Camilla Potter, a másik túlélő 1-4. ᵈᵐ

13.fejezet - Kviddicsdöntő

A Black második látogatása után bevezetett biztonsági intézkedések miatt le kellett mondanunk arról, hogy esténként meglátogassuk Hagridot. Az egyetlen alkalom, amikor beszélhettünk a vadőrrel, a legendás lények gondozása óra volt.
Hagridot láthatóan nagyon megviselte az ítélet.
- Én rontottam el. Csak hebegtem-habogtam. Azok ott ültek velem szemben a fekete talárjaikban, engem meg olyan lámpaláz fogott el, hogy folyton elejtettem a jegyzeteimet, és kiment a fejemből az összes dátum, amit kikerestél nekem, Hermione. Aztán felállt Lucius Malfoy, előadta a mondókáját, és a bizottság pontosan azt csinálta, amit parancsolt nekik...
- Még semmi nincs veszve! - győzködte nagy bőszen Ron - Fellebbeztünk! Már dolgozunk az ügyön, Hagrid!
- Kár a gőzért, Ron - szólt csüggedten Hagrid, mikor elértük a kastély bejárati lépcsőjét - Az öreg Malfoy a markában tartja a bizottságot. Most az a fontos, hogy megszépítsem Csikócsőr utolsó napjait. Tartozom neki ennyivel...
Hagrid a zsebkendőjébe temette arcát, sarkon fordult, és elsietett a kunyhója felé.
- Nézzétek, bőg a behemót!
Draco, Crak és Monstro a tölgyfaajtón túlról hallgatóztak.
- Soha életemben nem láttam ilyen szánalmas alakot. És még ez nevezi magát tanárnak!
Harry és Ron dühödten elindultak Draco felé, de Hermione megelőzte őket, és...
CSATT!
Teljes erőből pofon csapta a szőkét. Az megtántorodott. Mi tátott szájjal bámultuk a jelenetet. Hermione keze újra a magasba lendült.
- Ne merészeld még egyszer azt mondani Hagridra, hogy szánalmas, te gonosz... lelketlen...
- Hermione... - szóltam rá tétován, és megpróbáltam elkapni a lány kezét.
- Eressz el, Cami!
Hermione előhúzta a varázspálcáját. Crak és Monstro tanácstalanul néztek, várták az utasítást.
- Gyerünk - morogta Malfoy, és a következő pillanatban mindhárman eltűntek a pincébe vezető lépcsőn.
- Hermione! - hebegte ámuldozva Ron.
- Harry, muszáj legyőznöd ezt az undok férget a kviddicsdöntőn! - fakadt ki indulatosan Mio - Nem tudnám elviselni, ha a Mardekár nyerne!
Ron még mindig elképedve pislogott Hermionéra.
- Kezdődik a bűbájtan - szóltam - Gyertek, mennünk kell.
Sietős léptekkel elindultunk a márványlépcsőn Flitwick professzor tanterme felé.
- Elkéstetek, gyerekek! - szólt szemrehányóan a professzor, mikor benyitottunk a terembe - No gyertek, szaporán, és elő a pálcákkal. Ma a vidító varázst gyakoroljuk. A többiek már párokat alkottak...
Ron homlokát ráncolva hátrapillantott.
- Hová tűnt Hermione?
Mi is körülnéztünk. Hermionét sehol nem láttam, pedig emlékeztem rá, hogy mikor beléptünk az ajtón, a lány még ott állt mellettem.
- Ez fura - csóválta Harry a fejét - Talán... talán elment vécére vagy valahova.
Hermione azonban később sem érkezett meg.
- Pedig ráfért volna a vidító varázs - jegyezte meg Ron, mikor nagy vigyorgás közepette elindultunk a nagyterembe ebédelni: a vidító varázstól valamennyien felettébb derűs hangulatban voltunk.
Hermione az ebédnél sem tűnt fel.
- Remélem, nem Malfoy keze van a dologban - zihálta Ron, miközben felfelé szaladtunk a márványlépcsőn.
Elhaladtunk a biztonsági trollok mellett, felmondtuk a Kövér Dámának a jelszót ("Tarkabarkaszarka!"), és a portrélyukon át bemásztunk a klubhelyiségbe.
Hermione a megszokott asztalánál ült, fejét egy nyitott számmisztikakönyvön nyugtatta, és mélyen aludt. Harry és Ron két oldalról leültek mellé, s Harry szelíden megrázta a vállát.
Hermione felriadt, és rémülten körbepislogott.
- Mi-mi van? - dadogta - Indulnunk kell? Mi-mi-milyen óránk lesz?
- Jóslástan, de csak húsz perc múlva kezdődik - nyugtattam meg - Miért nem jöttél bűbájtanra?
- Tessék?... Jaj, ne! Elfelejtettem bűbájtanra menni!
- De hát hogyan felejthettél el? - tárta szét a karját Harry - Hisz az ajtóban még ott álltál mellettünk!
- Ez nem lehet igaz! - kesergett Hermione - Nagyon mérges volt Flitwick professzor? Malfoy tehet róla, ő járt a fejemben, azért kevertem össze a dolgokat!
- Idefigyelj, Hermione - szólt Ron, és a vaskos számmisztikakönyvre bökött, amit a lány párna gyanánt használt - Szerintem kezdesz kikészülni. Túl sokat vállaltál.
- Nem, nem igaz! - ellenkezett Hermione. Sebtében hátrasimította az arcába lógó hajszálakat, és fejét forgatva keresni kezdte a táskáját - Csak egy kicsit összezavarodtam. Megyek, és bocsánatot kérek Flitwick professzortól... Találkozunk jóslástanon!