Amber /Loki ff. /

16.

-Egyébként, hallottam miről beszélt a bátyád Lestattal.

Már éppen tettem volta vissza a krémet a helyére, mikor megszólalt. Sejtettem, hogy hazudik. Nathaniel óvatosabb ennél, pontosan ügyel arra, hogy biztonságban legyenek az ügyes bajos dolgai.

-És meg is osztod velem? - kérdeztem hidegen.

-Nem is tudom. Újra ilyen bizalmas, hiper szuper legjobb barát kapcsolatban vagyunk? - nézett rám gúnyosan vigyorogva.

-Igen, abban. Élni se tudnék nélküled. - morogtam.

-Ezt mégértem. - vigyorgott. - El akarnak menni innen.

Na persze. Ilyenkor elgondolkozok, hogy Loki ugyan mi a francért kapta azt a bizonyos csínytevések istensége címét. Mert ilyen béna hazugságot már nagyon rég hallottam.

-Te teljesen hülyének nézel engem?

-Nem teljesen. - vonta meg a vállát.

Teljesen komoly volt, úgy nézett a szemembe. Először azt sem tudtam mit feleljek. Fél órája még ölelgetett, most meg lehülyéz. Valami nincs rendben vele. Miután feltehetőleg észrevételezte az értetlenségemet, széles mosolyra húzta a száját. De amolyan őszinte mosolyra.

-Gyere ide Amber. - paskolta meg maga mellett az ágyat.

Még jó, hogy engedélyt ad arra, hogy le üljek a saját ágyamra. Direkt úgy huppantam le, hogy azt az ő fájó oldala is megérezze.

-Ez direkt volt?

-Hmm ja. - vágtam rá.

Nem fogom magam megjátszani előtte. Ő volt eddig az egyetlen, akivel igazán önmagam lehettem. Viszont féltem, hogyha tényleg ezt teszem, akkor eltávolodunk egymástól. Nem mintha ez akkora tragédia lenne. Csak... Csak mégsem akarom.

-Amber figyelj, én komolyan szeretnék veled beszélni. Mikor azt mondta, hogy nem tartom meg a titkodat, akkor...

-Elmondhatod Loki. Neked úgysem hisznek.

Nem néztem rá, de tudtam, hogy fájt neki amit mondtam. Viszont még mindig sértettnek éreztem magam.

-Tudom. Nekem nem is fognak. Már túl sok van a rovásomon. - felelte.

A hangján tisztán érződött a fájdalom. Elértem a célom, győztem. De mégsem voltam boldog. Bocsánatot kért, meg minden, de nekem ez nem volt elég. Talán túlságosan is messzire mentem.

-Nem úgy értettem Loki. - motyogtam. Mardosott a bűntudat, ami nagyon nem vallt rám. - Nem is gondoltam komolyan.

-Mi bánt Amber? - kérdezte, miközben a karomat bökdöste.

-Ha valamikor visszakapod az erődet, ami valljuk be bármikor megtörténhet, akkor elmész? Itt hagysz majd? - kérdeztem meg nagy nehezen azt, ami már jó néhány napja aggasztott.

Loki bármikor visszakaphatja az isteni hatalmát, és akkor nem akadály neki eltűnni innen. Reménykedtem, hogy ez nem most történik meg. Nem akartam, hogy úgy menjen el, hogy még haragban vagyunk.

-Nem áll fent az a lehetőség, hogy mostanában visszakapom.

Nagyon szépen kikerülte a kérdést, de én sem adom fel.

-Kérlek, legyél őszinte.

-Mindig az vagyok. - kacsintott rám, majd átkarolt.

Az egész testem megfeszült. Nem szoktam hozzá, hogy így érenk hozzám. Jól esett, de tudtam, hogy nem őszinte. Viszont voltam olyan buta, hogy belementem. A vállára hajtottam a fejem, és némán hallgattam a lélegzeteit.