Miért nem ismertelek előbb?

21. 2/1

𝚂𝚔𝚢𝚕𝚊𝚛 𝚜𝚣𝚎𝚖𝚜𝚣𝚘̈𝚐𝚎

Mit is mondhatnék... az este igen eseménydúsan telt. Na, nem kell semmi rosszra gondolni, tizennégy évesek vagyunk, szimplán csak egyszerre történt sok minden. Jók és rosszak is. A legutóbbit igazság szerint a "mélypont" féle halmazba sorolnám, de csak szépen sorjában.

Miután megkaptam az aznap esti pizsamámat és becuccoltam a fürdőbe, Joyce már engedett is nekem vizet. :)
Eléggé megkedveltem Will anyukáját, nagyon rendes nő és látszik rajta hogy abszolút jószándékú és mindennél jobban szereti a fiait. Valamiért azt kell hogy mondjam, ő sem éppen utál engem :)
De nem ez a lényeg. Sokkal inkább az, hogy miközben azon gondolkoztam hogy vajon hogyan tarthatnám meg az együtteses bő pólót, ellenőriztem a víz hőmérsékletét és bemásztam a kádba, egyszer csak azt hittem hogy szívrohamot kapok. Nem, nem az ijedtségtől bár az is közrejátszott abban hogy az átlátszó vízzel próbáltam magamat takargatni, hanem azért mert WILL ESETT BE A FÜRDŐSZOBA AJTAJÁN. Akkorát sikítottam mint valami bőgőmajom.
Joyce persze egyből akcióba lépett és hüledezve tessékelte ki a megszeppent fiát aki kétségbeesetten tapasztotta a szemeire a kezét. Nos, reméltem is!
De komolyan... mi az isten?

Ez volt az első fontos mozzanata az estének. Hjajj, de még milyen fontos! Még most is cseng a fülem saját magamtól.
Miután sikeresen megmosakodtam és (reményeim szerint) privát szférában tartózkodtam a "pizsama" felvétele közben, beléptem a gyerekszobába.
~ Fiúk...?- nevettem el magam, mert azért valljuk be, ha nem vesszük figyelembe hogy tulajdonképpen Will majdnem látott ruha nélkül, elég vicces jelenet volt.
~ Életemre esküszöm hogy nem direkt volt...- nézett rám könyörgően Will és úgy láttam rajta, nagyon szégyenli az imént történteket.
~ Elhiszem.
Persze később kiderült hogy Mike jó ötletnek tartotta ha felpörgeti kissé Will fantáziáját és nemes egyszerűséggel belökte a fürdőbe. Fiúk..
Na ezek után vagy fél órán át játszottam a sértődöttet, ezalatt az idő alatt mindketten végeztek a mosdással. Fél tíz körül már mind a hárman az ágyon ültünk törökülésben, és kínos sztorikat meséltünk egymásnak. Komolyan, nem tudom mikor röhögtem ilyen sokat utoljára, ugyanis miután Joyce elég sokszor nézett ránk hamar kiderítette hogy mit is játszunk pontosan. Persze egyből húsz gáz történettel tudott ellátni minket, úgyhogy szegény Will legszívesebben elásta volna magát. De mostmár legalább tudjuk, hogy kiskorában imádott ruha nélkül kergetőzni.

A harmadik, és egyben nagyon brrrrrrr dolog az az éjszaka volt.
Joyce egész nap nyúzott volt, gondolom minden erejét Willnek szentelte úgyhogy a sokadik gáz sztori elemesélése után bedőlt az ágyba.
~ Mi legyen? - nézett körbe Mike.
~ Nem tudom. Nem szeretném felkelteni.. egyfolytában velem van elfoglalva, hadd pihenje ki magát. Majd átmegyünk Jonathan szobájába. Úgy sincsen itthon, még mindig Nancy-vel van valahol...- ingatta a fejét értetlenül, majd a szabad párnáját felölelve, esetlenül megindult az ajtó felé- Jöttök?- nézett ránk szelíden. Olyan aranyos...
~ Ühüm..- bólintottam és felszedtem a földről a hálózsákot, majd bevártam Mikeot hogy együtt mehessünk ki.
Óvatosan becsuktuk az ajtót és átslisszoltunk az idősebbik Byers fiú szobájába. Tipikus "mindenfelé punk-rock együttesek poszterei, egy szabad hely sincs a falon" helység volt, de alvásra pont megfelelt. Elég késő volt már mikor lepakoltunk, ezért miután Mike becipzározta az alvóalkalmatosságát, szerintem azonnal elaludt. Így hát egyedül maradtam. Gondoltam, már Will is alszik. Amúgy se akartam fenttartani, annyi rossz történt vele hogy jobbnak láttam, ha kialussza magát.
Egy ideig szótlanul feküdtem a kölcsön hálózsákomban és a szemközti falat vizslattam, ahonnan egy Kiss poster bámult vissza rám. Kábé két percig űztem ezt a remek dolgot, majd mikor eme szórakoztató elfoglaltságra ráuntam, úgy találtam hogy szomjas vagyok. Halkan megpróbáltam kibújni az "ágyamból", majd óvatosan feltápászkodtam és ügyelve arra hogy ne lépjek rá Mike fejére, elindultam az ajtó felé. Settenkedve lépkedtem, igazi kémnek éreztem magam, sőt! Még azon is elgondolkodtam hogy ne hányjak e tigrisbukfencet a szoba közepén. Őszintén, jobb hogy nem tettem.
És nem csak azért mert valószínűleg bevágtam volna a lábam (arról nem is beszélve hogy egy mezőn se tudom megcsinálni). Hanem mert amikor már a kilincsen volt a kezem és éppen elfordítani akartam az érdekes zárat, egy vékony hang szólalt meg a hátam mögül:
~ Hova mész?- kérdezte álmosan Will.
Kicsit megilletődve pördültem meg a tengelyem körül, és amennyire a sötétséget megtörő holdfény engedte, a szemébe néztem.
~ Csak szomjas voltam... ugye nem ébresztettelek fel?- reménykedtem.
~ Nem..- mondta, majd lehajtotta a fejét.
~ Minden oké?- léptem közelebb az ágyhoz.
~ Őszintén? Nem hogy minden, de semmi sem oké. Egyre több most emlékem van amik totálisan összezavarják a normális gondolataimat, már ha vannak. Az az árnyék izé amit folyton magamban érzek, állandóan arra késztet hogy hidegbe feküdjek, üljek, pl egy kád jéggel teli víz. Anyukámnak hála, erre még nem került sor, de mint látod most is takaró nélkül vagyok - mutatott a lábára, és nekem csak akkor tűnt fel hogy a paplan az ágy végére van górva - Ezen kívül szédülök, rohamaim vannak és néha csak... csak úgy a... a s-semmitől bekattanok...- dadogta és itt kész, eltört a mécses. Will szeméből elkezdtek folyni a könnyek. Láttam már sírni? Áh, nem ez a lényeg.
Szegény... basszus, hiszen nem állhattam csak úgy előtte mint valami karó, amikor minden baját kisírja a szemem láttára. Gondoltam egyet, leültem elé az ágyra szorosan magamhoz öleltem. Eléggé meglepődhetett, mivel pár másodpercre szipogni is elfelejtett. Kicsit hezitált, majd viszonozta az ölelésemet. A vállam tiszta könny lett ugyan, de nem bántam. Körülbelül tíz percig ülhettünk így az ágyon, amikor Will abbahagyta a zokogást. Érdekes, a jelenet általában fordítva jellemző az emberekre.. a csaj sír, a srác pedig megvigasztalja és aztán boldogan élnek...
Nos, ez most nem így történt. Azalatt a rövid idő alatt amióta ismerem Willt, rá kellett hogy jöjjek, egy fiú is lehet borzasztóan érzékeny. Ő legalábbis az.
Lassan eltoltam magamtól és a kisírt szemekbe néztem.
~ Jobban vagy?- kérdeztem halkan, nehogy Mikeot felkeltsem. Bár olyan mélyen aludt hogy szerintem egy bombára se kelt volna fel.
~ Talán.. kicsit. Figyelj... A mai tényleg nem szándékos volt, eszembe se jutna ilyesmit csinálni... - magyarázkodott suttogva.
~ Tudom, nyugi és semmi baj- mosolyogtam rá, amitől azt hiszem, megkönnyebbült- Kijössz velem egy pohár vízért?
~ Persze - tápászkodott fel és lelépett az ágyról.
Követtem őt és halk léptekkel elindultunk a konyha felé.
~ Melyikben vannak a poharak?- néztem a szekrényekre.
~ Majd kiveszem neked..,
~ Dehogy is! Ülj le légyszi, neked pihenned kell!
~ Ugyan már! Nem holmi fekvőbeteg vagyok hogy állandóan pihengessek, és amúgy is. Mindenki csecsemőként kezel mostanában, hadd legyek egy percre normális és udvarias, kérlek!- sóhajtotta, mire fáradtan elmosolyodtam és bólintva cseréltem vele helyet.
Miután megittam a vizet és gyorsan elszaladtam a mosdóba, visszamentünk a szobába és leültünk az ágyra.
~ A tesód hol van tulajdonképpen?- érdeklődtem, majd gyorsan lepillantottam hogy Mike ébren van e. Nem volt. Nyitott szájjal horkolt, semmi pénzért nem keltettem volna fel.
~ Ez egy remek kérdés... én se tudom. Nancyvel van valahol.. napok óta.
~ Nancy, ő..
~ Mike nővére.- segített ki.
~ És Jonathannel..
~ Nem járnak. Elvileg.
Bólintottam. Nem nagyon értettem de igazából annyira nem is érdekelt. Csak Willel akartam beszélgetni.
~ Nézd. Tudom hogy már mindent tudsz a tavaly történtekről... épp ezért meg akarom kérdezni hogy... mindegy. - harapta el a mondat lényegét.
~ Nem mindegy! Mondd, légyszi - unszoltam.
~ Jó. Szóval... miért beszélgetsz a Zombi fiúval késő éjjel?- hajtotta le szomorúan a fejét.
~ Remélem nem hiszed, hogy a szörnyű dolgok miatt amik veled történtek és emiatt a becenév miatt nem fogok veled beszélgetni! Nekem te nem olyan vagy..- mondtam ki, majd azonnal meg is bántam.
~ Miért? Milyen vagyok neked?- kérdezte kikerekedett szemmel. A francba! Mit rögtönözzek?
~ Hát öö. Nagyon jó barát vagy és izé. Ezen nem változtat mások véleménye. Azok akik ezt mondják rád, ha jól gondolom egy percet se beszélgettek még veled... - néztem itt rá, mire megrázta a fejét- Na. Nem tudják mit vesztettek.- mosolyodtam el halványan, és vártam hogy Will is hasonlóan tegyen. De nem így volt. Csak még szomorúbbnak tűnt.. Ahh. Most akkor mi van??