A lány a tengeren túlról

Virrasztok

- Hűha - Percy az ágyán fekve a plafont bámulta, látszólag kicsit sok volt neki az infó.
Elmondtam neki mindent, az elejétől a végéig. Szó szerint.
- Szerinted most mit csináljak? - tettem fel a kérdést reménytelenül.
- Őszintén? - ült fel, majd rám nézett - Fogalmam sincs.
- Jobb tanácsadót elképzelni se tudnék - mondtam cinikusan.
- Figyelj. Arnoldnak nagyon fontos vagy, szóval előbb utóbb úgyis beszélni akar majd veled. Nem fogja annyiban hagyni.
- Ha fontos lennék neki nem próbált volna megölni.
- Mi van ha megfenyegette? Azt mondtad, valami olyasmit vágott Nemezisz fejéhez, hogy ,,nem ezt beszéltük meg".
- De akkor is... Miért lett volna jó Nemezisznek egy kompromisszum?
- Azt mondtad, említette, hogy a bosszú nem köt üzletet. Vagy valami...
- ,,A bosszú nem ismeri a kompromisszumot".
- Na. Az - értett egyet, majd hirtelen összevonta a szemöldökét - Várj, várj, várj. Te az egész sztorit... Szó szerint mondtad el?! Hagyj már, én két mondatot nem bírok megjegyezni - röhögte el magát.
- Az anyám, Mnémoszüné az emlékezés istennője. Vagy inkább titánja - mosolyodtam el.
- Azért elég menő hogy titánok a szüleid.
- Szerintem annyira nem...
- Mikor akarod elmondani a többieknek? - sandított rám. Nem tudom, honnan tudta, hogy még nem mondtam el senkinek.
- Te a vesémbe látsz?
- Nem, csak hasonlítasz rám - vont vállat - Én is szeretem halogatni a dolgokat. Rám ütöttél - vigyorodott el.
- Semmi közöm hozzád - nevettem fel én is.
- Kár. Pedig mindig is szerettem volna egy tesót. Olyan kicsit, aranyosat és kedveset. Igaz, ez a része nem jött össze, de így sem én jártam a legrosszabbul - elmélkedett, mire hozzávágtam a párnámat.
- Naa, az ember nem bánik így a bátyjával, akit szeret és megbecsül - vigyorgott, majd visszadobta a párnát.
- Percy... - kezdtem - Nincs kedved repülni egyet?
- Istenek, nincs! - vágta rá, és a szemében őszinte rettegést láttam megcsillanni, amitől nevetni kezdtem.
- Nem úgy - nyugtattam meg - Pegazuson.
- Te el akarod lopni Fekete Pétert? - húzta résnyire a szemeit.
- Úgy ismersz? - néztem rá ártatlanul.
- Elmegyek veled. De a pegazusomat nem adom. Húsos Pite a tiéd lehet.
  A bungalónkból kilépve a pegazusistálló felé vettük az irányt. Még sohasem ültem pegazuson, de nagyon csodáltam őket.
  Az épületbe lépve susogást hallottam. Először azt hittem, táborozók vannak a közelben, aztán rájöttem, hogy... a lovakat hallom.
  Percy, itt van Percy!; Hoztál kockacukrot?; Rég láttalak, főnök!; és hasonló mondatok hangzottak el.
  Megtorpantam, amit Percy is észrevett, és érdeklődve nézett rám.
- Én... én értem a lovakat... - motyogtam döbbenten.
- Valószínűleg rajtad van Poszeidón áldása - vont vállat - Lehet azért, mert elismert, vagy valami.
- Lehet... - siettem utána.
  Nos, repülőre akkor se ülnék többet, ha fizetnének érte, viszont a pegazuson való lovaglás egyszerűen eszméletlen. Láttam az egész környéket, a tengert... Teljesen elvarázsolt. Végre ki tudtam kapcsolódni, és elfelejteni minden rosszat.
  Miután végeztünk visszamentünk a bungalónkba. Percy fogta magát, és úgy ahogy volt, eldőlt az ágyon, és elaludt. Jócskán éjfél körül járt az idő, hiszen a zászlózsákmányolást is késő délután kezdtük.
  Én is aludni próbáltam, de nem jött álom a szememre. Órákig forgolódtam, majd mikor megláttam, hogy pirkadni kezd, felöltöztem és kisurrantam az ajtón.
  A tengerpartra mentem. Gyönyörű látvány volt a napfelkelte. A vízbe gázoltam, majd leültem a sekély részen, és karjaimat átkulcsoltam a térdeimen.
  Nem tudom pontosan, meddig ülhettem így. Senki sem zavart, olyan hajnali négy körül járhatott az idő. A víz méginkább megnyugtatott, úgy éreztem, minden rendben van.
- Sajnálom. Mindent - szólalt meg valaki a hátam mögött.