Elfogadott segítség (Befejezett)

20. Békülés szépségei

Bucky:

Charlie nem sokkal ezelőtt indult el dolgozni, én pedig itthon maradtam egyedül. Megint. A csapat tagjai el vannak foglalva a saját dolgaikkal, így én inkább leültem a nappaliba, bekapcsoltam a tv-t.

- Barnes! Velünk jössz? - jött be Stark a nappaliba.

- Hova mentek? - kérdeztem.

- Most jött egy füles, hogy merre lehet a maradék HYDRA embereknek a rejtekhelye. Azt megyünk felszámolni.

- Megyek.

- Szólnod kellene Charlienak. - állt meg mellettem Steve.

- Nem hinném. Délután jövünk haza. Mire haza ér, itthon leszünk. - vágott közbe Stark.

- Nem akarom, hogy aggódjon. Beszélek vele délután - mondtam. Belül persze tudtam, hogy tudnia kellene. 

- Te tudod. - mondta Steve. Tudtam, hogy igaza van. De most végre újra hasznosnak érzem magam. Ki akarom élvezni.

Már úton voltunk, mikor megcsörrent a telefonom. Charlie hívott. Nem akartam hazudni neki, ezért nem vettem fel. Ezért még biztos, hogy valahogy vezekelnem kell, de ezt majd délután megbeszélem vele. 

Röpke négy óra alatt felszámoltuk a bázist, ezzel a maradék HYDRA-t is. Végre vége. Nincs okom kitől félni a továbbiakban. Ezek már nem árthatnak nekem. 

Mikor visszaszálltunk a gépre, Stark aggódva nézett rám.

- Ugtye nincs rajtad egy karcolás sem? - kérdezte.

- Nem tudom. Miért?

- Ezért - majd bekapcsolt egy videó üzenetet, amin Charlie szerepelt. Nem volt túl vidám.

JARVISZ, tudsz üzenni Tonynak?

Igen kisasszony.

Akkor mond meg neki, hogy ha haza jönnek, és Buckynak baja esik, én megölöm. Ezért még biztos, hogy elő fogom venni.

- A barátnőd ki fog nyírni engem. - nézett rám.

- Nyugalom. Csak aggódik.

- Ha valóra váltja az ígéretét, én nyírlak ki - nézett rám idegesen.

- Nem lesz gond - mondtam, de belül aggódtam. Remélem, tényleg nem lesz gond.

Haza felé azon agyaltam, hogy hogyan is mondjam el Charlienak úgy az igazat, hogy a lehető legcsekélyebb mértékben húzzam fel. Ő az utolsó, akit bántani akarok. Most biztos, hogy dühöng, jogosan, de remélem megért engem is. 

Késő éjjel értünk haza. Szerencsére mindenki óvatosan lépkedett a házba, nehogy felébresszük Charliet. Életemet a nappaliban találtuk meg, a tv előtt aludt. Patyolat rend volt és kaja a konyhában. Szegényem biztos nagyon ideges lehetett, ha ennyire lefoglalta magát. 

Mikor felvittem a szobába, lefektettem az ágyba, kicsit körül néztem. Ágyneműt cserélt, portalanított. Biztos, hogy kinyír holnap reggel. Nagyon aggódhatott. Amikor befeküdtem mellé, kisimítottam egy kósza tincset az arcából, aztán lefeküdtem és én is elaludtam. 

Reggel arra ébredtem, hogy egyedül fekszem az ágyban. Az órára pillantva láttam, hogy Charlie még itthon van. Gondoltam, a konyha felé indulok el keresni. Charliet a konyhában találtam meg, kávét ivott, és kicsit elbambult. Átkaroltam hátulról, mire kicsit megugrott a karjaim között.

 - Ne haragudj. Nem akartalak megijeszteni - mondtam halkan.

- Csak elbambultam - válaszolta hidegen.

- Haragszol? - kérdeztem.

- Kicsit.

- Charlie........

- Nem! Figyelj ide! Tudod te, hogy én mennyire aggódtam, mikor nem vetted fel? Haza jöttem, a ház tök üres, senki sehol! Senki nem veszi fel! Aggódtam - csapott a mellkasomra minden mondatnál. 

- Sajnálom. Nem akartam, hogy aggódj. Mikor jöttél rá?

- Végeztem a papírmunkával, és gondoltam, hogy felhívlak, megkérdezem, hogy telik a nap. Nem vetted fel. Először azt hittem, hogy csak nem vagy telefon közelben. Akkor hívtam Stevet, aztán mindenkit. Senkit nem értem el, aztán haza rohantam. Akkor mondta JARVISZ, hogy elmentetek, de nem mondhatja el, hogy hova.

- Tényleg nem akartalak felidegesíteni.

- Nem akarom, hogy azt hidd, hogy rád akaszkodom és tapadok. Csak nagyon aggódtam. - nézett rám könnyes szemekkel.

- Rendben. Egyezzünk meg abban, hogy ha bevetésre megyek, akkor írok egy SMS-t. Így jó? - kérdeztem, miközben végig simítottam az arcán. Egy dologban biztos voltam abban a percem. Soha többé nem akarok ennek nőnek fájdalmat okozni, se megbántani. Minden meg fogok tenni annak érdekében, hogy ne kelljen átélnie ezt. Még akkor is, ha papucsnak fogok tűnni. 

- Igen. Köszönöm.

- Szeretlek - öletem magamhoz.

- Én is szeretlek - bújt hozzám.

- Elvigyelek dolgozni? Jövök neked még egy motorozással.

- Rendben.

Felült mögém, majd átkarolt. Nagyon boldog voltam. Óvatosan indítottam, és igyekeztem lessan vezetni. Mikor megérkeztünk, forró csókot váltottunk, aztán ő bement, én pedig visszaindultam a bázisra.