Elfogadott segítség (Befejezett)

36. Utolsó simítások

Bucky:

Ahogy telt az idő, Charlie egyre jobban vette át a lányok idegesítő stílusát. Sok volt a kaja, el fog hízni, nem áll jól a nem tudom én milyen ruha, esni fog, meleg lesz. Mindenbe bele kötött.

Márciusban már én is fontolóra vettem a bázisra való visszaköltözést. Szeretem, de ez kezd kicsit sok lenni.

- Charlie, nyugalom. - próbáltam megnyugtatni, mikor az esküvőszerbező által küldött torták közül egy se tetszett neki igazán, emiatt pánikolni kezdett.

- De nézd meg! Egyik csicsásabb, mint a másik. Egyszerűt szeretnék!

- Ezt nézd meg - mutattam egy szép hófehér tortára, amin kék pillangók voltak. - Szerintem ez szép és egyszerű.

- Igen. Igazad van - hajtotta le a fejét.

- Hé - öleltem át. - Ne idegeskedj. Minden tökéletes lesz.

- Gondolod? - kérdezte.

- Tudom.

Ahogy simogattam a hátát, lassan megnyugodott. Szegénykém teljesen rástresszelt a dologra. Miután lehiggadt, ő is jobban megnézte a tortát, és neki is tetszett, azt választottuk. Az esküvőszervező visszajelzett, hogy akkor a fő színek a fehér és a kék lesz, így állítják össze a dekoráció mintákat, és lehetőleg a koszorúslány ruhája és kék legyen.

- Mikor beszéljük át az ültetés? - kérdeztem.

- Holnap? Ma Tonyval és a lányokkal megyünk ruhát nézni.

- Mikor indultok?

- Amint Hope haza ér.

- Ki lesz a koszorús lány?

- Wanda.

- Hogyhogy?

- Sokat segített abban, hogy összejöjjünk és én is jóban lettem vele. A többiekkel is jóban vagyok, de Wandához közelebb állok.

- Jól döntöttél - pusziltam meg a homlokát. - Hiányzik még valami?

- Nem tudom. Azt hiszem nem. Talán az italok, bár Tony azt mondta, hogy arról gondoskodik. Úgyhogy azt hiszem nem. Minden megvan.

- Akkor mostantól ne idegeskedj! Rendben?

- Rendben - mosolygott.

Charlie:

Bucky sokat segít abban, hogy lehetőleg ne bolonduljak meg. Egyre kevesebb az időnk, és én egyre inkább azon gondolkodom, hogy valamit elfelejtettem. De nem jövök rá, hogy mit. Nem tudom. Nem tudom. Ezen kattogok minden éjjel. Katasztrófa.

- Mehetünk? - ültek be a lányok is a kocsiba.

- Igen - mosolyogtam rájuk. Mindenkinek tetszett a kék, így arra jutottunk, hogy a lányok ugyanolyan ruhában lesznek. Biztos, ami tuti.

Ugyan abba a boltba mentünk, ahol az én ruhámat vettük, mert megérkezett a menyecske ruhám, amit fel kell próbálnom.

Ugyan az a hölgy fogadott minket, akinél a ruhát vettük, így már jól dolgoztunk együtt. Hope lett az első, akinek ruhát néztünk. Találtunk egy édes fehér ruhát, kékes zöld díszítéssel.

Mikor kijött benne, annyira szép volt, hogy mindannyian a könnyeinket törölgettük a meghatottságtól.

- Nem vagyok szép anya? - nézett rám ijedten.

- De igen. Álom szép vagy.

- De akkor miért sírtok?

- Mert gyönyörű vagy, és meghatódtunk.

- Azt hiszem, valaki túlöltözte a menyasszonyt - mosolygott rá Tony.

- Az baj?

- Nem. Egyáltalán nem - mondtam neki.

A lányok már más tészta voltak. Nekik nem egyezett az ízlésük a stílust illetően. Végül két féle ruha lett a három lánynak, így mindenkinek teljesült az akarata.

Elégedetten távoztunk. Az én ruhám és tökéletesen illett rám. Az esküvő előtti szerdán kell visszamennem, hogy megnézzék, kell-e alakítani a ruhákon. A cipő boltban szerencsére gyorsan végeztünk. Ezzel legalább nem volt gond.

Buckyval már a múlt héten kiválasztottuk a gyűrűket, azokért is bementünk, mert az övét kicsit meg kellett nagyítani. Így aztán már tényleg csak az ülés rend maradt hátra.

Hope boldogan újságolta, hogy milyen szép ruhácskát kapott.

Azt hiszem, minden tökéletesen alakul. Már tényleg csak az ülés rend és minden kész. Végre. Remélem, nem szedek fel annyit, hogy ne férjek bele a ruhámba. Oda kell figyelnem.