Camilla Potter, a másik túlélő 1-4. ᵈᵐ

7.fejezet - Miről beszélsz Draco?

A hétfő reggel szomorkás, vakációvégi hangulattal köszöntött ránk. Még mindig esett az eső, és körös-körül csak ködöt és szürke felhőket láttam, mikor öltözködés közben kinéztem az ablakon. Sötétkék farmert és halványzöld blúzt vettem fel - az iskolai talárt csak a Roxfort Expresszen vehettük fel magunkra.
Mikor elindultunk a lányokkal reggelizni, Mr. Weasley sietve elbúcsúzott tőlünk és elsietett a konyha irányába.
- Jól hallottam, hogy Rémszemet emlegettétek? - kérdezte Bill, mikor leértünk a konyhába. - Mit művelt már megint?
- Azt állítja, hogy valaki megpróbált betörni hozzá az éjjel - felelte Mrs. Weasley.
- Rémszem Mordon? - dünnyögte töprengve George. - Nem ő az a flúgos, aki...
- Apátok igen nagyra becsüli Rémszem Mordont - vágott a szavába szigorúan Mrs Weasley.
- Naná, mert apa meg villásdugókat gyűjt - szólt vállvonogatva Fred, mikor az anyja kiment a konyhából - Nem csoda, hogy megértik egymást...
- Mordon nagy varázsló volt a maga idejében - jegyezte meg Bill.
- Ha jól tudom, régi barátok Dumbledore-ral - tette hozzá Charlie.
- Dumbledore-nak is van egy kis stikkje - felelte Fred - Jó, tudom, hogy zseniális meg minden, de...
- Áruljátok már el, ki az a Rémszem! - szólt közbe Harry.
- Egy nyugalmazott minisztériumi varázsló - mondta Charlie - Én csak egyszer találkoztam vele, amikor apa bevitt magával a minisztériumba. Mordon auror volt, méghozzá a legjobbak egyike... Feketemágus-vadász - magyarázta - Azkaban minden második foglya neki köszönheti, hogy a hűvösre került. Mordon rengeteg ellenséget szerzett magának... a legtöbb persze az elítéltek rokonai közül kerül ki... és úgy hallottam, pár éve súlyos üldözési mánia kínozza. Nem bízik senkiben. Minden sarokban bosszúszomjas feketemágusokat lát.

Bill és Charlie úgy döntöttek, kikísérnek minket a pályaudvarra; Percy viszont bocsánatkérések közepette kijelentette, hogy neki a minisztériumban a helye.
- Higgyétek el, muszáj bemennem - bizonygatta - Mr. Kupor számít rám.
- A szorgalmas munka elnyeri jutalmát, Percy - nézett rá komoly képpel George - Még egy év, és Kupor megtanulja a neved.
Mrs Weasley időközben bement a falusi postára, és a mugli telefon segítségével rendelt három közönséges taxit.
- Arthur megpróbált minisztériumi autókat szerezni nekünk - súgta az asszony, miközben az esőáztatta kertben álltunk, s figyeltük, hogyan rakodják be a taxisofőrök kocsijaikba a hat súlyos utazóládát - De sajnos nem volt szabad autó... Jaj, istenem, milyen mérgesek szegények.
Nem álltam neki elmagyarázni Mrs Weasleynek, hogy a mugli taxisok nem szívesen szállítanak maradandó halláskárosodást okozó állatokat - márpedig a betegesen izgatott Pulipinty ebbe a kategóriába tartozott. Az sem javított a hangulaton, hogy Fred ládája rakodás közben kinyílt, és meggyulladt benne egy tucat Filibuster-csillagszóró. A sofőr előbb ijedtében ordított fel, aztán fájdalmában, ugyanis Csámpás - aki szintén megrémült - kieresztette karmait, és mászórúdnak használta a taxis lábát.
Mindennek a tetejébe roppant kényelmetlenül utaztunk, hiszen a hátsó ülést a ládáinkkal kellett megosztanunk. A csillagszórós incidens miatt meglehetősen zaklatott kedélyű Csámpás sem volt épp kellemes útitárs - mire London határába értünk, már számos karmolt sebből véreztünk. Megkönnyebbülten kiszálltunk a taxiból - jóllehet a városban szakadt az eső, s valamennyien bőrig áztunk, mire átcipeltük az utazóládáinkat a forgalmas úton, amelyről a pályaudvar bejárata nyílt.
Ez alkalommal kis csoportokban keltünk át a pályaudvarra átvezető falon. Harry, Ron, Hermione és én nyitottuk a sort, mivel Pulipinty és Csámpás miatt mi voltunk a leggyanúsabbak a társaságból. Beszélgetve nekivetettük a vállukat a falnak, oldalazva átsiklottunk rajta - s ugyanabban a szempillantásban a kilenc és háromnegyedik vágány peronján találtuk magunkat.
A Roxfort Expressz készen állt az indulásra. Pulipinty izgalma csak még tovább fokozódott, mikor meghallotta megannyi bagolytársa huhogását. Késlekedés nélkül elindultunk helyet keresni, s a vonat közepe táján találtunk is egy szabad fülkét. Miután berakodtuk a csomagjainkat, leszálltunk, hogy elköszönjünk Mrs. Weasleytől, Billtől és Charlie-tól.
- Lehet, hogy hamarabb viszontlátjuk egymást, mint hinnétek - szólt mosolyogva Charlie, miközben megölelte Ginnyt.
- Hogyhogy? - kérdeztem.
- Majd meglátjátok - felelte Charlie - Csak el ne mondjátok Percynek, hogy céloztam a dologra, hiszen ez "hivatali titoknak minősül, amíg a minisztérium nyilvánosságra nem hozza".
Bill, aki zsebre dugott kézzel álldogált mellettük, szinte vágyakozva nézte a vonatot.
- Hát igen - szólt - az idén én is szívesen lennék újra roxforti diák.
- De miért? - faggatta George.
- Eseménydús évetek lesz - felelte Bill huncutul csillogó szemmel - Még az is lehet, hogy leutazom kibicelni egy kicsit...
- Miért lesz eseménydús évünk? - kérdezte felcsigázva Ron.
Ekkor azonban elhangzott az indulás közeledtét jelző füttyjel, és Mrs Weasley az ajtók felé terelt minket.
- Köszönjük a vendéglátást, Mrs Weasley - szólt ki a vonatablakon Hermione, miután valamennyien felszálltunk.
- Igen, köszönünk mindent, Mrs Weasley - bólogatott hálás mosollyal Harry.
- Hálásak vagyunk érte! - üvöltöttem túl az ismét felhangzó sípszót.
- Sose köszönjétek, kis drágáim - felelte Mrs Weasley - Szívesen meghívnálak karácsonyra is, de... azt hiszem, az idén nehéz lenne elcsalogatni titeket a Roxfortból.
- Anya! - csattant fel Ron - Mi az, amit itt mindenki tud, csak mi nem?
- Este megtudjátok, ne félj - mosolygott Mrs Weasley - Nagyon izgalmas lesz... Jut eszembe, örülök, hogy megváltoztatták a szabályokat...
- Milyen szabályokat? - kérdeztem kórusban a fiúkkal.
- Dumbledore professzor majd elmondja nektek... Aztán ne halljak rosszat rólatok! Fred, George, ez főleg rátok vonatkozik!
A dugattyúk felsziszegtek, és a vonat lassan mozgásba lendült. Fred kihajolt az ablakon.
- Mondjátok meg, mi lesz a Roxfortban! - kiabált anyja és két bátyja felé - Milyen szabályok változtak meg?
Mrs Weasley azonban nem válaszolt, csak mosolyogva integetett, és néhány másodpere múlva két fiával együtt dehoppanált.
Visszamentünk a fülkénkbe. Az ablakon lecsorgó esőcseppek miatt nem sok látszott a tájból. Ron kinyitotta a ládáját, elővette a gyűlölt barna dísztalárt, és leborította vele Pulipinty kalitkáját, hogy elhallgattassa a madarat.
- Bumfolt elmondta volna nekünk, mire készülnek a Roxfortban - szólt csalódottan - A döntő előtt, emlékeztek? De a saját anyám nem hajlandó elárulni. Kíváncsi vagyok, hogy...
- Csitt!
Hermione ajkára szorította mutatóujját, másik kezével pedig a szomszéd kupé felé mutatott. Odaátról, vontatott beszéd szűrődött át a nyitott ajtón keresztül.
- ...apa eredetileg nem is a Roxfortba akart küldeni, hanem a Durmstrangba. Ismeri az ottani igazgatót. Hogy Dumbledore-ról mi a véleménye, azt tudjátok... A Durmstrangba fel se veszik a sárvérű jöttmenteket, akiket Dumbledore annyira imád. Csak anya nem akarta, hogy olyan messzi iskolába menjek. Apa azt mondja, hogy a Durmstrangban a fekete mágiáról is sokkal normálisabb a felfogás, mint a Roxfortban. Akik oda járnak, azok tényleg tanulnak is sötét varázslatokat... Nekünk meg csak az a hülye védekezésóránk van...
Hermione felállt, lábujjhegyen odament az ajtóhoz, és behúzta, kizárva Malfoy hangját.
- Bár a Durmstrangba ment volna - szólt dühösen - Akkor nem kellene már negyedik éve elviselnünk őt.
- Ne mondj semmit! - nézett rám komoran Ron, mire elvigyorodtam.
- A Durmstrang egy másik varázslóiskola? - érdeklődött Harry.
- Az - felelte megvetően Hermione - Borzalmas híre van. Az európai mágusiskolák összehasonlító értékelésében azt írják róla, hogy ott aránytalanul sokat foglalkoznak a fekete mágiával.
- Asszem, hallottam róla - dörmögte bizonytalanul Ron - Hol is van? Melyik országban?
Meglepetten felvontam a szemöldököm.
- Micsoda kérdés... Azt nem tudja senki.
- Miért nem? - kérdezte Harry.
- Az iskolák évszázadok óta vetélkednek egymással - magyaráztam - A Durmstrang és a Beauxbatons még azt sem fedik fel, hol vannak, nehogy a konkurens iskolák kémei kileshessék a titkaikat.
- Na ne szédíts már! - nevetett fel Ron - Nem hiszem, hogy a Durmstrang sokkal kisebb lenne, mint a Roxfort. Hogy tudnának eldugni egy ménkű nagy kastélyt?
Hermione megütközve nézett rá.
- De hát a Roxfort is rejtve van - mondta, olyan hangon, mintha ez lenne a legnyilvánvalóbb dolog az egész világon - Mindenki tudja... legalábbis mindenki, aki olvasta a Roxfort történetét.
- Akkor ti tudjátok egyedül - mondta Ron - Tessék, áruljátok el, hogyan dugták el a Roxfortot.
- Megbűvölték - felelte Hermione - Az arra járó muglik az iskola helyén egy düledező romot találnak, aminek a bejárata fölött az áll: "BELÉPNI TILOS ÉS ÉLETVESZÉLYES".
- Szóval az illetéktelenek a Durmstrang helyén is egy romot találnak?
Megvontam a vállam.
- Mondjuk. De az is lehet, hogy olyan mugliriasztó bűbáj védi, mint a Világkupa-stadiont. És biztos feltérképezhetetlenné tették, hogy távol tartsák az idegen varázslókat.
- Mit csináltak vele?
- El lehet úgy varázsolni egy épületet, hogy ne lehessen térképen feltüntetni a helyét. Nem tudtad? - néztem Harryre.
- Eddig nem - felelte a bátyám.
- De szerintem a Durmstrang valahol, messze északon lehet - folytattam tűnődve - Egy nagyon hideg helyen. Abból gondolom, hogy az egyenruhájukhoz szőrmesapka is tartozik.