Camilla Potter, a másik túlélő 1-4. ᵈᵐ

2.fejezet - Dementor

Mikor kiértünk a pályaudvarra, az már tele volt a többi roxfortos diákkal. Mivel a vonat hamarosan elindult és Harryéket sem láttam sehol, úgy  döntöttem felszállok. Persze csak miután elbúcsúztam a családomtól.
Beültem egy random fülkébe, azonnal felvettem a taláromat és vártam a bátyámat, hátha erre tévednek. Nem jöttek, így hát átnéztem az egész kocsit, de nem találtam őket sehol. Ezek szerint egy másik vagonban voltak. Nem láttam rá esélyt, hogy összefutunk, mert mindenki a folyosókon mászkált: hatalmas volt a tömeg.
Időközben lett társaságom is: Fred és George, továbbá a barátjuk Lee Jordan. Mi tagadás, nekik köszönhetően az út nagy része eléggé szórakoztatóan telt.

- Nem mondjátok? - nevettem hitetlenkedve.
- De bizony. Képzelheted, Frics mennyire ki volt akadva. Egy hónapig takarította utánunk, azt a sok sárkánytrágyát.
- Ez egyszerre undi és... - mondtam volna, de ekkor hirtelen leesett a hőmérséklet, és a villanyok is lekapcsolódtak.
- Mi történik? - kérdezte Lee.
- Nemtom' - felelte valamelyik iker.
- Nem látok semmit.
- Gratulálok Fredi! Azt mi is észrevettük, hogy vaksötét van.
- Várjatok! Itt a telóm. Azzal tudok világítani - mondtam, és bekapcsoltam a telefonomon a világítás funkciót. Ekkor valaki benyitott a fülkénkbe: Draco volt az.
- Dementorok vannak a vonaton! - lihegte. Hirtelen valami zaj hallatszott kintről, Draco pedig gyorsan bezárta maga mögött a kupé ajtaját és leült az első üres helyre: vagyis mellém.
- Csak nem berezeltél, Malfoy? - gúnyolódott George.
- Fogd be Weasley! Ha ennyire nagy a szád, miért nem kergeted el a dementorokat? Habár, az öltözéked látványától már maguktól is kiszaladnának a világból - célzott Draco, Fredék kopott ruháira.
- Hagyjátok abba, és maradjatok csöndben! Nézzétek! - mutattam az ajtóra. Valami csuklyás, hosszú ujjú lény kinyitotta azt, mire a fülkében egy pillanat alatt csönd lett. Mind a csuklyás lényt néztük. Valószínüleg egy dementor lehetett.
Ahogy felém fordult, úgy éreztem, a hideg belemarkol a szívembe és kezd szétterjedni bennem. Hirtelen, a maradék levegő is eltűnt a tüdőmből, és éreztem, hogy fuldoklom.
Ekkor egy nő hangját hallottam, valahonnan nagyon messziről, mégis tisztán:
- Harryt és Camillát ne! Inkább engem ölj meg, de őket ne bántsd! - kérlelt a nő valakit.
- Állj félre te ostoba! - mondta egy éles hang. Egy zöld villanást láttam és a nő sikolyát hallottam, aztán elsötétült előttem a világ és éreztem, hogy nekidőlök valakinek.

Draco:
- Szóval ezért akarja megölni Sirius Black, a két Pottert? - kérdezte Pansy, miután elmeséltem nekik Black történetét.
- Igen - feleltem.
Hirtelen iszonyatosan hideg lett, és a villanyok is lekapcsolódtak.
- Mi történik? - kérdeztem.
- Áh! Draco, védj meg! - visította Pansy, és erősen belém csimpaszkodott. Eléggé kellemetlenül éreztem magam.
- Inkább nézzünk ki a folyosóra! - javasolta Zambini (nem kis megkönnyebbülésemre). Ez annyit jelentett, hogy mindenki elrohant egy másik fülkébe.
Mivel nem akartam egyedül maradni elindultam keresni egy fülkét. Ekkor éreztem, hogy egyre hidegebb lesz.
Mikor hátrafordultam, azonnal megértettem, hogy mi folyik itt. Egy dementor volt a vonaton. Ennek hatására, ösztönösen rohanni kezdtem ahhoz a fülkéhez, ahonnan halvány fény szűrődött ki. Benyitottam és az első amit észrevettem az az volt, hogy Cami is ott volt abban a kupéban.
- Dementorok vannak a vonaton! - lihegtem. Ekkor valami zaj hallatszott kintről, én pedig ösztönösen bezártam magam mögött az ajtót és leültem egy üres helyre: Camilla mellé.
- Csak nem berezeltél Malfoy? - gúnyolódott az egyik Weasley.
- Fogd be Weasley! Ha ennyire nagy a szád, miért nem kergeted el a dementorokat? Habár, az öltözéked látványától már maguktól is kiszaladnának a világból - céloztam a kopott ruháikra.
- Hagyjátok abba, és maradjatok csöndben! Nézzétek! - mutatott Cami az ajtóra. Egy dementor éppen akkor nyitotta ki azt, mire a fülkében egy pillanat alatt csönd is lett. Mindannyian a csuklyás lényt néztük.
A dementor körülnézett, majd tekintete megállt Camillán. A lány remegni és fuldokolni kezdett, majd hirtelen elájult és eldőlt. Egyenesen az ölembe.
Aztán, a folyosóról valami fehér fény szűrődött be, és a dementor menekülve elment. Mi, még mindig sokkolódva meredtünk magunk elé. Vagyis, én inkább az ölemben fekvő lányra, aki lihegett és látszott rajta, hogy nem fog egyhamar magához térni. Tisztán láthattam, hogy izzadt és rémült volt az arca.
A lámpák újból világítottak és a fűtés is újra elindult. Óvatosan felálltam ügyelve rá, hogy Caminak nehogy beüssem a fejét, majd szó nélkül kimentem a fülkéből, vissza a sajátomba. Eközben a Weasley-k és az a kommentátor Jordan, gyilkos tekintettel figyeltek engem. De érdekel ez engem? A válasz egy hatalmas NEM.
Miközben gyalogoltam, arra gondoltam, hogy mi lett volna Camillával, ha a dementor nem megy el... Vagy, hogy milyen szép volt a lány arca, még ilyen állapotban is.
Erre a gondolatra megtorpantam. Egyáltalán, hogy juthat ilyesmi az eszembe? Nem, mostantól ilyenekre még csak gondolnom sem szabad!
Hiszen Cami és én, csak barátok vagyunk. Barátok!