Amber /Loki ff. /

21.

Némán haladtunk egymás mellett. Loki egy pillanatra sem nézett rám, csak egyenesen előre. Olyan máshogy viselkedett itt, mint a Hydránál. Mindenkire lenézően pillantott. A szobalányok, és a személyzet többi tagjai, akikről fogalmam sem volt kicsodák, elfordultak, ha a herceg feléjük közeledett. Mindenkin tisztán látszott a félelem, és Loki ezt élvezte, vagyis nagyon úgy tűnt hogy lévezi.

Ötletem sem volt, milyen lehet egy vacsora itt, az istenek otthonában. Nálunk annyi volt, hogy egy tálcán beadták a szobámba az ételt, és azt egyedül elfogyasztottam. Itt viszont minden más lesz, hiszen ha nem lenne semmi, nem kellene így kiöltöznöm. Eszembe jutottak azok a képék az egyik művészettörténet tankönyvemből, ahol fehér lepedőbe csavart alakok majszolnak szőlőt heverőkön. Bár azok görög istenek voltak. Ha már itt tartunk, akkor ők is valóságosak, vagy az is pusztán csak kitaláció? Ehhez hasonló idióta gondolatokkal próbáltam elterelni a figyelmem a vészesen közeledő vacsoráról.

Az étkezőnek ki voltak tárva a hatalmas ajtajai, így remek belátás nyílt oda, és a kellemes zene is kihallatszott. Kezdtem egyre jobban pánikolni. Nagyon reméltem, hogy én majd láthatatlan módon elbújhatok az egyik sarokban. Persze nem így történt. Mikor beléptünk mindenki elhallgatott egy pillanatra. Nyilván Loki volt itt a nagy szám, nem én. A herceg, mélyen meghajolt, majd gúnyosan Odinra vigyorgott. Lassan mindenki visszafordult a kedves beszélgetőpartneréhez, és újból nekilátott a lakomának. Loki erősen megragadta a kezemet, majd maga után rántott. Durva volt, de megértettem, hisz ez neki sokkal kellemetlenebb lehetett mint nekem. Egymás mellett foglaltunk helyet, a királyi pártból viszonylag távol.

A velem szemben ülő nő, már percek óta figyelt, de nem szólt semmit. Engem pedig egyre jobban idegesített az, ahogyan méreget.

-Tudja, nem vagyok gondolatolvasó, sem vak. Vagy tegye fel a kérdését, vagy ne bámuljon rám így. - fakadtam ki.

Senki sem figyelt ide, mindenki el volt foglalva a saját dolgával. A nő hirtelen kapta rám sötétbarna szemeit. Ezzel egy időben pedig Loki úgy bokám rúgott, hogy jól megharaptam a szám belsejét.

-Elnézést a kellemetlenésgért. Nem akartam úgy nézni, csak...

-Furcsa, hogy van valaki az én társaságomban. - fejezte be Loki a hölgy mondandóját.

A lányon látszott, hogy nagyon zavarban van, és nem tudja mit mondjon. Az asztal felett tördelte az ujjait, és nem mert egyikőnk szemébe sem nézni.

-Hát igen, hercegem.-moytogta halkan.

-Ugyan, nem mindenki olyan, amilyennek mutatja magát. Tudja, a tettek mögött sokszor egészen más lakozik, mint amire önök gondolnak. Sokszor úgy ítélünk, hogy nem is tudjuk kivel van dolgunk. - mosolyogtam rá kedvesen. - Amber vagyok.

-Kiara. - biccentett.

-Nem láttalak még a palotában. - méregette őt Loki szúrós szemekkel.

-Sok minden változott a távollétében, uram. - mosolyodott el a lány.

Láthatóan Lokit furcsán érintette, ugyanis az arca egy pillanatra nagyon bizonytalannak tűnt.

-Például? - érdeklődöttbaz istenség.

-Lecserélődött a tisztségviselők nagy része. Én is így kerültem ide. Az édesapám a haditanács tagja, és most én is elkísérhettem. A palota valóban olyan lenyűgöző, mint ahogyan azt apám mesélte.

Kiara órákon keresztül csacsogott minden féléről. Sokszor nem is értettem miről beszél, de bizonyára nem is hozzám intézte a szavait, hanem Lokihoz. Persze ez nam baj, csak a végén már kissé túlzásba esett. Túlságosan is személyes volt. Látszott rajta, hogy nem csak közönbös érzései vannak a herceg iránt. Csak úgy csillogott a szeme, mikor ránézett. És bár szégyellem magam miatta, ez rettentően zavart. Lassan szállingóztak már az emberek, és itt volt az ideje annak, hogy mi is távozzunk.

-Örültünk a találkozásnak, Lady Kiara. - csókolt kezet neki Loki, majd hanyagul elhagyta a termet.

Nos, én, mint akinek nincsen saját élete, megalázó módon követtem a herceget.

-Talán valami zavar Amber? - nézett rám vigyorogva.

-Soroljam? - kérdezte.

-Csak rajta.-felelte, miközben kinyott előttem egy ajtót.

Csak most tűnt fel, hogy a  ő szobájában vagyunk, én pedig minden kérés nélkül tolakodtam be az ő kis magánszférájába. Feszengve ültem le az egyik székre, miközben ő ledobta a csizmáját.

-Hallgatlak. - fordult felém, majd lehuppant az ágyra.

-Nem tetszik ez a hely, sem ahogyan emberek bánnak velem! Sem ezek a giccses vackok amiket rám aggatnak! Utálom, hogy nem tudok eligazodni, nem ismerek senkit, és hogy a hülye apád arra hajaz, hogy minket kinyírjanak!

Valamint ki nem állhattam, ahogyan Kiarával beszélgettél. Persze, ezt nem tettem hozzá, túlságosan is nyilván való lett volna, hogy mekkora pancser vagyok.

-De...  - kezdett volna a magyarázatba a herceg.

-Nem! Te is másmilyen vagy Loki, nem az vagy akit megismertem. Én értem, hogy itt van neked Frigga, és tudom, hogy nagyon fontos neked, ezt el is fogadom. De velem is annyira lekezelő vagy, mintha csak egy tárgy lennék, egy részlet az idióta tervedben! Bezzeg Kiarával kedvesen elcsevegsz mindenr...

Na igen, a végét nem egészen így terveztem. Égett az arcom, de nem mertem rá se nézni. A földet szuggeráltam, és hallottam az egyre közeledő lépteit. Tudtam, hogy most nagyon haragszik, és valószínűleg mindent elrontottam a hülyeségemmel. Megállt előttem, de nem szólt. Én csak lehajtott fejjel vártam, hogy történjen valami. Ordítson, tegyen akarmit, még az is jobb mint a csend. Hosszú pillanatokkal később éreztem meg csak hosszú ujjait az állam alatt, melyekkel kényszerített arra, hogy a szemébe nézzek.