Amber /Loki ff. /

23.

-Ez mind az enyém lehetett volna. - sóhajtott Loki.

-És boldogabb lennél akkor? Ha most te lennél a világ ura?

Szeretek irányítani, szeretem, ha a hatalom az én kezembe összpontosul, de ez már sok. Ez a rengeteg felelősség, ami nehezedik a vállunkra, megőrjít. Ebből a szempontból Odint is többé kevésbé megértem. Neki sem lehet könnyű, hiszen egy aprócska döntés kihatással lehet a kilenc világ mindegyikére.

-Nem tudom. Amíg király voltam... Nos az nem tartott túl sokáig, de különösebben nem élveztem. Nem a hatalomra vágytam elsősorban. - felelte, de nem názett rám.

Ő is a távoli hegyeket kémlelte. Milyen lehet, egy nyugodt, egyszerű élet? Távol mindentől, elmenekülni a gondok elől. Ugyanarra vágyott mint én, nyugalomra és szabadságra.

-Egyik diktátor sem a hatalomra vágyik, hanem az elismerésre. Arra, amelyet gyerekként sohasem kapott meg.

-Talán. De már magam sem tudom mit szeretnék. Persze, elsősorban valahogy kihúzni ezt a két hetet, de hogy utánna mi lesz, arról ötletem sincs. Elméletileg tiszta lapot kapok, de ez csak egy törvény. A polgárok emlékeit, gondolatait nem befolyásolhatom, a tetteimnek maradt nyoma. - sóhajtott nagyot.

Én sem tudtam. Először valahonnan papírokat kell majd szerezni, hiszen anélkül teljesen elveszett vagyok a világban.

-De befolyásolhatod. Csak sok időbe és erőfeszítésbe fog telni. Tegyél jókat, segíts másoknak, és idővel hidd el, hogy máshogy fognak rád nézni.

-Honnan szedsz te ilyeneket? Könyvekből? - nézett rám értetlenül. - Abszolút értem apád miért ellenezte őket.

-Honnan máshonnan? - nevettem el magam.

Nem volt igazán tapasztalatom a külvilágban, csak a könyvekből levont tanulságokra tudtam alapozni, amik sokszor igazán jól jöttek.

-Már késő van, de holnap mutatok neked valamit. - moslyodott el ravaszul.

-Hmm csak nem egy kínzókamrát?

-Sose tudhatod Amber. - kacsintott, majd szoros ölelébe vont.

Hozzásimult az egész testem, de nem ézetem azt, hogy ez hiba lenne. Próbáltam elfojtani magamban azt, hogy szeretem, hiszen nekünk ez tiltott. De vesztesként kerültem ki ebből a harcból. Tudtam, hogy ha beleélem magam ebbe az egészbe, csak még fájdalmasabb lesz, ha elszaladok tőle. Viszont két héten belül ez meg fog történni. Nekem nincsen helyem itt.

-Jó éjt Loki. - nyomtam puszit az arcára, majd elindultam a labirintusban megkeresni a szobámat.

Nem igazán tudtam aludni. Szokatlan volt nekem ez a luxus, ez a hatalmas, puha ágy. Két sorsdöntő nap volt az életemben. Az elsőn elveszítettem az édesanyámat és a nővéremet. A másodikon viszont egy új világba kerültem, és Loki is itt volt nekem. Nem tudom egyenlőre, hogy ez jó vagy rossz. Tele vagyok kétségekkel, és magam sem tudom, mit is érzek pontosan. Ha az eszemre hallgatok, akkor még most abba hagyom, mert később nem jöhetek ki jól ebből. Lehetetlen eltekinteni afelett, hogy én ember vagyok, Loki pedig isten. Vele sem tehetem ezt. Nem tudom pontosan ő mit is érez, vagy hogy miért tette azt amit tett. Az is lehet, hogy csak egy hirtelen felindulás volt, hogy nem voltak mögötte komoly érzelmek. Lehet, hogy neki az egész játék, hogy velem, az érzéseimmel csak szórakozik. De ha a szívemre hallgatok, akkor biztosra veszem, hogy ez nem igaz. Nem mondom azt, hogy szeret, mert nem. De az átlagnál jobban kedvel, mai már igen is jelent valamit, és egy számunkra fontos embert elveszíteni fájt. Ez nem végződhet máshogy, én megvénülök és meghalok, de ő nem. Nem várhatom el tőle, hogy ezt nézze végig. Ennyire kegyetlen nem vagyok, és ha most nem döntök helyesen akkor mind a ketten szenvedni fogunk. De ha visszalépek, akkor viszont én szenvedek. Ez önző dolog, akármilyen szempontból is tekintjük. Mind a ketten rossz emberek vagyunk, akik helyesen akarnak cselekedni az életben egyszer. Azt hiszem, itt nincsen olyan, hogy helyes döntés, a két rossz küzül kell a kevésbé veszteségeset választani.

Reggel, ugyan csak pár óra alvás után, de ragyogó napsütésre ébredtem. Fáradt voltam, de sejtettem, hogy nem annyira díjaznák, ha egész nap nem mozdulok ki a szobából. Már csak azért is le fogok itt nyűgözni mindenkit. Megmutatom, hogy én is vagyok annyira jó, mint egy itteni Kiara, vagy akárki más.

Tanácstalanul nyitottam ki a szekrényt. Hát bevallom, ötletem sem volt melyik ruhát válasszam. Hosszú percekig nézegettem őket, de végül egy fekete elegánsabb darab mellett döntöttem. A ruha alja a földet súrolta. Selyem lehetett talán, de nem vagyok benne biztos. A derekán egy tíz centi vastag szalag futott, amely csillogó kis kövekkel volt díszítve. Választottam ékszert is, bármennyire feleslegesnek találtam, most úgy döntöttem megéri ez az áldozat. Nem adom magam könnyen, én győztes vagyok. A hajamat egy szép konytba kötöttem, majd bizonytalanul léptem a tükör elé. Jó lesz ez így? Igen, annak kell lennie. Szépnek láttam magamat, igazán olyan voltam mint egy hercegnő. Máskor ezt sértésnek vettem volna, de most örültem. Már csak elő kell vennem a létező megbűbályosabb arcomat, és mindenkit elvarázsolni.

Loki tegnap azt ígérte, megvár az ajtó előtt. Azt nem említette mikorra fog betoppani, ezért én sem siettem el túlzottan a dolgokat. Miután végeztem, szépen megágyaztam, majd  rendbetettem a dolgaimat. Végszóra pont megérkezett az én hercegem. Na jó, nem az enyém, csak szeretném, hogy az legyen. De a témához visszatérve, már mentem is a folyosóra, nehogy megvárakoztassam őfelségét.

-Szépen kitettél magadért Amber. - biccentett felém elismerően.

Jól estek a szavai, még ha nem is mondta ki konkrétan, hogy szépnek tart. Emlékszem a bázison mennyire rosszul esett, amikor a külsőmet sértegette. Na most ezt is bebizonyítom, hogy szép is tudok lenni, nem csak veszélyes.

-Már csak el kell hitetni mindenkivel, hogy angyalkák vagyunk. - mosolyogtam rá ravaszul.

-Pontosan. - viszonozta a gesztus, majd magára öltötte a legelragadóbb mosolyát.