6.

1K 71 3
                                    

𝙼𝚎𝚜𝚎́𝚕𝚘̋ 𝚜𝚣𝚎𝚖𝚜𝚣𝚘̈𝚐𝚎

Max megragadta Sky-t, és a karjánál fogva húzni kezdte a régi, szakadtas heverő felé hogy helyet foglalhassanak egymás mellett.
~ Látom, Willel sikerült megtalálnotok a közös hangot- vigyorodott el szórakozottan a vörös hajú lány, majd rápillantott a vendégre.
~ Hát... nagyon szimpatikus fiú, kedves volt tőle hogy vállalta a túrám levezénylését és az is szép gesztus volt, hogy elhívott ide közétek. Ezalatt az egy, rövid de tartalmas délután alatt eléggé megkedveltem -majd Max kaján kacsintására gyorsan hozzátette- Persze csak barátként...
~ Le merem fogadni, hogy Willnek is nagyon szimpatikus vagy, de természetesen barátságnál semmi több...- vihogott- Jaj istenem, miről tudnak ennyit dumálni?Legalább hangosan beszélnének hogy mi is halljuk...- forgatta a szemét, majd óvatosan megnyomkorászta a bal, látszólag sérült lábát.
~ Aha... Mond, mi történt a lábaddal?- bökött mutatójával Max befáslizott bokájára.
~ Ja hogy ez? Áh, semmiség csak a minap deszkáztam a házunk előtt, és egyszer csak kicsúszott alólam az a sz*r....- magyarázta, majd hirtelen felkapta a fejét a közeledő fiúk lépteire.
~ Arra gondoltunk -kezdte Mike- hogy a mai megbeszélést elhalasztjuk egy kicsit későbbre. Helyette egy békés délutánra gondoltunk, amikor is Skytól kérdezgetnénk mindenfélét hogy jobban megismerhessük.

𝙼𝚒𝚔𝚎 𝚜𝚣𝚎𝚖𝚜𝚣𝚘̈𝚐𝚎

Próbáltam nem tuskó módjára viselkedni a vendégünkkel, hisz a vak is láthatta hogy Will az új lány közelében totál zavarban van. Úgy gondoltam hogy ha esetleg jobban megismerjük őt és biztos tudomást szerzünk arról hogy megbízható és tartja a száját, velünk tarthat a további kalandokban. Hisz nagyrészt én döntök a csapat sorsáról, mert hát ha az ember logikusan végiggondolja, én vagyok a Party lelke... De mindegy is, a lényeg, hogy ez a csaj sokkal normálisabbnak és kedvesebbnek tűnt mint annak idején Max, tehát úgy voltam vele hogy egy próbát azért megérhet. Nyilván nem rajongtam az ötletért, de a legjobb barátom boldogságáért (és persze a mi örömünkért is, hiszen sokáig úgy véltük hogy Willnek van pár identitászavaros problémája) bármit. Odaslattyogtam, hogy bemutatkozzak és próbáltam beljebb invitálni mikor drága barátosnénk elhurcolta őt a rongyos kanapéhoz. Mondjuk nem is volt baj, így a fiúkkal legalább össze tudtuk kicsit dugni a fejünk hogy megbeszéljünk néhány alapvető dolgot:
~ Szerintem teljesen normális a csaj, bevehetnénk. Csak nem jár el a szája..- kezdte selypítve a monológját Dustin, de félbe szakítottam.
~ Te megőrültél? Hány mondatot beszéltél vele eddig össz-vissz? Kettőt? Nem nem és nem! Az van, hogy...
~ Miért kell egyből ítélkezni mások felett? Azért hagyjuk meg, hogy a suliba való átjövetele előtt te se sűrűn tartottál Skylarrel teadélutánt...- akadt ki Will, de egyből lenyugtattam.
~ Nem hagytad hogy befejezzem! TEHÁT az van, hogy nekem is jó első benyomást tett, de az még nem minden. Először komolyan el kell vele beszélgetnünk vele, hogy mindent megtudhassunk róla töviről hegyire! Ha úgy találom -gyorsan kijavítottam az előbbieket, ugyanis a srácok úgy néztek rám mintha Dr. Brenner állna előttük- vagyis találjuk hogy beleillik a Partyba és megbízható, egyből be van véve. Ha pedig nem, akkor csak szimpla barátként tekintünk rá az elkövetkezendő időben. Rendben?- értem a mondandóm végére.
~ Persze... világos, igazad van- mosolygott halványan Will, remélve a legjobbakat.
A többiek szintén beleegyeztek a tervbe, így odasétáltunk a lányokhoz akik ahogy láttam, már az első pillanatról kezdve jól kijöttek egymással. Megköszörültem a torkom, majd a csajos dumát félbeszakítva szóltam hozzájuk:
~ Arra gondoltunk -kezdtem- hogy a mai megbeszélést elhalasztjuk egy kicsit későbbre. Helyette egy békés délutánra gondoltunk, amikor is Sky-tól kérdezgetnénk mindenfélét hogy jobban megismerhessük.

𝙼𝚎𝚜𝚎́𝚕𝚘̋ 𝚜𝚣𝚎𝚖𝚜𝚣𝚘̈𝚐𝚎

A lányok először csak bámultak mint borjú az új kapura, majd mosolyogva bólintottak , ezzel jelezvén hogy benne vannak a traccspartiban. A fiúk körülülték az asztalt, Dustin pedig egy határozott mozdulattal alrébb lökte Maxet a heverőn. Mondanom sem kell, fogta és a helyére biggyesztette a sűrűn ellenkező, ám annál boldogabb Willt. Mikor mindezzel megvoltak, kezdetét vehette a Mike elmondása szerint nyugodt, délutáni vallatás.

Miért nem ismertelek előbb?Where stories live. Discover now