Amber /Loki ff. /

25.

-A ,, Mindjárt leszúrlak, semmire sem vagy jó! "tetteidből? - néztem rá vigyorogva.

-Oh hogyne, főleg azokból.

Talán mégsem vagyunk annyira reménytelen esetek, mint ahogyan az elsőre tűnik. Van bennem egy parányi remény, hogy Loki képes lesz megoldani ezt a helyzetet úgy, hogy nagyon egyikőnk se sérüljön.

-Szóval akkor, délután elmegyünk a városba?

-Nem. - sóhajtott nagyot. - Odin szervez ma az arénában valami viadalt. Ha ott tiszteletüket tesszük, azzal már jó benyomást gyakorolunk a drága népre.

Végülis ez nem rossz ötlet. Sőt, talán még jobb mint az első, hiszen ezáltal bebizonyíthatjuk mennyire tiszteljük az itteni hagyományokat, valamint részt veszünk közösségi eseményeken.

-Rendben. Akkor menjünk oda.

-Ami azt illeti... Nos, nekem Kiarával kell mennem. - felelte a herceg miközben a padlót bámulta.

Hát ez hihetetlen. Hogy annak a nyavalyás lánynak minden pillanatban ott kell lennie.

-Pont vele? - morogtam. - Ez fantasztikus.

-Tudod, hogy én sem vágyok erre, de egy befolyásos ember lánya. Ezzel elég jó színben tűntetném fel magam.

Igen, ez viszont megkérdőjelezhetetlen.

-Akkor... nyűközd le őket. - nyomtam puszit az arcára.

-Azt hittem jobban ki leszel akadva. - nevetett.

Oo ki is vagyok. Ki nem állhatom azt a kedves nőszemélyt. Két napja ismerem ugyan, de akkor sem. Egyszerűen süt róla hogy mesterkélt, és valami hátsó szándéka van. Meg egyébként is, ne nyúljon Lokihoz!

-És ha jól sejtem, gondolatban már egy párszor kinyírtad. - sandított le rám.

-Hmm... Előfordulhat. De végülis, azt csinálsz amit akarsz. Nem kell tőlem engedélyt kérned rá.

-Te is tudod Amber, hogy nem akarok tőle semmit. Bár az apja birtokai nem rosszak, tudod, ha már király nem lehetek... - vigyorodott el sunyin.

-Eszedbe se jusson. Szerintem maradjunk az eredeti terveidnél. Jó lesz neked Asgard.

Ő csak nevetett, miközben az oldalamat simogatta. Talán menni fog ez. Talán nem ölnek meg, és nem jutok pokolra. Ha már itt tartunk egyébként az vajon létezik? Majd egyszer biztosan rákérdezek.

-Meg vársz itt? Néhány óra az egész. - kérdezte bizonytalanul.

Na persze, és még el is várja az istenke, hogy itt várjak rá, mint egy jól nevelt kiskutya.

-Nem, más dolgom van. - feleltem.

Ő csak biccentett. Valószínűleg pontosan tudta, hogy semmi dolgom sincs, hisz azt sem tudom mi merre van, valamint Friggán kívül nem igen álltam szóba másokkal. De nem kötött bele. Érezhette, hogy nekem kifejezetten rosszul esik ez az egész, és nem is próbálta húzni az agyam tovább.

-Olyan gyönyörű ez a könyvtár. Köszönöm, hogy elhoztál ide. - suttogtam, miközben a kezemben lévő könyvjelzőt birizgáltam.

Egy régi idézet lehetett rajta, de nem tudtam a betűket pontosan kivenni. Fakó volt, de még mindig gyönyörű.

-Semmiség. Te többet veszítettél azzal, hogy összeálltál velem, a csínyek istenével. Hatalmad volt, méltóságod. És te ezt feladtad miattam. Nem tudom, én képes leszek-e erre valaha. Hogy ne egy korona lebegjen a szemem előtt, mikor lehunyom azt, hanem valaki életteli arca.

Nos, ami azt illeti, akkor Loki még csak egy apró összetevő volt a tervemben. Egy eszköz, amely elvesztése nem hatott volna meg.

-Loki, akkor... Én akkor magam miatt engedtelek el.

-Akkor igen, de miután összevesztünk, bármikor visszaléphettél volna. Véglegesen kitolhattál volna velem úgy, hogy abból neked előnyöd származzon. Miért nem tetted? - nézett le rám kíváncsian.

Magam sem tudom. Nem is fordult meg a fejemben. Oké, kitoltam vele néhányszor, de az kölcsönös volt. Valahogy meg kellett bosszulnom, hogy olyan elviselhetetlen, bunkó és arrogáns volt.

-Nem akartam neked rosszat. Persze, volt, hogy agyon tudtalak volna csapni, de az csak testi fájdalom.

-Hát... Ha valakit véglegesen kiiktatunk, akkor a lelke már csak részletkérdés. - vigyorodott el, miközben a kezébe vette egy tincsemet. - Olyan, mintha a hajad egyre világosabb lenne.

-Csak a természetes fény az oka, de visszatérve a korábbiakhoz... Igazad van. Ha valakit kinyírunk, akkor annak már mindegy. Nem lesz lelkibeteg.

-Csak nem benne lennél egy baráti gyilkolászásban? Kivel kezdjük? - nézett rám lelkesen.

Igen, ilyen az, amikor teljesen komolyan veszi az én hülyeségeimet.

-Senkivel Loki. Mert tudod, mi angyalkák vagyunk. Most két hétig úgy is kell viselkedünk, de utánna lehet róla szó.

Talán sosem leszek igazán átlagos, bármennyire is vágyom rá. Ilyen múlttal lehetetlen. Az emlékek és a tetteim folyton kísértetek, nem hagynak nyugodni. Egy hang folyton azt suttogja a fülembe, hogy nem elég, nem hagyhatom abba, mert nem vagyok több egy gyilkosnál. Viszont Loki látott bennem valami mást, valami jót is. És azt hiszem, a hibát most először magamban kezdtem el keresni, és nem másokban. Mert vétettem. Jócskán volt a rovásomom, amit lehetetlen jóvátenni. Hiába kérek bocsánatot, azok csak szavak. Nem hozom vele vissza az áldozatokat.

-Tudom, hogy ez neked mennyire nehéz Amber. Egy másik világ, idegen emberek, új szokások, eszközök. Midgard nekem is pontosan ilyen volt. Még most sem értem mire is jó az a citromfacsaró, pedig elmagyaráztad mennyire hasznos, de ez lényegtelen. Szóval, hidd el megszokod majd az itteni életet. És azt is tudom, hogy utálod ahogyan rád néznek az emberek. Mert látják rajtad, hogy nem vagy itteni. De ne foglalkozz vele. Vagy annyira jó mint egy Asgardi, sőt még le is körözöd őket. Persze engem nem, de a többieket jócskán felülmúlod.