Camilla Potter, a másik túlélő 1-4. ᵈᵐ

4.fejezet - Rivalló

Másnap Harryéknek kevesebb kedve volt vigyorogni.
Mikor leültek mellénk, Hermione minden lelkesedés nélkül köszöntötte a két fiút. Neville ezzel szemben széles vigyorral üdvözölte őket.
- Mindjárt megjön a posta. Remélem, nagyi utánam küldi, amit otthon felejtettem.
Szinte azonnal viharos suhogás támadt a teremben, és vagy száz bagoly tűnt fel a borús mennyezet alatt. Hamarosan levél- és csomageső hullott a reggeliző diákokra. Neville egy nehéz, formátlan csomagot kapott a fejére, a következő pillanatban pedig valami nagy és szürke csapódott be Hermione bögréjébe, tejjel és tollakkal szórva tele minket.
- Errol! - kiáltotta Ron, és a lábánál fogva kihúzta a bögréből a baglyot. Errol ájultan hanyatlott az asztalra, még mindig csőrében tartva az ázott, piros borítékot, amit hozott.
- Úristen - sápadt el Ron.
- Ne félj, nem múlt ki - nyugtatta meg Hermione, mikor megbökte a madarat.
- Nem rá mondtam, hanem erre.
Ron a piros borítékra mutatott. Ő és Neville úgy néztek a levélre, mintha bármelyik pillanatban felrobbanhatna.
- Mi a baj vele? - kérdezte Harry.
- Küldött...küldött nekem egy rivallót - nyögte Ron.
- Jobb, ha kinyitod, Ron - suttogta borzongva Neville - Ha nem teszed meg, még rosszabbul jársz. Egyszer kaptam egyet nagyitól, de nem törődtem vele, és... borzalmas volt.
- Mi az a rivalló? - érdeklődött Harry.
Ron azonban nem figyelt rá; a levélre meredt, ami most füstölni kezdett a négy sarkánál.
- Nyisd ki - unszolta Neville - Pár perc alatt túl vagy rajta.
Ron reszkető kézzel kivette a piros borítékot Errol csőréből, és óvatosan kinyitotta. Neville a fülére szorította kezét, s nemsokára mindenki megtudta, miért. Egy pillanatig azt hittem, hogy a levél tényleg felrobbant: iszonyatos hangorkán töltötte be a termet.
- ...ELLOPNI A KOCSIT, AZON SE CSODÁLKOZTAM VOLNA, HA KICSAPNAK, KERÜLJ CSAK A KEZEIM KÖZÉ! ESZEDBE SE JUTOTT, HOGY APÁD ÉS ÉN MIT ÉLTÜNK ÁT, AMIKOR MEGLÁTTUK, HOGY ELTŰNT...
Mrs. Weasley százszorosára felhangosított szóáradatától táncolni kezdtek a tányérok az asztalon. A teremben tartózkodó diákok kíváncsian forgolódtak, hogy lássák, ki kapta a rivallót.
- ...AZ ÉJJEL ÉRKEZETT DUMBLEDORE LEVELE! AZT HITTEM, APÁD BELEHAL A SZÉGYENBE! NEM AZÉRT NEVELTÜNK FEL, HOGY ILYENEKET CSINÁLJ! HARRYVEL EGYÜTT MEG IS HALHATTATOK VOLNA...
Harry kifejezéstelen arcot vágott, és igyekezett úgy tenni, mintha nem hallaná a dobhártyaszaggató ordítást.
- ...EGYSZERŰEN GYALÁZATOS! APÁDAT FELELŐSSÉGRE VONJÁK A MUNKAHELYÉN! AZ EGÉSZ A TE HIBÁD! HA MÉG EGYSZER EGY ROSSZ SZÓT HALLOK RÓLAD, AZONNAL HAZAHOZUNK!
Az utolsó szó után még sokáig volt csönd. A piros levél kiesett Ron kezéből, lángba borult, és pillanatok alatt hamuvá égett.
Néhányan felnevettek, de a diákok lassan napirendre tértek a közjáték fölött.
Hermione becsukta a könyvét.
- Nem tudom, mire számítottál, de tény, hogy...
- Ki ne mondd, hogy megérdemeltem! - csattant fel Ron.
A fiúk sokáig nem emészthették magukat, mert az megjelent McGalagony, és elkezdte kiosztani az órarendeket.

A konyhakerten átvágva a növényházak felé vettük az utunkat. Hermione a rivalló óta újra barátságos volt a fiúkkal (valószínűleg úgy gondolta, hogy most már elnyerték méltó büntetésüket).
A többiek már az üvegházaknál álldogáltak, Bimba professzort várva. Alighogy csatlakoztunk hozzájuk, Bimba már fel is tűnt a réten, méghozzá Gilderoy Lockhart társaságában. Mindkét keze tele volt kötszerekkel.
Lockhart makulátlan türkizkék talárt viselt, hátracsapott, aranyszegélyes kék süveg díszelgett.
- Áh, szervusztok! - köszöntött minket Lockhart sugárzó mosollyal - Épp most mutattam meg Bimba professzornak, hogyan kell gyógykezelni egy fúriafűzet. No de, a világért se gondoljátok, hogy jobb vagyok nála gyógynövénytanból! Csak épp sokszor volt alkalmam találkozni ezzel az egzotikus növénnyel útjaim során...
Az amúgy vidám Bimba professzor tanárnő most mogorvának tűnt.
- Ma a hármas számú üvegházban dolgozunk! - jelentette be.
Elsős korunkban csak az egyes számú üvegházba léphettünk be. A hármasban sokkal érdekesebb, veszélyes növények voltak. Bimba professzor jókora kulcsot húzott elő az övéből, és kinyitotta az ajtót.
- Harry! Egy kis beszédem volna veled. Kedves Bimba professzor, ugye nem bánja, ha Harry késik néhány percet?
Bimba arckifejezése arra engedett következtetni, hogy igenis bánja, de Lockhart választ sem várva gyorsan becsukta az üvegház ajtaját.

Bimba professzor az üvegház közepén állt, egy kecskelábú pad mögött. A padon vagy húsz fülvédő hevert színes összevisszaságban. Mikor Harry elfoglalta helyét közöttünk, a tanárnő így szólt:
- Ma mandragórát fogunk átültetni. Először is, ki tudja felsorolni nekem a mandragóra tulajdonságait?
Mint mindig, most is Hermione jelentkezett először.
- A mandragóra vagy szerencsegyökér hatásos regenerálószer - darálta a lány - Megátkozott vagy átváltoztatott emberek eredeti állapotának visszaállítására használjuk.
- Kitűnő - bólintott Bimba - Tíz pont a Griffendélnek. A mandragóra a legtöbb ellenméreg alapösszetevője. Ugyanakkor veszélyes is lehet. Ki tudja megmondani, miért?
Hermione keze újra a magasba lendült.
- Aki a mandragóra sikolyát hallja, meghal.
És mi ezekkel a növényekkel fogunk dolgozni?!
- Pontosan. Ezért újabb tíz pont jár. Na már most, a mi mandragóráink még nagyon fiatalok.
Bimba egy sor mély tálcára mutatott. Legalább száz, szabályosan rendben ültetett, kicsiny, vöröseszöld növény sorakozott bennük.
- Vegyetek el egy-egy fülvédőt! - utasított minket Bimba - Mikor majd szólok, úgy tegyétek fel, hogy teljesen eltakarja a fületeket. Feltartott hüvelykujjal jelzem majd, amikor levehetitek. Figyelem... fülvédőt fel!Mindenki engedelmeskedett, és megállapítottuk, hogy a fülvédő tökéletesen hangszigetel. Bimba professzor is felvett egy rózsaszín és bolyhos darabot, majd feltűrte talárja ujját, megfogta az egyik bozontos levelű kis növényt, és erőteljes rántással kihúzta a földből.
A föld alól gyökér helyett egy apró, sáros és nagyon-nagyon csúnya baba bukkant elő. A bőre halványzöld, márványos mintájú volt, és a levelek egyenesen a fejéből nőttek ki. Hallani sem kellett, úgyis látszott rajta, hogy torkaszakadtából bömböl.
Bimba professzor egy nagyobbfajta virágcserepet vett elő az asztal alól. Nedves, fekete komposztot szórt bele, és abba ültette a mandragórát, olyan mélyre, hogy csak a bozontos levele látszott ki. Miután végzett, letisztogatta a kezét, és felemelt hüvelykujjal jelezte, hogy elmúlt a veszély.
- Mivel a mi mandragóráink még csak palántakorban vannak, a sikolyuk még nem halálos - magyarázta - Mindazonáltal aki meghallja, hosszú órákra elveszíti az eszméletét. Biztos vagyok benne, hogy nem akarjátok ájultan tölteni a tanév első napját, ezért ügyeljetek rá, hogy munka közben végig a helyén maradjon a fülvédőtök. Jelezni fogom, amikor véget ér az óra. Öten dolgozhattok egy tálcánál.
Mi egy göndör hajú hugrabugos fiúval dolgoztunk együtt.
- Justin Finch-Fletchley a nevem - mutatkozott be vidáman a fiú, és kezet rázott Harryvel - Természetesen tudom, hogy te ki vagy: a híres Harry Potter... Te vagy a húga, Camilla, akinek olyan menő képességei vannak (elpirultam)... Te vagy Hermione Granger, az örök eminens... - Hermione arca csak úgy ragyogott, mikor a fiú vele is kezet fogott. - Te meg Ron Weasley. A tiéd a repülő kocsi, igaz?
Ron nem mosolygott. Túl élénken élhetett még benne a rivalló emléke.
- Nem semmi az a Lockhart, mi? - csevegett tovább Justin, mikor hozzáláttunk, hogy megtöltsük a virágcserepeket sárkánytrágya-komposzttal - Iszonyúan bátor pasas. Olvastátok a könyveit? Én biztos meghaltam volna az ijedségtől, ha engem támadt volna meg egy vérfarkas a telefonfülkében... de ő megőrizte a hidegvérét, és durr! Fantasztikus, nem? Engem eredetileg Etonba akartak küldeni, de higgyétek el, nagyon örülök, hogy ide jöttem helyette. Persze anyám kezdetben egy kicsit csalódott volt, de miután elolvasta Lockhart egyik könyvét, azt hiszem, rájött, milyen hasznos, ha van egy jól képzett varázsló a családban...
A későbbiekben nem sok alkalmunk volt beszélgetni. Felkerültek a fülvédők, és attól kezdve a mandragórákra kellett koncentrálnunk.
A mandragórák nem szívesen bújtak ki a földből, de az új otthonuk sem volt igazán ínyükre. Kapálóztak, rugdostak, hadonásztak szúrós kis öklükkel, és a fogukat csikorgatták. Tíz percbe telt, mire sikerült belegyömöszölnöm a virágcserépbe egy aprócska példányt.
Az óra végére mindenki elfáradt, leizzadt, és csupa komposzt lett. Visszasiettünk a kastélyba megmosakodni, aztán már szaladtunk is átváltoztatástanra. McGalagony professzor óráin mindig kemény munka folyt. Egy bogarat kellett gombbá változtatni. Ronnak súlyos gondjai voltak. Összeragasztotta ugyan törött varázspálcáját egy darab kölcsönkért Magifix ragasztószalaggal, de a pálca sajnos javíthatatlannak tűnt. A legváratlanabb pillanatokban kezdett el recsegni meg szikrázni, és valahányszor Ron megpróbálta átváltoztatni vele a bogarát, szürke, záptojásszagú füst gomolygott elő belőle. Ron tehetetlenségében végül véletlenül rákönyökölt a bogárra, és újat kellett kérnie.
Az se javított Ron kedélyállapotán, hogy ebéd közben Hermione megmutatta nekünk a maroknyi kabátgombot, amit átváltoztatástan-órán termelt. Én próbáltam úgy felvidítani, hogy egy-egy intésemre a pohárban lévő víz, mindig más és más üdítővé változott.
- Milyen óránk lesz délután? - váltott témát Harry.
- Sötét varázslatok kivédése - felelte Hermione. Ron felemelte a lány órarendjét.
- Miért rajzoltad körbe kis piros szívecskékkel Lockhart óráit?
Hermione elvörösödött, és kikapta Ron kezéből az órarendet.