Camilla Potter, a másik túlélő 1-4. ᵈᵐ

1.fejezet - Figyelmeztetés

A nyári szünetem első két hónapja nem volt a legjobb. Persze, sok helyre mentünk nyaralni, és ezzel nem is volt semmi baj. Remekül éreztem magam, de állandóan volt bennem némi aggodalom, az ikertesóm iránt.
Ugyanis, bármennyi levelet írtam Harrynek, egyre sem válaszolt. A baglyom, Villám, mindig levél nélkül tért vissza, és Hedvig sem jött el soha. Valószínűleg, Dursleyék álltak a dolog mögött. Harry elmondása alapján, kinézem belőlük.
Sejtettem, hogy Harry nem önszántából nem válaszol a leveleimre, de nem tudom tagadni, egy kicsit rosszul esett.
Egyik este, már azon agyaltam, hogy megkérem anyuékat, látogassuk meg Harryt.
Éppen egy nagy adag turmix-szal a kezemben, léptem be a szobámba, mikor ijedtemben elejtettem azt.
- Mi történt? - szólt fel anyu.
- Semmi! - kiabáltam vissza gyorsan és kulcsra zártam az ajtót.
Elkerekedett szemmel meredtem az ágyamra. Azon egy emberformájú, apró teremtmény terpeszkedett. Hatalmas denevérfüle volt, és ruha helyett valami párnahuzatfélét viselt, amin lyukak voltak a karjai és a két lába számára. Teniszlabda  nagyságú,  dülledt,  zöld szemei, csodálattal meredtek rám.
Egy pillanatig némán meredtünk egymásra.
A törpe lemászott az ágyról, és olyan mélyen meghajolt, hogy hosszú, vékony orra a szőnyeget súrolta.
- Öhm... Szer-szervusz - köszöntem habozva - Te... te ki vagy?
- Camilla Potter! - sipította - Dobby már olyan rég szeretett volna találkozni veled... Micsoda megtiszteltetés... Dobby, vagyok kisasszonyom - felelte  a  jövevény - Simán Dobby. Dobby, a házimanó.
- Örülök, hogy megismerhetlek. Mi szél hozott?
- Dobby azért jött, hogy  elmondja neked... Jaj, de nehéz, kisasszonyom... Dobby nem is tudja, hol kezdje...
- Leülhetsz, ha akarsz - ajánlottam fel.
Erre a manó könnyekbe tört ki.
- Üljek le! - óbégatott - Soha... Még soha, de soha...
- Jajj, Dobby ne haragudj! Nem akartalak megbántani.
- Megbántani Dobbyt? - nyögte fulladozva a manó - Dobbyt még soha nem kínálta hellyel varázsló, vagy boszorkány... Nem vagyok rá méltó...
- Akkor, nem sok jólnevelt varázslóval találkozhattál - jegyeztem meg.
Dobby a fejét rázta... azután egyszerre csak felugrott, fejét dühösen az ablakhoz verte, és tovább óbégatott:
- Rossz Dobby! Rossz Dobby!
- Ne! Mit művelsz!? - rémültem meg, és gyorsan visszaráncigáltam a manót az ágyra. A ricsajra Villám felébredt, és hangos huhogás közepette csapkodni kezdte szárnyával a kalitka rácsát.
- Dobbynak bűnhődnie kellett, kisasszonyom - magyarázta a manó - Dobby majdnem rosszat mondott a családjáról...
- Milyen családról?
- A  varázslócsaládról, akiket Dobby szolgál... Dobby házimanó, kisasszonyom... egy házat és benne egy családot kell szolgálnia örök időkig...
- És a családod tudja, hogy itt vagy? - érdeklődtem. Dobby megborzongott.
- Jaj, nem, nem tudják... Dobby szigorúan megbünteti majd magát, amiért eljött hozzád. Dobby ezért rácsukja majd a fülére a kandallóajtót. Ha csak sejtenék...
- Azt azért, csak észreveszik, ha rácsukod a füledre a kandallóajtót.
- Észreveszik, kisasszonyom. Dobbynak mindig meg kell fenyítenie magát valamiért. Nem is szólnak rá érte sőt, néha azt is mondják, hogy adjak magamnak még több büntetést...
- Akkor miért nem szöksz meg?
- A házimanó csak akkor jöhet el, ha felszabadítják. A család pedig nem adja vissza Dobby szabadságát... Dobby haláláig szolgálni fogja a családot...
- Nem tudok segíteni rajtad?
Dobby megint könnyes és zajos hálálkodásba kezdett.
- Camilla Potter segíteni akar Dobbyn... Dobby hallott a varázserődről, kisasszonyom, de hogy ilyen nagylelkű vagy... Dobby sose hitte volna... Camilla Potter szerény és alázatos - állapította meg Dobby csillogó szemmel, a legmélyebb tisztelet hangján - Nem is említi, hogy Ő és Harry Potter legyőzték Tudodki nagyurat.
- Voldemortot? - kérdeztem.
Dobby denevérfülére szorította kezét.
- Ne mondd ki a nevét, kisasszonyom! - jajveszékelt - Ne mondd ki!
- Ne haragudj - siettem megnyugtatni - Tudom, hogy sokan nem szeretik. Például a barátom, Ron...
Dobby közelebb hajolt hozzám, s szeme akkorára tágult, mint egy autólámpa.
- Dobby azt hallotta, hogy Camilla és Harry Potter néhány hete másodszor is találkozott a Sötét Nagyúrral... És megint megmenekültek. Ah, kisasszonyom - szipogta, és megtörölte szemét rongyos ruhájával - Camilla Potter bátor és vitéz! Máris ezer veszélyt legyőzött. De Dobby azért jött,  hogy megvédje Camilla Pottert, hogy figyelmeztesse őt, még ha ezért rá is kell csuknia a fülére a kandallóajtót... Camilla Potter nem mehet vissza Roxfortba.
- Mi-micsoda...? - hebegtem - De hát vissza kell mennem.
- Nem-nem-nem! - sipákolt Dobby, s olyan hevesen rázta a fejét, hogy nagy fülei a homlokát csapkodták - Camilla Potternek itt kell maradnia, ahol biztonságban van. Túl becses és túl jó ahhoz, hogy elveszítsük. Ha Camilla Potter visszamegy a Roxfortba, halálos veszélybe kerül.
- De miért? - csodálkoztam.
- Tervet kovácsolnak - suttogta Dobby egész testében remegve - Szörnyű  dolgok készülnek a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában. Dobby már hónapok óta tudja. Camilla Potter nem kockáztathatja az életét. Ő túl fontos nekünk.
- Miféle szörnyű dolgokról beszélsz? És ki tervezi őket?
Dobby olyan hangot hallatott, mintha fulladozna, aztán irgalmatlanul beleverte a fejét a falba.
- Jól van, nyugalom! - kiáltottam rá, és megragadtam a karját - Értem: nem mondhatod el. Ugye nem Vol...bocsánat, Tudodki keze van a dologban? Elég, ha bólintasz, vagy nemet intesz - tettem hozzá gyorsan. Dobby lassan megrázta a fejét.
- Nem. Nem Tudodki nagyúr az.
- Akkor ki más tudna szörnyű dolgokat  csinálni a Roxfortban? Hiszen ott van Dumbledore...
Dobby nagyot bólintott.
- Dobby jól tudja, kisasszonyom. Dobby azt hallotta, hogy Dumbledore varázsereje vetekszik Tudodki nagyúr hajdani hatalmával. De, - Dobby itt suttogóra fogta a hangját - vannak olyan erők, amikkel Dumbledore nem... amikkel egyetlen becsületes mágus sem...
És mielőtt megakadályozhattam volna, Dobby leugrott az ágyról, felkapta az asztali lámpát, és fülsiketítő jajveszékelés kíséretében püfölni kezdte vele a saját fejét.
- Ne, Dobby! Ne csináld!
A manó nagy nehezen, de abbahagyta önmaga csonkítását.
- Értsd meg Dobby! A Roxfort az egyetlen hely, ami... ami összeköt a bátyámmal, Harryvel.
- Milyen testvér az, aki még levelet se küld Camilla Potternek? - kérdezte Dobby.
- Nem tudom... Várjunk csak... Honnan tudod, hogy a Harry nem írt nekem?
Dobby egyik lábáról a másikra állt.
- Camilla Potter ne legyen mérges Dobbyra... Dobby csak jót akart...
- Te elloptad a leveleimet!?
- Itt van az összes Dobbynál, kisasszonyom - bizonygatta a manó. Félősen hátralépett, és vastag köteg levelet húzott elő párnahuzatruhája alól. Azonnal felismertem a őket.
- Camilla Potter ne legyen mérges... Dobby azt remélte, hogy ha Camilla Potter azt hiszi, a testvére megfeledkezett róla... akkor talán nem akar visszamenni az iskolába... Kisasszonyom megkapja a leveleit, ha a szavát adja Dobbynak, hogy nem tér vissza a Roxfortba. Jaj, nem teheted ki magad ekkora veszélynek! Ígérd meg, hogy nem mégy vissza!
- Nem ígérek meg semmit - feleltem mérgesen - Most azonnal add ide a leveleimet!
A manó láthatóan elszomorodott.
- Akkor Dobby el is megy - mondta, és egy pukkanás kíséretében eltűnt.