Camilla Potter, a másik túlélő 1-4. ᵈᵐ

13.fejezet - A csapóajtó

Beköszöntött a kánikula. Tikkasztóan meleg volt abban a tágas osztályteremben is, ahol az írásbeli vizsgafeladatokat körmöltük puskázásgátló átokkal megbűvölt lúdtollakkal.
Az írásbelik mellett gyakorlati vizsgáink is voltak. Flitwick professzor egyenként behívott minket a bűbájtanterembe, hogy lássa, végig tudunk-e táncoltatni egy ananászt az asztalon. McGalagonynál egy egeret kellett tubákosszelencévé változtatnunk. Pluszpontokat ért, ha a szelence míves kivitelűre sikerült, de pontlevonás járt érte, ha bajsza volt. Piton vizsgáján reszkettünk, mint a kocsonya, mert a professzor végig ott állt a hátunk mögött, miközben igyekeztünk előkaparni emlékezetünkből a felejtés italának hozzávalóit.
Az utolsó vizsgánk a mágiatörténet volt. Egy álló órán át kellett az önkeverő üst feltalálójának és más, rég elfeledett, vén varázslónak a nevét és tetteit sorolni - de vigasztalt minket a tudat, hogy utána egy hosszú, csodálatos hét vár rájuk, amikor nem lesz más dolgunk, mint a vizsgák eredményeit találgatni.
- Ez könnyebb volt, mint hittem - szólt Hermione, mikor kitódultunk a napfényben fürdő parkba - Fölöslegesen tanultam meg a vérfarkasok 1637-es etikai kódexét meg Eszelős Elfric felkelésének történetét.
- Isten veled, tanulás - sóhajtott Ron, és boldogan nyúlt el a pázsiton - Te is lehetnél egy kicsit vidámabb, Harry. Csak egy hét múlva tudjuk meg, milyen pocsékul sikerültek az írásbelik. Addig nincs miért aggódnunk.
Harry megdörzsölte a homlokát.
- Csak tudnám, hogy mit jelent ez a fájdalom! - fakadt ki tanácstalanul - Folyton sajog a sebhelyem... Korábban is fájt néha, de nem ilyen sokáig.
- Mutasd meg Madam Pomfreynak - javasolta Hermione.
- Ez nem betegség - rázta a fejét Harry -, hanem figyelmeztetés. Azt jelenti, hogy veszély közeleg...
- Nyugi, Harry - ásított Ron - Hermionének igaza van: amíg Dumbledore-t látod, nem kell féltened a követ. Különben sincs rá bizonyítékunk, hogy Piton el tud bánni Bolyhoskával. A múltkori kalandja majdnem a fél lábába került. Egyhamar nem mer újra próbálkozni. Egyébként meg, előbb fog Neville bekerülni a kviddicsválogatottba, mint hogy Hagrid elárulja Dumbledore-t.
Harry hirtelen felpattant.
- Te meg hova mész? - kérdezte álmosan Ron.
- Eszembe jutott valami - hadarta Harry holtra váltan.
- És mégis mi? - kérdeztem fáradtan.
- Most rögtön el kell mennünk Hagridhoz!
- Miért? - fintorgott Hermione, de azért feltápászkodott. Már felfelé haladtunk a füves domboldalon, mikor Harry válaszolt neki.
- Nem tartjátok egy kicsit furcsának, hogy Hagrid leghőbb vágya egy sárkány, és erre jön egy idegen, akinek véletlenül épp egy sárkánytojás van a zsebében? Hogy ez eddig nem jutott eszembe!
- Mire akarsz kilyukadni? - csóválta a fejét Ron, de Harry válaszra sem méltatta, csak futott, rohant az erdő széle felé.
Hagrid a háza előtt volt. Az óriás egy karosszékben üldögélt ingujjban, felhajtott nadrágszárral, és egy nagy tál borsót tisztított.
- Szervusztok - mosolygott - Túl vagytok a vizsgákon? Nem vagytok szomjasak?
- De igen... - kezdte Ron, de Harry a közbevágott.
- Nem, köszönjük, nagyon sietünk. Mondj meg nekem valamit, Hagrid. Aznap este, amikor Norbertet nyerted... Hogy nézett ki az idegen, akivel kártyáztál?
- Nem t'om - vonta meg vállát az óriás - Végig rajta volt a csuklyája.
Mikor észrevette a Harry arcán a döbbenetet, felvonta a szemöldökét.
- Nincs ebben semmi különös. Sok fura figura fordul meg a Szárnyas Vadkanban - úgy hívják a kocsmát lenn a faluban. Lehet, hogy sárkánykupec volt, a fene se tudja. Nem láttam a képét attól a kámzsától.
Harry rárogyott egy vödör borsóra.
- Miről beszélgettél vele, Hagrid? Szóba került a Roxfort?
- Lehet - felelte töprengve - Igen. Kérdezte, mit csinálok, mondtam neki, hogy vadőr vagyok idefent. Erre megkérdezte, hogy miféle vadakat őrzök... Azt is megmondtam... és elmeséltem neki, hogy szeretnék egy sárkányt. Lássuk csak... igen, azt mondta, hogy van nála egy sárkánytojás, és szívesen feltenné, ha lenne kedvem kártyázni. Kíváncsi volt rá, hogy tudok-e bánnivele, mert, azt mondta, nem adhatja oda akármilyen kontárnak. Erre én mondtam, hogy Bolyhoska után gyerekjáték lesz egy sárkányt felnevelni...
- És az idegent... érdekelte Bolyhoska? - kérdezte színlelt nyugalommal Harry.
- Igen... Hát persze. Nem mindennap találkozik az ember háromfejű kutyával. Elmondtam neki, hogy Bolyhoska olyan, mint a kezesbárány, ha tudja az ember, hogy mi kell neki: elég egy kis zeneszó, és már húzza is a lóbőrt...
Hagrid rémült arcot vágott.
- Elkotyogtam nektek! - kiáltott fel - Azonnal felejtsétek el, amit mondtam!... Hé! Most meg hova rohantok?