Senjuk 🌹 (Uchihák II. fejezet)

7.

A mai napom egyáltalán nem volt felhőtlennek mondható. Egész idő alatt valami rossz érzés kerített hatalmába, amit magam sem tudtam megmagyarázni. Egyszerűen úgy éreztem, hogy nemsokára valami nagy baj fog történni. Túl sok ideje van szélcsend. A béke, ami az Akatsuki által kirobbantott Ninja Háború után a világra telepedett, érzéseim szerint hamarosan ismét veszélyben foroghat. Nem akartam Tobiramát ilyen gondokkal terhelni, ma amúgy is volt éppen elég dolga, ezért inkább magamban tartottam a gondolataimat. Az egyetlen, akinek beszámoltam a bennem uralkodó káoszról és zavarról, az Ino volt. Átjött, hogy végre meglátogassa Izanamit, ugyanis elmondása szerint "már alig várta, hogy láthassa azt a kis édest". Örültem, amiért ennyire felhőtlen volt az öröme és az elején nem akartam elszomorítani a megérzéseimmel, de végül nem birtam azokat magamban tartani.
- Valamiért rossz érzésem van- mondtam, miközben vázába helyeztem a virágcsokrot, amit nekünk hozott.
- Miért? Talán történt valami Izanamival vagy Tobiramával?- kérdezte aggódva, miközben az ölében tartotta a kislányomat.
- Nem, velük minden rendben. Itachi miatt van ez az egész. Sasuke szerint valami fontosat akar mondani, ami annyira titkos, hogy még arra utaló dolgokat se mert leírni neki. Szerintem valami rossz dologról van szó.
- Nos, ma minden kiderül. Sasuke azt mondta, estére Itachi eléri Konohát. Biztos vagyok benne, hogy első uta a Hokagékhoz fog vezetni.
- Affelől nincs kétségem- sóhajtottam, majd helyet foglaltam vele szemben és mosolyogva néztem, ahogy babusgatja Izanamit.- Élvezed, ugye?
- Még szép! Annyira aranyos!- lelkendezett Ino.
Mosolyogva áttereltem inkább valami másra a témát, mert semmi kedvem nem volt tovább rontani a hangulatot a baljós feltételezéseimmel.
Ino nálunk maradt egészen késő délutánig, majd arra hivatkozva, hogy Sasukéra is szánnia kell egy kis időt, távozott. Izanaminak itt volt az ideje pihennie egy kicsit, ezért elaltattam, majd lefektettem a kiságyába. Lassan kiballagtam a nappaliba és helyet foglaltam az egyik kanapén, ismét lehetőséget adva negatív gondolataimnak, hogy elárasszák az agyam. De pár perc múlva megérkezett Tobirama teljesen lefáradva, mire intettem neki, hogy jöjjön ide hozzám. Sóhajtva végigfeküdt a kanapén és az ölembe hajtotta a fejét.
- Mi volt?- kérdeztem, miközben a fejét simogattam.
- Konkrétan mega-megbeszélés.
- Mivel kapcsolatban?
- Néhány tanácsos szerint ideje lenne tartani egy chunin-vizsgát. Most lecsillapodtak a kedélyek, és elég sok idő eltelt a legutóbbi óta.
- És mire jutottatok?
- Jóvá hagytuk. Jó lenne már valami akció, mert kezd unalmassá válni az élet a faluban. És hamarosan a genninek is forrongani kezdenének...
- Szóval felpörgetitek a dolgokat?- kérdeztem mosolyogva, mire bólintott egyet.
- De még rengeteg szervezési munka hátra van. Úgyhogy kemény napok elé nézünk.
- Az biztos...
- Veled minden rendben?- kérdezte felülve.- Furán viselkedsz...
- Csak még mindig rossz érzésem van Itachi híre miatt- vallottam be.
- Már nem kell sokáig kétségek között lennünk. Biztos te is megnyugodsz, amint megtudjuk a híreket- szorította meg a kezem, mire közelebb húzódtam hozzá és megcsókoltam.
Bárcsak igaza lett volna ebben.
Már teljesen besötétedett, amikor sürgető kopogást hallottam az ajtón. Szóltam Tobiramának, hogy majd én nyitom és elsétáltam a bejárati ajtóhoz. Apámat találtam ott, de láttam rajta, hogy ezúttal nem beszélgetni jött, ami még inkább pánikba ejtett.
- Kim, vidd át Izanamit a barátnődhöz. Mindketten velem kell jönnötök- közölte köszönés nélkül.
- Mi történik?
- Majd útközben elmondom.
Behívtam apámat és utasításainak eleget téve fogtam Izanamit és elindultam vele Inoékhoz. A barátnőm azonnal ajtót nyitott.
- Tudnál rá vigyázni?- kérdeztem azonnal.
- Persze, de mi ez az egész? Sasuke is az előbb viharzott el és azt mondta, most nincs ideje elmagyarázni a dolgokat.
- Még én sem tudok semmi konkrétat, de úgy tűnik igazam lett. Valami készül, valami rossz. Különben nem hívatnának engem is- magyaráztam, majd nyomtam egy puszit Izanami fejére és már siettem is vissza.
Amikor hazaértem, apám és Tobirama feszülten álltak a nappaliban rám várakozva.
- Mehetünk?- kérdezte apa, amikor betoppantam.
- Igen, de mondd már el, mi történik- kérleltem, majd rögvest elindultunk.
- Itachi visszatért, és nincsenek túl jó hírei.