Camilla Potter, a másik túlélő 1-4. ᵈᵐ

4.fejezet - Mumus

Másnap, arra keltem, hogy Madam Pomfrey üvölt:
- Nem érdekel! Nem jöhettek be és kész! A betegeknek pihenésre van szükségük!
- De, Draco.....
- Az sem érdekelne, ha a Malfoy úrfi a halálos ágyán lenne! Akkor is pihennie kell! - mondta, azzal becsapta az ajtót és bement a szobájába.
- Látom, megkaptad a reggeli ébresztődet - mosolygott Draco, a szomszéd ágyból.
- Hát igen. Ennél jobb ébresztést, keresve se találhatnék - mondtam, miközben ásítozva kinyújtózkodtam - Hééé! Miért, van rajtam hálóing? Hol a talárom? - kérdeztem, végignézve magamon. Egy vastag, fehér hálóing volt rajtam.
- Ott, a széken - mutatott Draco, az ágyam lábánál álló székre. Ki volt rá teríteve a talárom, és a kimosott blúzom is.
- Na gyerekek, most még itt maradtok pihenni. Ha pár óra múlva sem lesz semmi bajotok, elmehettek! - szólt közbe a javasasszony - Öltözzetek át! - mondta, és közénk varázsolt egy paravánt.

   - Minden rendben. Elmehettek - állapította meg az ápolónk.
- Köszönjük! - búcsúztunk el.
- Neked milyen órád lesz? - kérdeztem, a mellettem sétáló fiútól. Bár Madam Pomfrey meggyógyította a karját, ő mégis ragaszkodott a kötéshez. Ellentétben velem: az én estemben, ÉN akartam levenni a kötést és a JAVASASSZONY ragaszkodott hozzá, hogy rajtam maradjon.
- Bájitaltan. Akárcsak neked.
- Te jó ég! Már megy az óra. Piton professzor nagyon dühös lesz - rémültem meg.
- Ha elmondjuk, hogy a gyengélkedőről jöttünk, nem lesz nagy baj - nyugtatott meg Draco.
- Gondolod? Piton nyíltan kivételez veletek, a griffendéleseket pedig, nyíltan gyűlöli. Ez tény.
Miközben sétáltunk, nagy csörömpölés ütötte meg a fülünket.
- Ez biztosan Hóborc. Gyere! - mondta Draco, azzal a (kötésmentes) karomnál fogva berántott egy raktárba.
Mit ne mondjak eléggé szűk volt a hely odabent. Szinte éreztük egymás lehelletét magunkon.
- Miért csináltad ezt? - kérdeztem suttogva.
- Figyelj, és meglátod!

Draco:
Kis naív. Azt hiszi, hogy ha Hóbórc meglátna minket, nem szólna Friccsnek? Ugyan már.
- Láttalak ám titeket... - mondta a kopogószellem, de tovább nem figyeltem, mert a tekintetem Camira tévedt.
Mivel a lány éppen Hóbórcot nézte, alkalmam nyílt megfigyelni, hogy a külsején mi lehet az, ami miatt beleestem:
Ott volt a haja: ilyen vörös haja még Weasleyéknek sincs, ami nagy szó. Pedig ők aztán tudhatnák, milyen a vörös haj. Hiszen, annyian vannak, mint a patkányok.
Az alakjában nem volt semmi különös: Camilla megfelelően karcsú és magas volt. Mondjuk, én fél fejjel túlnőttem őt.
Aztán a szemei. Olyan zöld szemei vannak, mint senkinek.
Nem az a tipikus smaragdzöld, de nem is olyan sötétzöld, mint a Mardekár színei. Az ő szemeinek színe, valahol a kettő között volt. Tudtam, hogy ha rám nézne, meg se tudnék szólalni. Teljesen megigézne a tekintetével.

Camilla:
Éppen akkor ment el Hóborc a raktár előtt:
- Láttalak ám titeket! Gyertek csak elő, pimasz kis diákok! Órák alatt nem mászálunk a folyosókon. Szólnom kéne Friccsnek, úgy bizony! - mondta, azzal lovagi páncélokat fellökve, tovább ment.
- Ezt megúsztuk - sóhajtottam – Hahó, baj van? - kérdeztem Dracotól, aki láthatóan nem figyelt.
- Mi? Ja nem, nincs semmi probléma. Öhm... szerintem már kimehetünk - mondta, és így is tettünk. A folyosó teljesen üres volt.
- Gyere menjünk, mielőtt a gondnok ideér! - mondtam Draconak, azzal elindultunk a pince felé.
Út közben rengeteg dologról beszélgettünk: beszéltünk kvidiccsről, suliról és bármilyen meglepő, de mugli dolgokról is.
- Szóval, az a srác, aki veled volt a boltban, az volt a mugli bátyád?
- Igen - feleltem.
- Értem.
- Most én kérdezek - vigyorodtam el.
- Rendben van. Kérdezz!
- Muszáj bemennünk Pitonhoz? - nyafogtam, mert időközben, a bájitaltan teremhez értünk.
- Igen, muszáj. Ne kezd már megint! - szólt Draco, mosolyogva.
- De le fog cseszni!
- Akkor elmondjuk, hogy a gyengélkedőről jöttünk.
- Neked hinni fog, mert te vagy a kedvenc diákja. De mint már mondtam, minket griffendéleseket nyíltan gyűlöl - mentegetőztem.
- Kötés van a karodon! Csak elhiszi, hogy a gyengélkedőről jöttél. Ha nem hisz neked, akkor kiállok melletted - jelentette ki a mardekáros fiú.
- Tényleg?
- Igen, csak menjünk már be! - mondta, azzal benyitott a terembe. Persze, hogy mindenki minket figyelt:
- Hogy vagy, Draco? Nagyon fáj? - kérdezte Parkinson. Csak engem idegesít a hangja?
- Igen - felelte a mellettem álló fiú, panaszos hangon. Nagyon is jól tud színészkedni.
- Gyere csak, fiam, gyere csak! - mondta Piton - Potter! Megmagyarázná, hogy miért esett nehezére időben beérni az órámra?!
- Tudja professzor úr, én is a gyengélkedőről jövök - magyaráztam a lehető legcukibb ábrázattal.
- Érthető. Üljön le! - utasított. Mitől is féltem annyira?
- Mondtam, hogy ne parázz - suttogta mögüllem, Draco.
- És igazad is lett - ismertem be - Mondjuk, arra kiváncsi lettem volna, hogy miként állsz mellém - vigyorodtam el. Miközben elindultam Harryék felé, azok gyanakodva néztek. Enyhén hátrafordultam, hogy megnézzem, mit bámulnak annyira.
Hát, igen. Nem mindennapi dolog, hogy Draco Malfoy egy olyan asztalnál akar dolgozni, ahol griffendélesek vannak. Tuti, készül valamire. Csak ne legyen belőle nagy probléma.
- Miért ülsz velem egy asztalhoz? - érdeklődtem, az éppen az üstjét felállító szőkétől.
- Talán nem szabad? - kérdezett vissza, azzal a tipikus arrogáns mosolyával.
- Nekem nincs vele semmi bajom - itt olyan halkra fogtam a hangom, hogy csak Draco hallja -, de szerinted őket nem zavarja? - biccentettem Ronék felé.
- És szerinted ez engem érdekel?
- Nem - válaszoltam enyhén elmosolyodva.
Ezen az órán a zsugorító főzet elkészítését tanultuk. Szerintem könnyű volt. Egyszer csak Draco megszólalt:
- Tanár úr, a karom miatt nem tudom felaprítani a százszorszépgyökereimet.
- Weasley, aprítsd fel neki! - mondta Piton professzor. - Potter! Magának is kell segítség? - kérdezte tőlem. Mit ne mondjak eléggé meglepett a kérdése. Piton egy griffendélesnek ajánl fel segítséget. Biztos, ébren vagyok?
- Öhm... köszönöm nem kell, tanár úr.
Eközben, Ron odamormogta Draconak:
- Semmi baja a karodnak.
- Hallottad Weasley. Aprítsd fel szépen!
Ron megfogta a kést és eléggé durván aprításhoz látott. Mi lesz ebből? Jó lenne, ha semmi.
- Tanár úr! Weasley, tönkreteszi a százszorszépgyökereimet - panaszkodott a mardekáros fiú, talán egy kicsit jogosan is.
- Cseréld ki Malfoy gyökereit a sajátoddal, Weasley! - utasította Piton Ront, akinek az arca kezdett olyan vörös lenni, mint a haja. Szegénynek, nem volt mit tennie. A saját, gondosan felaprított gyökereit ki kellett cserélnie.
- Professzor úr! Az aszú fügét sem tudom meghámozni.
- Potter... Harry! Hámozd meg neki!
Amíg a fiúk konkrétan megcsinálták Draco főzetét, addig én az övékét és a sajátomat próbáltam elkészíteni.
Egész óra alatt azt kellett hallgatnom, ahogy a három fiú vitázik, és ahogy Piton leszidja Neville-t. Egy "élmény" volt.
- Hallottátok mi történt? - kérdezte Seamus. - A Reggeli Próféta szerint, valaki látta Sirius Blacket.
- Hol? - kérdezte Harry és Ron egyszerre.
- Nem messze innen. Egy mugli nő találkozott vele - mesélte Seamus, aztán Piton szigorú pillantásával kísérve visszament az asztalához.
Draco, Ronék felé hajolt és suttogva Harryhez szólt:
- Egyedül akarod elkapni Blacket, igaz Potter?
- Na, persze - hagyta rá Harry.
- Én a ti helyetekben, már rég utánaeredtem volna - mondta nekünk Draco, de látszott, hogy mondanivalója elsősorban Harrynek szól.
- Te meg miről beszélsz? - fakadt ki Ron.
- Talán nem tudjátok, hogy Black miért került az Azkabanba? - kérdezte döbbenten, miközben rám nézett.
- Miért, olyan fontos lenne? - kérdeztem vissza.
- Ha Black velem tette volna azt, amit, én már rég bosszút álltam volna rajta.
- Miről beszélsz? - csattant fel Harry. Azonban, ekkor Piton leállította a főzetkészítést.

   Ebéd után, elindultunk a tanterembe az első svk (sötét varázslatok kivédése) óránkra. Lupin, bejött a terembe és azt mondta, tegyük el a tankönyveinket és kövessük őt, mert ma csak a pálcáinkra lesz szükség. Egészen a tanári szobájáig mentük.
- Nos, gyertek! - mondta Lupin, és átterelt minket a helység végébe, ahol csak egy üres szekrény állt. Az érkezésünkre, az rázkódni kezdett.
- Eléggé félelmetes igaz? Ki tudja megmondani, hogy mi van benne?
- Szerintem egy mumus - mondta Seamus.
- Kitűnő. És azt, ki tudja megmondani, hogy mi is az a mumus?
- Alakváltó lidérc - felelt Hermione - ha találkozik egy emberrel, azt az alakot ölti fel, amitől az illető a legjobban fél.
- Így van. Ez azt jelenti, hogy előnyben vagyunk vele szemben. Szerinted mi lehet az, Harry?
- Öhm..... az, hogy mi többen vagyunk, ezért a mumus nem fogja tudni, milyen alakot öltsön?
- Helyes meglátás. Az ilyen esetekben a mumus megzavarodik. A használandó bűbáj a következő: Commikulus. Kérlek, ismételjétek utánam!
- Commikulus - mondtuk.
- Csodás! Azonban a varázsige egyedül nem elég. Itt jössz te, Neville.
Erre Neville enyhén megborzongott.
- Nos, mi az a dolog, amitől a legjobban félsz?
Neville motyogott valamit, ami szerintem úgy hangzott, mintha azt mondta volna: "pinyáta".
- Tessék? Sajnálom, de szerintem ezt senki sem értette.
- Pitontól - bökte ki a fiú. Erre többen is felnevettek.
- Értem. Ha jól tudom, te a nagymamádnál laksz ugye?
- Igen, de azt se akarom, hogy a mumus a nagyi legyen.
Újabb nevetés.
- Akkor ez esetben képzeld el a nagymamád ruháját! Erre koncentrálj, ha kiengedem a mumust! Ha sikerült elintézned, többen is sorrakerülhettek. Mindenki gondolja ki, hogy mi lehet a legnagyobb félelme.
Erre a mondatra, Harry alig láthatóan megborzongott. Sejtettem mi járhat a fejében: Voldemort.
Lupin kinyitotta a szekrényt: abból kilépett a mumus-Piton.
- C-Commikulus! - mondta Neville. Csatt. Piton állt előttünk, de női ruhában és piros kézitáskával. Akkora volt a nevetés, amekkora eddig még egy órán sem.
- Remek! Parvati!
Csatt. Pitonból egy múmia lett. Lassan feltápászkodott, és véres karját a lány felé nyújtva elindult.
- Commikulus! - kiáltotta Patil. A múmia elbotlott saját kötéseiben és elesett.
- Seamus! - mondta Lupin. Csatt: sikítószellem.
- Commikulus!
A szellemnek elment a hangja. Ezek után a mumus váltogatni kezdte az alakját: kígyó, szemgolyó.
- Kezd megzavarodni. Dean!
Csatt: levágott kéz. Undi.
- Commikulus! - ordította Dean. A kéz belenyúlt egy egérfogóba.
- Remek! Ron, te jössz!
Csatt. Ez várható volt: mint tavaly megtudtam, Ron írtózik a pókoktól. Nem lepett meg a két méteres állat látványa.
- Commikulus! - mondta Ron, elszánt hangon. A póknak eltűntek a lábai, és csak a teste gurult. Harry elé.
A bátyám már vette volna elő a pálcáját, de Lupin beállt elé és a mumus egy kristálygömb szerű valamivé vált.

Óra után zajosan indultunk ki a szobából és egymást túlkiabálva nevettünk a mumusokon.
- Lupin nagyon jó tanár. Csak azt sajnálom, hogy én nem állhattam ki a mumus ellen - szomorkodott Hermione.
- Ugyan már. Tudod, neked milyen alakban jelent volna meg? Szerintem egy dolgozatként, amiben csak egy pontot vesztettél - vigyorodott el Ron.