Beépített érzések

18.rész

|Hannah|

Egy kő esett le a szívemről, mikor megláttam Karine és Mitchell Schnappet. Beültünk a furgonba és gondoltam, már minden rendben lesz. Beszámoltam nekik arról, hogy nem mehetünk vissza a Schnapp házba, mert be van kamerázva.
- Van B tervünk.- mondta Karine hatrafordúlva az ülésén.
Az ablakon bámultam kifelé, és hagytam, hogy a négykerekű álomba ringasson. Egy órával késöbb keltem, mikor a többiek szóltak, hogy megérkeztünk.
Egy nyaraló. Amint beléptem az ajtón egy nappaliban találtam magam. Velem szemben egy vajszínű kanapé a bal oldalán egy méretes szobanövény. A kanapé elött egy üveg asztal rajta könyvekkel, amiknek valószínűleg már nem volt hely a sarokban lévő könyvespolcon.
- Mi ez a hely?- kérdezte Chloe és Regina egyszerre.
- Az egyik baratomé ez a ház.- mondta Mitchell.- Az emeleten van fürdő. Tegyétek rendbe magatokat! Fél óra múlva itt találkozunk.
Felmentünk a lépcsőn majd megkerestük a szobákat. Hármat találtunk. Mivel volt egy franciaágyas, úgy gondoltuk, hogy meghagyjuk a felnőtteknek, aztán megosztoztunk a másik kettőn. Találtunk egy nagyon csajos szobát amit Gina rögtön lefoglalt, így szobatársak lettünk. Kizárásos alapon Noah és Chloe került a zöld szobába.
- Találtam ruhákat.- mondta Chloe, majd kiosztotta azokat.
Nekem egy zöld pólót amiben a vörös hajammal úgy néztem ki, mint egy karácsonyfadísz és egy kopott farmert, Reginának egy rózsaszín pólót amin volt egy fekete koponya és egy fekete rövidnadrágot, Noahnak egy fekete pólót és egy halásznadrágot és magának egy szürke pólót egy farmernadrággal. Miután mindannyian megtisztítottuk a csatornaszagú testünket lementünk és helyet foglaltunk a kanapén. Miután Karine is megérkezett a nappaliba és letett elénk négy teásbögrét, így szólt:
- Elmesélnétek miért bújkáltatol a csatornában?
Mind a négyen egymásra nézve vártuk, hogy valaki belekezdjen.
- Hát az úgy volt- kezdtem kicsit kellemetlenül
Miután mindent elmeséltem teljesen lefagytak.
- Tehát kém vagy és meg akartad ölni Noaht.
- Hát, először az volt a terv de aztán Peterson megváltoztatta.
- Peterson...-motyogta Mitchell miközben Karinera nézett.
- És miért változtatta meg?-kérdezték egyszerre
- Nem tudom, de sejtem miért. A cellákban, ahol fogva tartották az embereket,hát....nem éppen átlagosak.
- Ezt hogy érted?
Ránéztem Noahra aki bólintott, majd átvette a szót.
- Azoknak az embereknek vannak képességeik amik egy átlag embernek nincsenek.
- Jaaa, arra gondolsz, hogy az elméddel befolyásolni tudsz mindenkit?
Noah megdöbbenve nézett a szüleire és magas hanggal kérdezte őket:
-Ti tudtátok?
- Hát izé...késő van már- ásított Mitchell és megbökte könyökével a mellette ülő feleségét.
Karine vette a lapot és ő is ásított.
- Ti beszélgessenek nyugodtan mi felmegyünk. Jó éjt!
- Jó éjt!- mondtam a lányokkal együtt Noah meg csak egy halk 'ők tudták'-ot tudott kipréselni magából.
Azt követően, hogy sikerült Noaht kibillentenünk a "zombi üzemmódból" mi is felmentünk a szobánkba.
Egy jó órával késöbb Chloe lépett be az ajtón.
- Hannah, aludnál Noahval egy szobában?
- Mi történt?- kérdeztem kótyagosan.
- Összevesztünk.
- Ahj, fáradt vagyok-mondta Regina.
- Rendben, akkor alszom ott.
- Köszönöm. Így megmentetted az életét.
- Mi?- kérdeztem.
- Hát...tudod néha elfog az az érzés, hogy olyan jó lenne egy kicsit tudooood.
- öhm... nem.
- Ha az embernek testvére van, néha egy kicsit de csak egy kicsit ki akarja írtani.
- Tényleg fáradt vagyok.- ismételte Gina.

Bekopogtam a szoba ajtaján.
- Hali!-mondtam.
-Szia!
- Úgy hallottam összevesztetek. Mi történt?
- Nem nagy ügy. Majd kiheveri.- mondta, mint akit egyáltalán nem izgat a dolog.
- Hát oké... akkor jó éjt.
- Neked is.
Lekapcsoltuk a villanyt és próbáltunk aludni. Hajnali egykor még mindig ébren voltam és forgolódtam.
-Pszt, Noah, alszol már?
- Nem.
Lábujjhegyen mentem a villanykapcsolóig, majd vissza. A velem szemben lévő ágyon felült Noah.
- Találtam UNO-t az egyik polcon.
- Osztasz vagy osszak?- kérdeztem mosolyogva.
Nekemadta a kártyákat.
-Uno!- mondtam halkan- ezzel nekem három, és neked kettő. Nyertem!- Vigyorogtam rá.
-Gratulálok! A díjad pedig- Kezével dobolt a lábán, hogy meglegyen a hatás- a zoknim!- nyúlt a háta mögé és dobott meg a fekete zokniával.
- Noah, pfúj!- nevettem el magam- Ezt tuti nem úszod meg szárazon!
- Most mivan?- nevette el magát ő is.
Kopogtak az ajtón és Regina nyitott be.
- Még mindig álmos vagyok.
Becsukta az ajtót maga mögött mi meg még jobban nevettünk.
- Mik vannak még?- kutattam a szekrényben ami tele volt társasjátékokat. A legfelső polcról lehúztam egyet és a fejemre esett egy bekeretezett kép. - Áucs- mondtam, miközben lehajoltam a földre esett képért. Egy fiú és egy lány volt rajta akik kinyújtották a nyelvüket amit valamilyen cukor kékre szinezhetett. - De cuki! Ez te vagy?- kérdeztem Noaht.
- Hát, eléggé hasonlít az orrunk. Szerintem én lehetek.- mondta az orrát tapogatva.
- És ki ez a lány?- kérdeztem
- A nevét nem tudom, de régen az apukája és a szüleim sokat találkoztak és így összebarádkoztam vele. Ő volt az egyetlen barátom. Egyszer még egy fiút is megvert aki elvette a kedvenc plüssöm.-nevette el magát keserűen.- Nyolc éves voltam mikor utoljára láttam.- szomorúan néztett a képere.
-Héj- kezdtem- csak egy szavadba kerül és megverem aki elveszi a plüssöd- nevettem el magam.
- Köszi- mosolyodott el.
Pár perccel késöbb bementem a fürdőbe, mert a homlokomon elkezdett fájni egy pont. Belenéztem a tükörbe és egy gyönyörűen vöröslő pattanást láttam meg. Remek. Próbáltam kinyomni, majd mikor feladtam és a tükörbe néztem fáradtan, rájöttem ki az a lány. Hirtelen törtek fel az emlékek. Noah és én miközben éneketünk, együtt hintáztunk, együtt tettünk pukipárnát a szülei székére. Aztán a baleset, a kórház, a halálközeli élmény, és a szüleim. A pulzusom felszökött, lesápadtam és a hányás kerülgetett. Láttam a kis fekete pontokat a szemeim elött előszőr csak egyet-kettőt, majd egyre többet míg el nem sötétült minden.

|Mitchell|

Felértünk a szobába és miután bezártuk az ajtót, riadtan néztünk egymásra.
- Julien Peterson- mondtuk egyszerre Karinenal
- Már a nevétől is ráz a hideg.
- Tennünk kell valamit! Az az ember az évek múlásával még nagyobb szörnnyé vált mint volt. Le kell állítanunk.
Írtam egy levelet a gyerekeknek és az ablakon keresztül távoztunk.

|Mr.Peterson|
- Mik a hírek?-kérdeztem
- Egy pláza kamerája felvette őket benni, de egyik felvételen sem láttuk távozni őket onnan. A külsejük megváltozott. Hannah vörös-, Noah szőke-, a másik kettő meg színes hajú.

|Hannah|
Reggel az ágyamban ébredtem. Chloe egy nedves törölközővel törölgette a homlokom, Noah a balomon ült.
- Felébredt.- mondta Noah testvérének, mire mindketten nyugodtabban vették a levegőt.
Fel akartam ülni.
- Héj- mondta Noah- csak lassan!
- A kép, a lány, az emlékek, a szüleim, a kórház- mondtam olyan gyorsan, hogy alig lehetett érteni. A testvérpár olyan furcsán néztek rám és egymásra, hogy jobbnak találtam lassabban és rendes mondatokban elmondani. - A képen lévő lány én vagyok.- Noah döbbenten, míg Chloe még értetlenebbül nézett.
-Nem...- mondta Noah lefagyva.
- De...
- Mi?- kérdezte Chloe.
Noah felpattant és megmutatta neki a képet.
- Nem...- mondta mostmár Chloe is.
- Emlékszem mindenre. Arra is mikor leestél a fáról és...
- És rádestem. Neked Eltört a kezed nekem meg a lábam.
- De a kép még mindig nem áll össze teljesen. A szüleimet három éves koromban elvesztettem, de te emlékszel arra, hogy a szüleink nyolc éves korunkig tartották a kapcsolatot.
- Talán az nem is az apukád volt hanem...
- Peterson!- mondtuk egyszerre.
- Ezek szerint a szüleim ismerik azt a mocskot!?
- Anyáéknak közük van ahhoz amit a pasasművel!?- kérdezte Chloe.
Kopogtattak az ajtón.
- Ezt látnotok kell.- Gina a kezünkbe nyomott egy levelet amiben ez állt:

Kedves gyerekek!
Ez most tényleg egy nagyon fontos üzleti ügy. Jövünk amilyen gyorsan csak tudunk. A kapun kívül ne mutatkozzatok!

Mitchell és Karine.

- Miféle üzleti út?
- És ha Petersonnal találkoznak?
- Mennünk kell! Minél előbb! Ez a hely nem biztonságos! Senkiben sem bízhatunk.- mondtam.
- A legfontosabb dolgokat szedjétek össze. Egy óra múlva a földszinten találkozunk.- mondta Noah.

Katy💚