A lány a tengeren túlról

Elárulnak

  A part felé sétáltunk, a víz egyre sekélyebb lett. Valaki észrevett minket, és ordibálni kezdett a többieknek, így hamarosan az egész tábor minket figyelt.
  Ahogy kiléptünk a vízből az összes erőm elhagyott. Ha Percy nem tart meg valószínűleg összeestem volna, de számított rá, hogy eddig csak azért nem éreztem magam hullafáradtnak, mert vízben voltunk. Láttam rajta, hogy ő is küzd ilyen gondokkal, de a maradék energiáját összeszedve nem hagyta el magát.
  Kheirón és Grover ügetett hozzánk, a szatír arca csak úgy ragyogott. Lepattant a kentaur hátáról, majd Percyhez rohant, akinek már nem kellett engem is tartania, mert sikerült összeszednem magam. Megölelgette őt is és Annabetht is, lepacsizott Arnolddal, majd hozzám fordult és engem is megölelt.
- Percy, Annabeth! Hála az isteneknek, életben vagytok! - jött közelebb Kheirón mosolyogva - Alíz, Arnold... - nézett ránk - Poszeidón értesített, hogy az ő kérésére indultatok útnak. Hőshöz méltóan viselkedtetek. Hazatérésetek tiszteletére holnap kapd el a zászlót játék lesz, hogy ma este pihenni tudjatok.
  Nem sokkal később elbúcsúztunk mindenkitől és a bungalóinkba mentünk. Én a Poszeidón kabinban maradtam, mert máshova nem tudtam volna menni, és őszintén szólva nem is akartam.
- Apám - dőlt el Percy az ágyán, ezzel az ott lévő összes odahajigált cuccra ráfekve - Idejét se tudom, mikor voltam itt utoljára.
  Elmosolyodtam, és én is leültem a saját ágyamra, hátamat a falnak támasztva.
- Szerinted... - néztem rá óvatosan - maradhatok ebben a bungalóban?
- Miért ne maradhatnál? Poszeidón elismert, szóval van jogod itt lenni. És máshol nem is tudnál lakni. Nekem meg úgysem volt még soha húgom, akit éjjel nappal idegesíthetnék - vigyorgott.
- Köszönöm - suttogtam, és lesütöttem a szemem.
- Mit? - lepődött meg.
- Hogy a húgodként kezelsz. És hogy normális vagy velem. Nekem... sosem volt családom. Szóval gondolhatod, milyen jó, hogy van egy bátyám aki mellettem van.
- Ez csak természetes - felkelt, és leült mellém, átkarolva a vállam.
- De figyelj... - szólalt meg - Beszélned kéne Arnolddal. Tudom, mennyire megbántott, de szerintem... el akar mondani valamit, ami bizonyítja, miért félt annyira, hogy apád oldalára állsz.
- Én sosem mondtam hogy nem beszélek vele. Azóta nem próbált beszélni velem.
- Ezt lehet nem kéne elmondanom - sóhajtott - szóval ha meg akar ölni érte, max azt mondom, hogy én csak mentettem a helyzetét - magyarázta szórakozottan - Tudod, Arnold nagyon fél, hogy csak tovább ront a helyzeten. Nem akar elveszíteni, de attól is tart, hogy ha rajtad lóg akkor pont ez lesz az eredmény. És ha nem beszélnél vele többet totálisan összetörne.
- Ezt meg honnan tudod?
- Látszik abból, ahogy rád néz. Láttam már pár ilyet - kacsintott, majd felpattant és az ágya alól egy csomag kólát húzott elő - Kérsz? - nyújtott egyet felém.
- Hát, ezek után kell az energia - vettem el.

  Másnap este mindenki teljes harci díszben közelített az erdő felé. Percy és Malcolm, Annabeth egyik bátyja volt a csapatkapitány. A mi csapatunk a Poszeidón, Zeusz, Hermész, Démétér és Apollón bungalókból állt, a másik pedig az Athéné, Dionüszosz, Árész, Héphaisztosz és Aphrodité kabinból.
  Az erdő sűrűjébe érve kiválasztottunk egy kisebb patakot és abban szúrtuk le a zászlónkat, tekintettel arra, hogy Percy is maradt védeni a zászlót. Mi Arnolddal és a Démétéresekkel nem a másik csapat irányába indultunk, hanem szanaszét, hogy az esetleges hátulról támadást kiküszöböljük.
  Párokba rendeződve indultunk el különböző irányokba. Mivel a Démétéresek párosan voltak, Jászon pedig Percyvel maradt védeni a zászlót Arnolddal voltam párban.
  Nem beszélgettünk, csak haladtunk előre.
  Sokáig nem történt semmi, csak mentünk. Aztán egyszer csak ágak recsegését hallottuk. Nem kellett sokat várnunk, egy pokolkutya rontott ránk. Vagyis rám.
  Kitértem az útjából, és rátámadtam. De hatalmas mancsával arrébb ütötte a kardomat, így az nem sebezte meg.
- Arnold, nem segítenél? - kiabáltam neki, de mintha a föld nyelte volna el.
  A kutya újra támadott, elhajoltam előle, és a pajzsommal a fejére sóztam egyet. Kicsit megtántorodott, de látszólag nem lett nagyobb baja.
  Hátrálni kezdtem, és mikor a szörny nekifutásból felém szaladt elugrottam előle, majd mikor mellém ért, leszúrtam, ezzel porrá változtatva.
- Arnold, hol va... - fordultam meg, de egy kard helye szegeződött a torkomnak.
  A jó hír, hogy megtaláltam Arnoldot. A rossz, hogy ő tartotta a kardot.