Amber /Loki ff. /

24.

-Na és, hogyan csináljuk?- kérdeztem. - Mármint sejtem, hogy nem kisgyerekek haját fogjuk fonogatni.

Nem tudtam, hogyan kell jónak lenni. Egyáltalán mit takar az? Ez teljesen szubjektív. Ami nekem jó, másnak lehet rossz, vagy akár fordítva.

-Először elviszlek a a könyvtárba, ha már annyira rajongsz a könyvekért. A délelőtt a tiéd, nekem más dolgom van. Délután meg elmegyünk sétálni a városba. Természetesen vigyorogva integetünk mindenkinek, és szocializálódunk.

Hát igen, az bőven ránk fér. Viszont annyira leragadtam a mondandója elejénél, hogy csak a végén tudtam visszakapcsolni. Bár biztos nem volt olyan fontos. Emlékszem , hogy még a Hydránál egyszer azt ígérte Loki, hogy ha valaha kiszabadulunk onnan, akkor elvisz egy könyvtárba. Nem vettem komolyan, nem is hittem a szabadulásban, erre most egy másik világ könyvtárába igyekszünk. Még mindig felhoghatatlan nekem ez az egész. Mintha egy álom lenne, amelyből bármikor felébredek.

Mikor beléptünk a könyvtárba, nekem gyakorlatilag leesett az állam. Több szintes, galériás terem volt, gyönyörűen faragott csigalépcsőkkel. Életemben nem láttam még ennyi olvasmányt. Ez a hely csendes volt, nyugyodt. Áradt belőle a harmónia. Loki vigyorogva tekintett rám.

-Tetszik?

-Na ná! Istenem, én ide beköltözök Loki. Engem sehogy sem tudsz majd innen kiszedni. - nevettem el magam.

Választani se tudtam annyi könyv volt mindenütt. Hímzett fotelek voltak szinte minden polc előtt, apró díszpárnákkal. Csak álltam Lokival szemben, nem tudtam, hogyan köszönhetném ezt meg neki. Ő csak széttárta a karjait, én meg jó szorosan hozzábújtam.

-Nagyon köszönöm neked Loki. Mindent. Nem tudom, hogy lesz ez után, de én... még ha nem látjuk többé egymást, akkor is örökre hálás leszek neked. Még senki, soha nem tett értem ennyit mint te.

Láttam, hogy egy pillanatra elkomorodik az arca. Loki okos, ez tény. Biztosan ő is gondolkodott már azon, mi lesz majd velünk, ha letelik ez a két hét.

-Ilyet még senki sem mondott nekem. - köszörülte meg a torkát zavartan. - De Amber, szeretném ha tudnád, hogy... Szóval nagyon fontos vagy nekem, de amíg nincsen egy biztos határozat, nem akarlak álmokkal hitegetni. Ha kiderül mi lesz, akkor...

-Tudom Loki. És én is teljes mértékben egyetértek ezzel. A szeretet mindig veszteséggel jár. - sóhajtottam.

Loki hitetlenül nézett rám, mintha valami teljesen hihetetlen dolgot mondtam volna, pedig ez annyira egyértelmű. Ha kedvelünk valakit, az minden esetben szenvedéssel és veszteséggel párosul. Ez az, amit nem a könyvekből tanultam, hanem a saját bőrömön keresztül.

-Szeretsz engem?

A szemei ragyognak miközben feltette a kérdést. Nagyon nem számítottam erre, hiszen én nem terveztem kimondani konkrétan. Csak egy szimpla közhely volt, de...

-Én... Nem úgy értettem, csak...

-Ne. Nem kell folytatod Amber. Néhány óra múlva jövök, most dolgom van. - felelte hidegen, majd hátat fordított.

Az örömöm hirtelen szállt el, és a teljes kétségbeesés vette át a helyét. Annyira de annyira hülye voltam. Azt kellett volna mondanom, hogy igen. És tudom, hogy mélyen megbántottam most, még akkor is ha nem mondja ki hangosan. Próbáltam olvasni, én tényleg nagyon igyekeztem, de egyszerűen bármit olvastam, arról ő jutott eszembe. Szeretem? Nem tudom, nem tudom milyen szeretni valakit. De azt hiszem igen, csak mégis, ha ezt bevallom, akkor... Akkor az olyan mintha a lelkem egy rész levetkőzne előtte. És vannak dolgok, főként az érzések, amelyekről nekem nagyon nehéz beszélni.

Mikor Loki visszajött teljesen letört volt. Csak lehuppant mellém a kanapéra, és bámult előre a semmibe.

-Mi történt? - kérdeztem óvatosan.

-Odin történt. Egyszerűen annyira gyűlöl, hogy azt nem lehet szavakba önteni. Ráadásul, ma az is kiderült, hogy valami véletlen folytán ő is a tagja lett a tanácsnak. - morogta.

-Ez érthető, hiszen ő a király.

-Még te is ezt csinálod? Komolyan Odin mellett állsz? - nevetett cinikusan.

Még ekkora baromságot összehordani. Loki rosszul van. Valószínűleg Odin tett neki valami megjegyzést, vagy utasította valamire, ami őfelségének annyira nem tetszett.

-Dehogy Loki. Komolyan? Ez az első ami eszedbe jut? - néztem rá felháborodottan.

-Mi más lenne?

-Nem számít. Szóval Odin a tanácsban van, ez oké. De attól még nem ér többet a szava a többiekénél. Ott egyenrangúak. Másrészt, nem hiszem, hogy meg akar öletni, hiszen felnevelt téged. Biztosan lesz valami büntetés, de nem hiszem, hogy halál.

Odin nem hülye. Bármennyire is annak tűnik, nem az. Lehet, hogy Loki most éppen nem a szíve csücske, de akkor sem fogja megöletni. Már csak azért sem, mert ha minket nem is, de Friggát szereti. Nem okozna neki ekkora fájdalmat.

-Legyen igazad. - modult oda gúnyosan.

-Haragszol rám Loki. - dőltem rá a vállára, miközben ő óvatosan a kezébe vette az enyémet. - Haragszol, amiért nem mondtam neked konkrét választ. De, amíg ennek nincs vége... Nos, nem merek mit mondani. Kétségek között lebegni, azt hiszem még rosszabb mint az elutasítás. - motyogtam halkan. - De amúgy tök szemétség ez a kérdés Loki! Na és ha én teszem fel neked? Akkor mit felelsz?

Sokáig nem válaszolt. Biztosan átgondolta a szavaimat, vagy azt tervezgette, hogyan vágja el a torkom éjszaka. Bár a jelenlegi helyzetre tekintve a második is elég csábító, csak hát... Túlélném.

-Tudod, igazad van. Én sem tudnék válaszolni, de... Azt hiszem, hogy a tetteimből le tudod szűrni. - moslyodott el, majd óvatosan magához ölelt.