megpillantottam az iskola szenvedést árasztó fehér színét, azonnal rossz érzés fogott el.

muszáj lesz bevágódnom valakinél bármennyire is ki nem állhatom az embereket, mivel azt se tudom, hogy eszik-e vagy isszák ezt az iskolát. mikor beléptem az ajtón, az egy hangos nyikorgással jelezte érkezésemet. remek. vonnd rám az összes figyelmet persze. szerencsére még elég korán volt, így nem volt szemtanu. odasiettem a portához, hogy megkérdezzem, hogy még is hol a francban van az osztálytermem.

-elnézést! meg tudná mondani, hogy merre találom a 10./c-t?
-a folyosó végén jobbra!-mutatott egy teljesen sötét folyosó irányába, aminek végén csak egy lámpa pislákolt. elindultam az említett irányba, mire egy ajtót találtam magam előtt ,,10./c" felírattal díszelegve. benyitottam, és egy kedvesen mosolygó nőt láttam a tanári asztálnál ülve. gondolom ő az osztályfőnök. jobb ha jóba leszek vele. mentem közelebb hozzá.

-min yoongi?-kérdezte azzal a levakarhatatlan mosollyal az arcán
-igen...-motyogtam az orrom alatt

biccentett egyet a fejével, jelezve, hogy menjek és üljek le valahova. mivel, mint említettem elég korán volt még, szerencsére nem volt foglalt a legszínpatikusabb hely. esküszöm nektek, hogy ez a legjobb hely egy osztályban higyjétek el nekem, nem először váltottam már iskolát életemben. ültem le az ablakfelöli padsor leghátsó padjába. különösen kedvelem ezt a helyet, mivel itt a tanár soha nem veszi, hogy mit csinálsz. ami nállam egy nagyon nagy pozitívum, tekintve ha nem alszok akkor vagy zenét hallgatok, vagy jegyzetelek. az igazat megvallva teljesen mindegy, hogy hol vagyok, kivel, és mit csinálok, zene míndig szól a fülemben. ez most sem volt másképp. már vagy egy jó negyed órája a fülemben díszelgett a szeretett fülhallgatóm, amikor megérkezett az első órát tartó tanár. egy férfi volt. nem tűnt túl idősnek, de fiatal sem volt már. tekintve, hogy ez volt az első nap első órája logikusnak tűnt, hogy egy névsorolvasással kezdte. mindenki vagy egy ,,jelen"el vagy egy ,,itt vagyok"al válaszolt. de ezt sem úsztam meg. elérkeztünk az én nevemhez.

-min yoongi?-ejtette ki nevemet azon a kissé rekedtes hangján
-jelen.-válaszoltam, mire majdnem az egész osztály hátrafordult és engem kezdtett bámulni. remek. utálom ha mindenki rám figyel. szerencsére ez nem tartott tovább 1-2 percnél. a tanár haladt is tovább a következő névre.

-jung hoseok?-senki nem válaszolt.
-hoseok itt van?-vette szájára újra a fiú nevét

-itt vagyok!-rontott be a már említett srác.
-miért késtél?-kérdezte tőlle a férfi egy kicsit lenéző tekintettel
-elaludtam....-hajtotta le a fejét és kezdte el a kissé kopottas linóleumot vizslatni.
-üljön le.-mondta a tanár mostmár kicsit sem barátságos hangon

felém vette az irányt és leült mellém.

-szia!-nyújtotta felém a kezét egy nagy mosollyal. én az arcát kezdtem el tanulmányozni, miután megcsodáltam a haját. fekete volt. mint minden embernek koreában, de az ő haja más volt. szebb. a szemem egyre csak haladt lejjebb mikor megpillantottam az ajkait. kicsit elvoltak nyílva egymástól és enyhe rózsaszín színe volt.

-hahó-szólalt meg hoseok
-itt vagy?
-szia-ráztam meg kezét egy kisebb mosollyal
-hogy hogy ide jöttél suliba?-kérdezte, mire én gyönyörű fekete, nem inkább sötétbarna íriszeit csodáltam
-a-apám itt k-kapott munkát-baszki.miért dadogok?! hagyd már abba yoongi
-oh értem.de miért dadogsz?-kérdezte egy kicsit összezavarodott nézéssel. hogy az igazat megvalljam csak akkor szoktam dadogni, hogyha zavarba vagyok vagy ha szerel....nem! nem lehetek szerelmes....
-n-nemtudom.....-erre hoseok csak nevetett. ennek hála láthattam azokat a csodás fehér fogait. nekem is kuncognom kellett.

fura dolgot érzek a mellkasomban. dehát én utálom az embereket....hoseoktól miért nem undorodok?