A lány a tengeren túlról

Tesióra egy cápával

  Az egész repülőn én voltam az egyetlen, aki nem kapott sokkot vagy nem ájult el.
  Remek, szóval nekem kell mindenkit kicipelni a repülő szárnyára.
  Felkászálódtam, majd a féllábszárig érő vízben az ajtókhoz mentem. Kicsit kínlódtam, mire sikerült kinyitni, viszont egyre jobban aggódni kezdtem, mert a vízszint rohamosan nőni kezdett. Megragadtam egy ájult embert, majd nagy nehezen a szárnyra cipeltem. Ez így nem lesz jó, gondoltam, így az utasok felét se fogom tudni kimenteni.
- Könyörgöm, víz, csak most az egyszer, a kedvemért, kérlek, ne hagyd elsüllyedni a gépet... - mormoltam, de aztán rájöttem, hogy sokra megyek vele, ha az óceánnak könyörgök.
  Ekkor viszont furcsa bizsergést éreztem a gyomromban, és a repülő nem süllyedt tovább. Az áramlatok ellent tartottak neki.
  De akkor ezen nem volt időm gondolkodni, mert valami a lábamhoz dörgölőzött.
  Ijedtemben felsikítottam. A derékig érő vízben egy két méter hosszú fehér cápa úszkált mellettem. És nem volt egyedül. Egy másik kicsit előrébb, a repülő elejében randalírozott.
  A tollam után nyúltam, de a cápák látszólag nem akartak ránk támadni. Sőt, mintha az utasításomra vártak volna.
  Jobb ötlet híján elkezdtem hozzájuk beszélni. Jó, mondjátok nyugodtan, hogy nem vagyok normális, de abban a helyzetben mi mást tehettem volna?
- Öhm... Hát, helló - kezdtem az értelmes beszélgetést - szóval, mint láthatjátok, adódott egy kis öö...probléma. Szóval, ha lennétek olyan kedvesek... A szárnyakra kéne vinni az embereket...
  Erre a cápák, mintha megértették volna amit mondtam, az ájult vagy sokkos állapotban lévő utasokhoz úsztak, és a hátukra véve a szárnyakra kezdték cipelni őket.
  És ha ez nem lenne elég, senki sem kezdett ordítani, hogy ,,úristen, cápa!" és hasonlók. Az emberek tudomást sem vettek róla, sőt, úgy beszéltek hozzájuk, mintha emberek lennének.
  Érdekes...
  Én is a segítségükre siettem, rengeteg embert kicipeltem. Próbáltam a könnyebbnek tűnőket kiválasztani, viszont a derékig érő vízben egyáltalán nem volt könnyű a mozgás, szóval lényegesen lassabban haladtam mint halvérű barátaim.
  Viszont a víz energiával töltött fel. Már nem éreztem magam fáradtnak, sőt, egy maratont is le tudtam volna futni (persze anélkül hogy valakit támogatnom kellett volna).
  Mire mindenkit kicipeltünk már rendesen fájt a hátam. Valószínűleg a parti őrség megkapta a jelentést a lezuhant repülőgépről, mivel fél órán belül két hajót küldtek értünk. Mikor megjelentek a láthatáron, elbúcsúztam a cápáktól és megköszöntem nekik a segítséget.
- Hé, kislány! - kiabált nekem a mentőcsapat egyik tagja - Te cipelted ki az embereket?
- Olyasmi - kiabáltam vissza.
  A hajók megálltak a szárnyak mellett, majd jópár rendőr egyesével a hajóra cipelte az akkorra már ájulásból ébredező, ámbár még mindig sokkos állapotban lévő utasokat. Én is segítettem (mire nem jó a sok sport?).
- Ezt hogy csináltad? - állt meg mellettem egy férfi. Fekete haja kócosan állt a fején, valószínűleg a szél miatt. A parti őrség egyenruháját viselte. Izmos volt, magas, jóképű, kb. huszonöt évesnek tűnt. És a szeme... Elállt a lélegzetem. Gyönyörű zöld szeme volt, még sosem láttam ilyet...csak ha tükörbe néztem (mármint, nem vagyok egoista meg ilyenek, de a tengerzöld szememre mindig is büszke voltam). Ugyanolyan árnyalatú és alakú szemünk volt. Hirtelen köpni nyelni nem tudtam.
- Hát...izé...én...nem ájultam el... - közöltem vele a meglepő tényt.
- Azt látom - biztatóan mosolygott, de látszott, hogy jól szórakozik a zavarodottságomon. Elindult a fedélzeten, de pár lépés után visszafordult.
- Ja, és... Szép a szemed - kacsintott, majd felszaladt egy lépcsőn és eltűnt.
  Én meg csak álltam ott, sóbálvánnyá dermedve. Mi az, hogy szép a szemem?! Egyáltalán ki volt ez? Furcsa érzésem támadt, de a következő pillanatban észrevettem a láthatáron a partot, és már el is felejtettem a titokzatos srácot.
  Persze mostanában minden nap eszembe jut, mivel akármilyen furcsaság történik velem, egy idő után megmagyarázódik, és ez ebben az esetben sem volt másképp. Bár tudtam volna akkor, mennyi közöm van ehhez a fickóhoz...
  De ez egy későbbi lapra tartozik.