Amber /Loki ff. /

8.

Könnyű szerrel elhajoltam a kés elől, amely meglehetősen pontosan volt elhajítva. Nem most találkozott ilyennel, ez egyértelműen lejött.

-Hölgyeket dobálsz késekkel Loki? - kérdeztem tettetett ámulattal. - Furcsák ezek az Asgardi lányok, ha ezt értékelik.

-Igazán vicces vagy Amber. - forgatta meg a szemeit, majd felém ugrott.

Gyors volt, és remekül hárította a mozdulataimat. Mintha a fejembe látott volna, előre tudta, hogy mire készülök. De én sem voltam bolond. Nem gondolkoztam, érzésből csináltam mindent, és ez bevált. Végül nehezen, de a földre tudtam nyomni  Lokit. A mellkasán térdeltem, miközben elkaptam a torkát. De ő csak vigyorgott.

-Mit vigyorogsz? Nyertem. - néztem rá értetlenül.

-Nem. - vigyorodott el.

Követtem a tekintetét egyenesen a hasamig. Honnan van ennek ennyi tőre? Egy zöldes markolatú kést tartott vészesen közel hozzám.

-Hogy csináltad? Minden mozdulatodra figyeltem.

-Talán nem. - nevetett, miközben lelökött magáról.

Nagyot koppantam a földön, de a következő pillanatban már talpon is voltam.

-Többet vártam tőled.

Csak gúnyosan vigyorogtam rá. Én tényleg mindet megtettem, de úgy látszik ez most sem volt elég. Pedig én komolyan küzdök, mindent megteszek azért, hogy sikeres legyek, de egyszerűen nem megy. Alábecsültem Lokit, nem gondoltam, hogy ennyire jól harcol. Talán... Nem. Istenek nem léteznek, egyetlen Isten van. És ő biztosan nem ilyen.

-Nem vagyok bolond, istenke. Nem mutatok meg mindent elsőre. De beismerem, nem voltál rossz. Sőt, jól bánsz a tőrökkel. Hol tanultad?

-Otthon, Asgardban.

Igen, sejthettem volna, hogy ez lesz a válasz. Talán azért találta ki az egész skandináv istenes dolgot, mert így senkinek sem kell megnyílnia, tökéletesen biztonságban van, mert senki sem tudja kiismerni

-Nem is hittem volna. - ironizáltam. - Na, mostmár békén hagysz?

-Azt mondtam, ha legyőzöl. De ez nem történt meg. - vigyorgott önelégülten.

Legyen, játszhatunk így is Loki. De előre figyelmeztetlek, ki foglak csinálni. Durván.

-Óh, akkor fordult a helyzet... Már értem... - vigyorogtam sejtelmesen.

Tudtam, hogy ez fel fogja kelteni az érdeklődését. Roppant módon idegesíti, ha nem tud valamit, és én ezt remekül ki fogom használni.

-Tessék?

-Te követsz engem életed végéig.-nevettem az arcába, de ő teljesen komoly maradt.

-Évezredekkel tovább fogok élni mint te. A tiéd egy szempillantás, az enyémhez képest. - felelte unott arccal.

Nem hiszem el, hogy megint itt kötünk ki. Loki egy isten, aki évezredekig él. Hát ez abszolút elhihető... Az is lehet hogy már állt korábban a Hydra birtokában, és egyszerűen csak átmosták az agyát. Láttam már hasonlót. Ott van például a Tél Katonája projekt. Embertelen, ahogyan szegény férfival bánnak.

-Na és hány éves vagy, ha szabad megkérdeznem?

-Ezerszázhatvannégy. - vigyorgott a képembe.

-Ejha, jól tartod magad. Nincsenek ellenemre az idősebb pasik, de azért köztünk be kell vallani, túl nagy a korkülönbség. - szórakoztam.

Igazából, sosem voltak úgymond pasi ügyeim. Egyrészt apám sosem engedte volna, senki nem mert közeledni felém miatta és én sem bíztam meg annyira senkiben. Azt hiszem nem is szerettem még senkit...

-Bottal se érnék hozzád Amber. - fintorgott az istenke.

Azért ez egy kicsit sértő. Egyáltalán nem kedvelem Lokit, és valószínűleg ő sem engem, de az nagyon bunkó volt. Sosem adtam sokat a külsőmre, de talán szükség lenne rá. Talán változnom kellene, ez tény.

-Hogy te mekkora bunkó vagy!- mordultam rá.

-Már az is baj, ha őszinte vagyok? Nem vagy az esetem, oké? Nem mondom hogy ronda vagy, de azért a széptől is távol állsz...

-Tudod mit? Nem megyek veled sehová sem innen. Én csak szórakoztam. Próbáltam közelebb kerülni feléd, de elviselhetetlen vagy. Elvárod, hogy mindenki hozzád alkalmazkodjon, de te egy cseppet sem vagy toleráns. Elegem van belőled Loki, és már rohadtul bánom hogy segítettem neked. Hagynom kellett volna, hogy agyonkísérletezzenek téged... - feleltem halkan, de határozottan.

Látszott a döbbenet a szemében, de nem szólt semmit. Én pedig csak némán elhagytam a termet. Itt volt vége a szövetségünknek. Elmegyek innen... De nélküle...

Mindig is magányos voltam, de talán ez van nekem megírva. Rousseau értékelte a magányt. Leírta a jótékony hatásait is. Ihletet ad, menedék az érzékeny léleknek a zajos világtól. De én oda vágyok. Egy városba, a tömegbe. Ott akarok lenni. Kötetlenül beszélgetni bárkivel akivel csak akarok. Engem a magány megöl, felemészt. Egyszerűen tönkretesz, és semmit sem tudok tenni ellene. Talán azt hittem Lokiébn olyasvalakit találok, aki megtért, aki hasonló mint én. De tévedtem, méghozzá hatalmasat. Nem ismerem őt. Semmit sem tudok róla, hogy miken ment keresztül, hogy hol élt, hogy mik az álmai. Már ha vannak neki a világuralmon kívül. Szerettem volna megérteni őt, de nem ment. Elbuktam ismét, és rettentően gyűlöltem a kudarcot. De sosem fogadtam el. Mindig talpra álltam és küzdöttem tovább, ez most is így lesz. Kijutok innen, az idióta herceggel vagy nélküle. Egyáltalán nem számít. De szabad leszek, és senki sem fog parancsolni nekem többé...