A lány a tengeren túlról

Behatolunk

  A sziklák mögött arrébb araszolva próbáltunk közelebb jutni, úgy, hogy észre ne vegyenek. Öt méterre lehettünk, mikor szomorúan konstatáltuk, hogy nem tudunk észrevétlenül tovább menni.
- Most mi lesz? - tárta szét a kezét Arnold.
- Talán... - gondolkodtam - bár még sohasem próbáltam...
- Beavatnál? - nézett rám türelmetlenül.
- Talán hallá tudnék változni. Vagy valami ilyesmivé. Poszeidón kisisten lányaként nem kizárt.
- És velem mi lesz?
- Ha valami nagy hallá tudnék változni, talán az egyik hátsó ablakhoz úszhatnál a takarásomban.
  Koncentráltam. Behunytam a szemem, és minden erőmmel azon voltam, hogy átváltozzak. Mikor kinyitottam a szemem, a látásom kiélesedett. Amúgy sem láttam rosszul a víz alatt, de így még jobban. Sokkal könnyedebben mozogtam a vízben. Viszont nem tudtam lenézni, nem tudtam mozgatni a fejem. És persze beszélni se tudtam.
- Wow! Te rája vagy! - ámult Arnold.
  Megindultam, ő pedig szorosan az egyik oldalam mellett úszott. A szikla mentén haladtunk, az egyik hátsó ablak felé. Látszólag senki nem tulajdonított nekünk nagy szerepet.
  Mikor elértük a célunkat, ami hála az égnek takarásban volt, visszaváltoztam, majd óvatosan kinyitottuk az ablakot. Bent nem volt víz, és biztos valamilyen varázslat folytán nem ömlött be az ablakon sem.
  Óvatosan bemásztunk. A szoba raktár lehett, mindenfelé pajzsok és sisakok hevertek. Szerencsére egyedül voltunk.
  Az ajtóhoz mentünk. Ami természetesen zárva volt. Hosszas keresgélés után sikerült találnunk egy kapcsot, aminek segítségével sikerült megbabrálnom a zárat.
  Az ajtó recsegve-ropogva kinyílt.
- Ha most nem hallottak meg minket, akkor soha - suttogta Arnold.
- Remélem inkább soha - feleltem, és kiosontunk a folyosóra.
  Szerencsére sötét volt, ezért ha egy egy járőröző telekhin vagy félig nő, félig pedig két kígyófarokban végződő kígyóasszonyt hallottunk közeledni, csak behúzódtunk egy sarokba, és mikor felénk közeledett (nyilván érezte a szagunkat) a sötétből előugorva végeztünk vele, mielőtt megnyikkanhatott volna.
  A folyosó egyszer csak véget ért. Egy ajtóval álltunk szemben. Visszafordulni nem tudtunk, mert egy kanyarral előbbről több csizma kopogását hallottuk. Az ajtó nyitva volt, így hát bementünk.
  Rögtön világos lett bent, az ajtó pedig becsapódott. Remek, akkor arra már nem jutunk ki.
  Megfordultam. Egy tükörteremben álltunk. Mármint tükörlabirintus. Mellettünk egy, a falba vésett felirat hírdette:

  ,,Ha a terem titkát megfejted,
    a kivezető utat megleled"

- Hát akkor talán induljunk el - sóhajtottam, és elindultunk.
  Olyan érzésem volt, hogy egyre jobban eltévedünk. Rengetegszer zsákutcába jutottunk, sőt néha neki is mentünk egy egy tükörnek.
- Te, figyu, mi lenne, ha... - kezdte Arnold, de a következő pillanatban az egyik üvegtábla csapóajtóként átfordult, magával rántva őt is, így egy tükör közénk került.
- Hé! Jól vagy? - kiabáltam, mert láttam, hogy elvágódott, mikor az üveg meglökte.
- Megvagyok - válaszolt, és hallottam, hogy feltápászkodik - most hogyan tovább? Teljesen máshol vagyunk.
- Gondolkozzunk! Mi lehet a terem titka?
  A következő pillanatban hatalmas csörömpölést hallottam a barátom irányából.
- Te mit csinálsz?!
- Gondoltam mi van ha összetörjük őket...
  Nos, ez nem jött be. A üvegfalak szűkülni kezdtek, egyre kisebb teret hagyva nekünk.
- Nem, ez így nem jó! - kiabáltam át a hangzavart.
  Mindketten elindultunk, és próbáltunk előrébb jutni.
- Alíz, állj meg! - ordibált nekem Arnold, majd hallottam, hogy futni kezd.
Megtorpantam. A következő pillanatban pedig hallottam, hogy nekirohan egy tükörnek.
- Hé, élsz?
- Te nem is... Nem vagy itt. De láttalak a tükörben.
  Ekkor megértettem mit mond. Kicsivel előttem, az egyik tükörben egy fekete hajú srácot láttam elhaladni. A srácot az álmomból.
  Leesett a tantusz.
- Arnold, figyelj! Ez a hely azt mutatja, akit meg akarsz találni! Kergeted, de igazából nincs ott. Sosem éred el, csak futsz utána, míg egyre jobban eltévedsz. Tegyél úgy, mintha nem akarnád megtalálni a kijáratot! Gondolj arra, hogy el akarsz tévedni!
- Szerinted ez működni fog? - hallottam, hogy nagyon kételkedik benne.
- Nem azt mondtam, hogy a terem okos - vontam meg a vállam, és arra koncentráltam, hogy minél jobban elkeveredjek.
  Igazam lett. Tíz perc bolyongás után egy ajtónál találtam magam. Kicsivel később Arnold is megjelent.
- Kezd zavarni, hogy mindig neked van igazad - mosolygott rám, majd lepacsizott velem.
  Óvatosan kinyitottuk az ajtót. Látszólag nem volt a folyosón senki. Kiléptünk, és csöndesen haladni kezdtünk az egyik irányba. Már azt hittem, megússzuk, de ekkor lábdobogást hallottunk magunk mögött.
- Hé, ti! - ordított ránk valaki, mi pedig rohanni kezdtünk.