Miért nem ismertelek előbb?

16.

Zene:
•Kyle Dixon & Michael Stein- Stranger Things Original Soundtracks Season 2 TOP 3•
(Btw remélem el lehet majd indítani)

𝚆𝚒𝚕𝚕 𝚎𝚖𝚕𝚎́𝚔𝚎𝚒

Az előző este anyukám barátja, Bob nálunk töltötte az estét. Mit ne mondjak, én és Jonathan nem éppen voltunk elragadtatva ettől az eszmétől, de egyszerűen fékezhetetlen a kapcsolatuk. Beletörődve folytottuk magunkba a nemtetszésünket, hisz mi mindig annak örülünk ha anyukánk, a sok nehézség ellenére is boldog életet él. Ez a legfontosabb.
A reggel a szokásos módon indult, felfordulás felfordulás hátán. Mindenki az autókulcsot kereste hogy időben odaérhessek az iskolába. Az eltűntnek hitt tárgyat végülis Bob találta meg, így anyukám nyugodt szívvel kérhette meg Jonathant hogy vigyen el helyette az iskolába, mert késésben van.
(Tudom hogy itt kimarad egy "jelenet" Jonathan és Joyce között, de a gyerekek nem most tudják meg hogy Bob is ottmaradt estére)
~ Majd én elviszem!- szólalt meg egy vidám hang. Odanéztem. Bob vigyorgott rám, látszólag nagyon szeretett volna megbarátkozni velem. Remek...- Na Nagyfiú, kipróbálod a Bob-mobil-t?
Anyára néztem. Azt hiszem, kiolvasta a tekintetemből hogy a reggelemet nem a pasijával egy kocsiban szeretném tölteni, dehát hogy is mondhatna nemet a drágalátos Bob-jának?
A vége természetesen az lett, hogy vele kellett mennem. Persze azzal a feltétellel hogy megvárja amíg bemegyek a suliba. Nyilván semmi ellenvetése nem volt ezzel kapcsolatban. Hurrá! Nem nagy lelkesedéssel, de bemásztam a "Bob-mobil"-ba, s a táskámat a lábamhoz téve hajtottam oldalra a fejemet. Elindultunk. A rádióból valami kellemes zene szólt, így igyekeztem arra figyelni. Próbálkozásom füstbement, amint kezdtem belemerülni a fás táj kémlelésébe Bob azonnal beszélni kezdett.
~ Te forgolódtál az éjjel? Vagy szellemet hallottam?- próbált viccelődni. Bevallom, azért valahol értékeltem az igyekezetét.
~ Hát... biztos én voltam- motyogtam bólintva.
~ Újabb rémálom?- trafált bele az igazságba.
~ Nem- vágtam rá gyorsan, amiből azonnal kivehető volt hogy hazudok.
Pár másodperc csend következett, de nem tartott sokáig mert Bob folytatta.
~ Meséltem már Neked Mr Baldo-ról?
~ Mr... Baldo-ról?- nyomtam meg az utolsó szót, és értetlenül meredtem rá.
Elmesélte, hogy kiskorában rettentően félt egy nagydarab embertől, aki minden egyes álmában megjelent. És ő mindig elfutott előle. Odáig fajultak a dolgok, hogy az anyukája rendszeresen megvárta amíg elalszik és csak utána hagyta egyedül a szobájában. De aztán egyszer erőt vett magán, és ahelyett hogy megfutamodott volna, odaállt elé és azt üvöltötte: Tűnj innen! TŰNJ INNEN!
Soha többé nem látta.
~ Ennyi kellett- csettintett a hatás kedvéért a történet végére érve- Piskóta, nem igaz?
~ Piskóta- bólintottam mosolyogva.

𝚆𝚒𝚕𝚕 𝚜𝚣𝚎𝚖𝚜𝚣𝚘̈𝚐𝚎

Nem akartam elhinni hogy már megint ez történt velem... miért én? Mit tettem?
A térdemre támaszkodva fújtam ki a levegőt, miközben egyre közelebb éreztem magamhoz a gonoszt. Úgy gondoltam hogy egy újabb rohamnál már semmi nem lehet rosszabb. Tévedtem.
Kis időn belül nem csak belül kezdtem érezni hogy valami közeledik... Erős susogást hallottam a szomszédos folyosóról. Oldalra pillantottam, s mintha csak egy óriási tsunami zúdult volna be az iskolába, egy óriási, fekete füst szerűség  vett üldözőbe. Kezdhettem újra rohanni, egyenesen ki az iskolából az udvarra ahol ugyan úgy tombolt a vihar mint pár rohammal ezelőtt. Már egészen a foci pályáig futottam, mikor azonban eszembe jutott valami.
,,...- Piskóta, nem igaz?
     ~ Piskóta."
Erőt vettem magamon, és felpillantottam a vérevörös égre. Az óriási árnyékszörny ugyanúgy "nézett" le rám mint a múltkor.
~ Itt az idő...- gondoltam magamban, s nagyot nyeltem. Halkan elszámoltam háromig, mély levegőt vettem és:
~ TŰNJ INNEN! TŰNJ INNEN! TŰNJ INNEN!- üvöltöttem.
Egészen más történt annál, mint amit vártam. Az elképzelésem szerint a többiek szólongatására kellett volna feleszmélnem és elmesélnem nekik hogy mi történt.
De ehelyett... Látszólag eléggé feldühíthettem azt a szörnyet... Tornádó módjára indult meg felém az imént látott fekete füstszerűség, s én úgy éreztem hogy ennyi volt, itt a vég. Egyre közelebb ért hozzám... csak jött és jött... aztán hirtelen minden elsötétedett.