I must be dreaming

Egyedül

Kedves Naplóm!

Most megpróbálom leírni a történteket.
Már egy hét eltelt azóta a nap óta. Minden úgy kezdődött, hogy behívtak minket a DIWP be. Abban az időpontban, amikor Elenának volt a próbája.
- Hello!- köszöntük.
- Áhh végre itt vagyok. Beszélnünk kell. Nincsen valami mondandótok?
- Nem tudom mire gondol.- ráncoltam össze a szemöldököm. Elég kínos volt. A próba leállt és látszott, hogy előttük akar Hans mondani nekünk valamit.
- Gyerekek. Nagyon helyes, okos, tehetséges fiatalok vagytok.- és eleresztett egy mézes mázos mosolyt, amitől a hideg is kirázott.- Éppen ezért nem értettem az ellenetek irányuló vádat, amit kaptam. Egy kérdést tennék fel nektek. Mi van köztetek?
- Munka kapcsolat, barátság.- mondta Mark.
-Igen, fiam? Akkor ez a munkaköri leírás?- nyomta a képünkbe a telefonját. Egy kép volt megnyitva a kijelzőn. Mark és én voltunk rajta azon az éjszakán, amikor bent ragadtunk a stúdióban és a fiú elég intim pozícióban hajol felettem.
- Én meg tudom magyarázni...- hebegte Mark. Az első gondolatom az volt, hogy kicsapják. Engem már nem tudnának. Hogyha elbocsátanak, a rajongók fellázadnak. Tömeges leiratkozást várhat a DIWP. De Mark a legtehetségesebb tánc tanár és mindenki őt akarja megkaparintani, aki ide bejut. És rajongói neki is vannak.
Rám nézett. Láttam a szemében. Éreztem. Lelassították a képet. Elfordult és nem nézett a szemembe többet azon a délután.
- Luca mászott rám. Hiába tudtam, hogy nem helyes. Rámvetette magát. Ilyen helyzetben mit tehettem volna? Nem engedhettem, hogy megromoljon a kapcsolatunk, mert az a munka rovására megy.
- Hogy te mekkora egy......!- csattantam fel.
- Tudtam én fiam, hogy nem megy el az eszed. Nem csalódtam egy percre sem. Benned viszont Luca... Olyan vagy, mint egy elzüllött kpop sztár. Soha többet ilyet nem csinálhatsz világos?!
Ránéztem Elenára. A száján önelégült, kaján vigyor. Hát persze, hogy ő fotózott le minket. És a bezárásunk sem véletlenül történt.
Hans kiment, majd az orosz lány folytatta a próbát.
Mark megérintette a karomat.
- Hozzám ne érj!- löktem rajta egy hatalmasat, amire egyáltalán nem számított. Éppen, hogy meg tudta magát tartani. Egyből a szállásra rohantam.
Mark rengetegszer hívott. Egyszer sem vettem fel.

Két próbát is kihagytam, majd miután úgy éreztem,hogy egy elég erős falat sikerült magam köré építenem, elmentem a próbára. Mark amint meglátott megpróbált velem beszélni.
- Ne mondj egy szót sem! Menyj innen. Rád sem bírok nézni!
Próbálkozott. De amit el lehet cseszni, azt neki sikerült.
Kiment és azóta egyedül próbálok. És jól megy, hogy azt kell mondjam. Nem kell nekem ehhez tanár. Csak úgy csinálom, mint otthon.
Mások nyugodtan hihetik, hogy a munka zavartalanul folyik tovább.

Egy témát direkt ennek a bejegyzésnek a végére szántam. Azon a délutánon sírtam a legtöbbet. És haza akartam menni. Hiányzott Magyarország. Anya, apa, a kutyám, még a libák is a szomszédban... És Dóri. Most elősször gyűlöltem Koreát.
Az Undelivered Truth-t hallgatva sírtam magamat álomba.
Elena. Honnan lehet tudni azt,hogy ki a barátod és ki nem? Miért bíztam meg benne ennyire? Az már nem ember, aki a sikeréért ennyi mindent meg tud tenni más kárára.

Mark. Egy idióta. Közel engedtem magamhoz. Hátbaszúrt és otthagyott. Ő volt az első, aki ismerte testem minden részét. Neki adtam magamat. És elárult. Egy gyáva féreg, aki annyira félti a bőrét,hogy bemártja a barátnőjét. Gratulálok. Remélem büszke vagy magadra.