Miért nem ismertelek előbb?

17.

𝚆𝚒𝚕𝚕 𝚜𝚣𝚎𝚖𝚜𝚣𝚘̈𝚐𝚎

Mint akár egy rémálomból, úgy riadtam fel az előbb történtekből. Szörnyen éreztem magam, a fejem lüktetett és émejegtem. Körülöttem mind a barátaim és anya aggódó alakjait véltem látni, bár abban a pillanatban nem azt tartottam a legfontosabbnak.

𝚂𝚔𝚢𝚕𝚊𝚛 𝚜𝚣𝚎𝚖𝚜𝚣𝚘̈𝚐𝚎

Will egyszer csak felriadt. Iszonyúan megkönnyebbültem, bár az aggodalmam nem enyhült valami sokat, miszerint a fiúnak, akit fontosnak tartok valami számomra ismeretlen kórsága van. Talán. A könnyeim még mindig egyenletesen folydogáltak az arcomon de már nem olyan mennyiségben, mint mikor rátaláltunk Willre.
"Mi a frász lehet vele??"- gondoltam lehajtott fejjel, mire az előbb említett elindult a kétszàrnyú ajtó felé édesanyja kíséretében. Éppen készültem volna hogy utánuk szaladjak, de Mike sorompó módjára megállított a karjával.
~ Most ne. Adj nekik időt...- szólt komoran, majd rámpillantott várva a választ.
Bizonytalanul bólintottam, majd köszönés nélkül indultam el hazafelé. Annyi kérdés fogalmazódott meg bennem az előbb történtek alatt, annyi dolgot szerettem volna megtudni... Miért nem mesélte nekem Will hogy valami nincs rendben? Jó, ez költői volt, nyilván nem akart beszélni róla. De mégis... Félt hogy kinevetem? Sose tettem volna. Mondjuk ő ezt nem tudhatta..
Zsúfolásig telt az agyam, muszáj voltam kiszellőztetni a fejem, így még egy ideig csak sétalgattam a város kihalt utcáin. Mondanom sem kell, leginkább magammal beszélgettem az igazán eseménydús délutáni programon. Gondolataim valahogy így festettek:
Will, titkolózás, Will, Dart, Will, Mike bunkó, Will, Max megölelt pedig ez nem jellemző rá, Will, Joyce Byers megint nagyon kedves volt a körülményekhez képest, és végül Will. Csak hogy párat említsek. Este hat felé úgy döntöttem, hogy nem tépázom anyukám és Annabelle idegeit azzal hogy semmit sem tudnak a hollétemről, így elindultam a házunk felé. Séta közben elhaladtam egy barátságos ház mellett, aminek a lépcsőjén ismerős arcot véltem felismerni. Dustin ült az ajtó előtt, és valamivel babrált. Gondoltam, biztos nagyon szomorú vagy feldúlt lehet ő is, így nem mentem oda hozzá csak hallhatóan odaköszöntem:
~ Dustin, szia!- integettem erőtlenül, mire ijedten felkapta a fejét és a háta mögé rejtette jobb kezét amiben tartott valami zöldes dolgot. Foghíjas mosollyal viszonozta a gesztusomat, majd úgy maradt amíg el nem tűntem a fák mögött.
~ Érdekes...- csodálkoztam a viselkedésén.
Nem sokkal később már látni véltem a házunk felhajtóját, ami mellett egy padon ücsörgött a nővérem és barátja, Barney. Odaértemmel elváltak (cupp cupp :3😂) egy köszönés erejéig, s mikor beléptem a házba, megérzéseim szerint folytatták amit félbehagytak. Anya ugyan kérdőre vont a császkálásomat illetően, de nem igazán hatott meg az aggódós szövege. Engem akkor és ott csak egyetlen dolog érdekelt. Will.

𝙼𝚊́𝚜𝚗𝚊𝚙, 𝙼𝚒𝚔𝚎 𝚜𝚣𝚎𝚖𝚜𝚣𝚘̈𝚐𝚎

Reggel mikor megkerestem a suliban a többieket, hátul találtam rájuk a szemetesnél. Éppen Dart után kutattak, hátha ott rejtőzött el. Természetesen azonnal beálltam segíteni nekik, hogy egyel többen legyenek, ugyanis pont Dustin nem volt ott amikor kéne. Sajnos nem voltam meglepve mikor láttam, hogy Will aznap nincs iskolában. Egész tanítás alatt üres volt a helye... Az addig rendben volt számomra, hogy újabb roham, stb.. De miért nem tudunk semmi konkrétat? A magányos széket figyelve megakadt a tekintetem még valamin. Azaz valakin.
Sky egész nap meg sem szólalt, még Maxhez is alig beszélt, csak pár szót. Mondhat nekem bárki bármit, de ezek ketten (mármint nem Sky és Max😂) tuti hogy szeretik egymást. Még ha nem is tudnak róla. De ebben biztos vagyok. Utolsó óra után megkíséreltem felhívni a Byers házat, hátha tudok beszélni Will anyukájával. Egy ideig kicsengett, és már teljesen odáig voltam hogy eltudom őket érni, mikor megszólalt az üzenetrögzítő. Idegesen csaptam le a kagylót, majd visszasétáltam a többiekhez.
~ Skylar hol van?- kérdeztem halkan mikor érzékeltem hogy nincs ott a többiekkel.
~ Elment valahova.. nem engedte hogy vele menjek- szólt Max és megrántotta a vállát.
~ Ó. Láttad merre ment?
~ Asszem' a mosdók felé. De miért? Ha beszélni kell vele, majd beszélek vele én. Velem szerintem szívesebben társalog.
- vigyorodott el az utolsó mondaton olyan "ezt bebuktad" nézéssel, de jelen pillanatban semmi kedvem nem volt a lenézésére.
~ Bánom is én, hogy ki a jobb barát, vagy hogy kit szeret jobban, de mondanom kell neki valami fontosat, és nektek is tehát azonnal menjetek az AV teremhez és maradjatok a seggeteken amíg vissza nem érünk! Szóval... a mosdók fele?- emeltem fel a hangom, mire Max (és szerintem a többiek is) csak pislogott és bólintott egyet- Köszönöm.
Azzal elindultam a lány wc felé. Ami igaz az igaz, kaptam pár meghökkent és érdeklődő pillantást mindenfelől mikor beléptem az ajtón, de csak az érdekelt hogy egy tanár se vegyen észre. Egyből sikerrel jártam, az utolsó fülke kivételével minden ajtó nyitva volt. Egyértelmű volt, a keresett lány a hátsó wc-ben kuksol. Odaléptem az ajtóhoz és bekopogtam rajta.
~ Ö.. Foglalt- szippantott egy nagyot Sky, amiből simán kivehető volt hogy taknyos. Nyilván sírt.
~ Csak én vagyok. Mike- szóltam kelletlenül.
~ Mi?
~ Igen, Mike és gyere ki légyszi mert mindenki hülyének nézett hogy bejöttem ide.
~ Én szeretnék... egy kicsit egyedül lenni..
~ Tudom jól, de én meg szeretnénk neked elmondani valamit. Valami olyat, amiről biztosra veszem, hogy szeretnéd tudni.
Pár másodperc múlva nyikordult az ajtó, és Sky lépett ki rajta piros szemekkel. Sírt. Ez biztos.
~ Mosd meg az arcod, és gyere! Az AV teremben fontos gyűlést tartunk, és utána remélem, hogy mindent érteni fogsz! Siess!

𝚂𝚣𝚒𝚊𝚜𝚣𝚝𝚘𝚘𝚔! 𝙾̋𝚜𝚣𝚒𝚗𝚝𝚎́𝚗 𝚋𝚘𝚌𝚜𝚊́𝚗𝚊𝚝 𝚑𝚘𝚐𝚢 𝚎𝚗𝚗𝚢𝚒𝚛𝚎 𝚒𝚗𝚊𝚔𝚝𝚒́𝚟 𝚟𝚘𝚕𝚝𝚊𝚖, 𝚍𝚎 𝚎́𝚕𝚎𝚔 𝚎́𝚜 𝚗𝚎𝚖 𝚑𝚊𝚐𝚢𝚘𝚖 𝚊𝚋𝚋𝚊🥺 𝚎́𝚙𝚙𝚎𝚗 𝚞𝚝𝚊𝚣𝚘𝚔 𝚜𝚣𝚘́𝚟𝚊𝚕 𝚖𝚘𝚜𝚝 𝚟𝚊𝚗 𝚎𝚐𝚢 𝚔𝚒𝚜 𝚒𝚍𝚘̋𝚖, 𝚞́𝚐𝚢𝚑𝚘𝚐𝚢 𝚖𝚊 𝚖𝚎́𝚐 𝚖𝚎𝚐𝚒́𝚛𝚘𝚔 𝚎𝚐𝚢 𝚛𝚎́𝚜𝚣𝚝. 𝙷𝚘𝚕𝚗𝚊𝚙 𝚕𝚎𝚑𝚎𝚝 𝚑𝚘𝚐𝚢 𝚖𝚊́𝚛 𝚑𝚘𝚣𝚘𝚖 𝚒𝚜!❤️❤️