Senjuk 🌹 (Uchihák II. fejezet)

29.

~1 évvel később~

Már egy év telt el azóta, hogy az Ootsutsuki banda Konohára támadt. Ezalatt az idő alatt a falu minden károsodását helyrehozták és a konohai geninek egy chunnin-vizsgán is részt vettek, ami Sunagakuréban került megrendezésre. És örömmel jelenthetem be, hogy Naruto végre chunnin lett, aminek hihetetlenül örült. Végre elkezdett felzárkózni hozzánk a rangsorolást illetően. Időközben megszületett Inoék kislánya is, Hanako, azóta Itachi aggódó nagybáty módjára minden második nap visszatér Konohába, hogy meglátogassa Sasukéékat. Hiába, egy kisbaba teljes mértékben képes megváltoztatni az embereket, vegyük csak példának az apámat és Izunát.
Aprópó, Uchihák! Újabban minden nap nálunk tőltenek pár órát, ugyanis Izanami elkezdett megtanulni néhány szót. Mióta kimondta az első szavát, az apámék és Tobirama azon versenyeznek, hogy a Senju vagy az Uchiha szót fogja majd kimondani előbb. Idegölő egy banda, mondhatom (de azért szeretem őket).
Ma apám és Izuna ismét átugrott hozzánk, hogy meglátogassák Izanamit, aminek Tobirama rettentően örült.
- Most komolyan?- vonta fel a szemöldökét fáradtan sóhajtva.- Tegnap mást se hallgattam a házban, csak "Uchiha, Uchiha". Lassan elég lesz, ti is látjátok, hogy Izanami nem akarja kimondani.
- Hallgass, Senju!- szólt rá apám, majd visszafordult a földön játszó kislányhoz.- Izanami! Mondd szépen, hogy Uchiha!
Izanami válaszul mosolyogva a kezébe adta az egyik játékát, mire az apám furcsán meredt rá. Aztán vállat vont és elkezdett játszani vele.
- Ezt még mindig nem hiszem el...- motyogtam, miközben Tobirama helyet foglalt mellettem, és a földön ülő társaságot figyeltük.
- Hát igen, elég fura a rettegett Uchiha fivéreket ilyen helyzetben látni- folytotta vissza a nevetését.
- Mit papolsz, Senju?- kérdezte Izuna, akit Izanami szintén bevont a játékba.
- Semmit, semmit- legyintett, mire elnevettem magam.
- Kim, áruld el!
- Nem köpöm be- pillantottam rá, majd ahogy a szemembe nézett, hozzáhajoltam és megcsókoltam.
- Te jó ég, szobára...- dünnyögte Izuna.
- Izuna! Ne küldd már a lányomat egy Senjuval az ágyba!
- Az megy küldés nélkül is- motyogta Tobirama két csók között, mire elnevettem magam.
De folytattuk a csókolózást, mert ezzel kellő mértékben fel tudjuk cseszni apámék idegeit, ami mindkettőnknek jól esik néha. Hirtelen megéreztem valakit az ölembe huppanni, mire mosolyogva pillantottam le Izanamira.
- Na látjátok? Neki se tetszik, amit csináltok- csóválta a fejét Izuna, az apám pedig egyetértően bólogatott.
- A fenéket, csak elege lett belőletek- vágta rá Tobirama, majd mosolyogva figyelte, ahogy a lányunk átmászik az ő ölébe.
- Na persze... Izanami, mondd szépen, hogy Uchiha!- kérlelte apám.
- Mondd azt, hogy Senju!- fogta meg egyik kezét óvatosan Tobirama.
Izanami egy ideig felváltva pillantgatott mindkettőjükre, majd mosolyogva felemelte a kezeit és felkiáltott:
- Mama!
- Ezaz, Izanami, így kell ezt!- mosolyodtam el győztesen és elégedetten dőltem hátra.
- Komolyan?
- Ilyenről szó sem volt...
- Az Uchiha jobban hangzik- méltatlankodtak társaságom férfi tagjai sorjában, mire gyilkos tekintettel meredtem rájuk.
- Befogtátok?!
- Hogyne!- tették fel a kezüket egyszerre, mire kedvesen elmosolyodtam.
- Az egyik pillanatban szeret, a másikban meg simán átmegy pszichopatába...- dünnyögte Izuna.
- Tisztára, mint az apja- értett egyet Tobirama, mire apámmal mérgesen pillantottunk rájuk.- Csak vicceltem, az apád rosszabb.
- Tudtam én, hogy szeretsz- mosolyodtam el és adtam neki egy gyors csókot.
- Mi? Szóval a végén csak én maradok pszichopatának bélyegezve?- tátotta el a száját apám, mire mindhárman határozottan bólintottunk egyet.- Hallod ezt, Izanami?
A lányom odamászott apához és hangosan visítva adta a tudtára, hogy szeretné, ha felvenné a földről. Apám azonnal eleget tett a kérésének és felkapta a földről, amit Izanami hangos nevetéssel díjazott.
- Jut eszembe, mikor mentek legközelebb küldetésre?- kérdezte Tobirama, mire mindkét Uchihától gyilkos pillantást kapott.
- Kezd eleged lenni belőlünk?
- De mennyire- közölte Tobirama.- Minden nap el kell viselnem a társaságotokat, kell egy kis szünet.
- Valahogy éreztem, hogy ezt fogod mondani- motyogta gúnyosan Izuna.
- Kim, mondj már valamit!- szólt rám apám, mire csak vállat vontam.
- Nem mondom, hogy nem örülök nektek, de...- kezdtem, aztán támadt egy ragyogó ötletem.- Megvan! Amúgyis Izanami miatt vagytok itt mindig, szóval holnap reggel átviszem, hogy az egész napot vele töltsétek, és akkor egy időre békén hagytok minket.
- Most lepődjek meg, hogy megint a Senju pártján áll?- húzta össze résnyire a szemét Izuna.
- Felesleges- mosolygott Tobirama magabiztosan.
- Jó, legyen- sóhajtott apám.- De! Holnap Izanami csak a miénk!
- Megegyeztünk- mentünk bele azonnal.
Egy napot csak kibír szegénykém az Uchihákkal, amúgyis el fogják kényeztetni végig. Apámékat pár perc után sikerült kitessékelnünk, aztán lefektettük Izanamit, mert elfáradt. Kisétáltam Tobiramához a nappaliba, aki gondterhelt arccal nézett maga elé.
- Biztos jó ötlet a lányunkat két Uchihára bízni?- kérdezte aggódva, amikor az ölébe ültem.
- Ha nem felejtetted volna el...
- Te is az vagy, tudom. De ők egy kicsit... Senju ellenesek. Nem vágyom rá, hogy ellenem uszítsák a saját lányom.
- Nem fogják, ne aggódj- nyugtattam meg és engedtem, hogy megcsókoljon.