Camilla Potter, a másik túlélő 1-4. ᵈᵐ

1.fejezet - Potter lettem!

Eljött a 11. szülinapom. Ma kapom meg az első telefonomat.
Na jó, ez bevezetésnek eléggé gyatra volt, sőt kifejezetten rémes. Tudom, ez így dicsekvésnek hangzik, de nem annak szántam!
Míg erről ábrándoztam, hirtelen csöngettek.
- Camilla, nyiss ajtót! - kért meg anyu. Nekem ő mindig is anyu volt, akkor is ha nem ő volt az igazi anyukám. Anyu elmondta, hogy adoptáltak, de mást nem tudott a múltamról.
Az ember egyébként se hinné el, hogy vérszerinti kapcsolat van köztünk. Míg a Jhones családnak barna haja és kék szeme van, addig én vörös színű hajjal és zöld szemmel büszkélkedhetem.
Na, de visszatérve a jelenbe, éppen elindultam ajtót nyitni mikor valaki elgáncsolt. Naná, hogy Adam volt az, a bátyám, aki egy évvel volt idősebb nálam. Nála jobb testvért, aligha kívánhatna magának az ember (annak ellenére, hogy elgáncsolt). És nem is túlzok! Sokszor éreztem magam kívülállónak, ugyanis... volt bennem valami furcsa. Nem tudtam, hogy mi lehetett az, de annyiban biztos voltam, hogy nem tetszik. Időnként abnormális dolgok történtek velem.
Egyszer például, ötéves koromban, leejtettem a fagyimat. Eléggé ki voltam borulva, és elkezdtem hisztizni, hogy új fagyit akarok. A szüleim próbáltak megnyugtatni, de nem volt túl sok haszna. Ott álltam a járdán, a fagyi-tölcsérrel a kezemben és megállíthatatlanul zokogtam. Aztán egyből abba is hagytam, amikor egy vadiúj, tökéletes gombóc jelent meg az előző helyén a semmiből. Anyáék nem jutottak szóhoz, és én is ledöbbentem.
Ezek után, több ehhez hasonló eset történt velem, ami idegileg többször is kikészített. Ilyenkor Adam volt az, aki mindig megvígasztalt és feldobta a kedvem. Ezekért a legszerencsésebb huginak mondhattam magam.
- Haha... nagyon vicces - mondtam "nevetve" a kuncogó Adamnek, majd ajtót nyitottam.
Nem hittem a szememnek: egy hosszú szakállú, idős ember állt előttem, s a félhold alakú szemüvege mögül nyugodt kék szemével nézett rám.
- Jó napot! Camilla kisasszonyhoz van szerencsém?
- Ööö... ig-igen - dadogtam. Ilyen béna köszönést. Mindig is magántanuló voltam, sosem voltak barátaim, szóval... honnan tudja ez az ember a nevemet?
- Én Dumbledore professzor vagyok. Bejöhetek?
- Jöjjön be uram! - invitáltam be a vendéget, majd lélekszakadva rohantam be a konyhába a nevelőszüleimhez.
- Itt, itt van egy Dumb-Dumbledore nevű ember - lihegtem el, mire apuék kirohantak a nappaliba. Legalább fél óráig kuksoltam a konyhában Adam-mel együtt, de hallgatózni nem mertünk. Hirtelen apu jött be.
- Az igazgató beszélni szeretne veled öhm... négyszemközt - mondta, majd kikísért a professzorhoz. Ezt követően a szüleim kimentek, mi meg kettesben maradtunk Dumbledore-ral.
- Ha jól sejtem Camilla, akkor nem sok ismerettel rendelkezel az igazi családod terén.
- Hát... nem - feleltem.
Dumbledore megértően bólintott.
- Sajnálom - tettem hozzá gyorsan.
- Ugyan, miért kéne bocsánatot kérned? Ez így volt eddig rendjén. Most azonban mindent megtudsz.
- Mi mindent? - kérdeztem vissza.
- A családodról és arról, hogy ki is vagy. Az édesanyád meg az édesapád híres emberek voltak. Ahogy te is híres vagy.
- Honnan veszi, hogy a szüleim híresek voltak?
- Onnan, hogy a mi világunkban, hősi tetteket vittek véghez.
- Milyen világban?
- A varázslók világában. Boszorkány vagy, Camilla.
A helységben néma csend lett; csak a szél zúgása szűrődött be odakintről. Szóval, minden furcsaság... minden képtelen dolog, amit csináltam... az varázslás? Ez mindent megmagyarázna!
- Hogy mi vagyok?! - kérdeztem döbbenten.
- Boszorkány - ismételte meg Dumbledore türelmesen.
A fejemben sok kérdés cikázott. Azt se tudtam, melyiket tegyem fel előbb. Végül kiválasztottam a legfontosabbat:
- A szüleim... mi történt velük? - kérdeztem.
- Legjobb lesz, ha elmondok annyit, amennyit érdemes...
Dumbledore felállt, néhány másodpercig a semmibe meredt, majd belekezdett:
- Az egész úgy kezdődött, hogy volt egy ember, bár aligha nevezhetjük őt annak. Egy varázsló volt, aki... rossz útra tért... a lehető legrosszabbra. Úgy hívták, Voldemort. Ő elkezdett szövetségeseket keresni magának. Talált is jó párat - volt, akit megfélemlített, mások osztozni akartak a hatalmában, mert bizony volt neki hatalma, és nem kevés. Sötét idők voltak azok. Senki nem bízott senkiben, nem mertünk szóba állni idegenekkel... Szörnyű dolgok történtek. Voldemort átvette a hatalmat. Sokan szembeszálltak vele - de őket hidegvérrel megölte. A Roxfort akkor is biztonságos hely volt. Voldemort nem merészkedett az iskola közelébe. Az édesanyád és az édesapád a maguk idejében iskolaelsők voltak Roxfortban. Tíz évvel ezelőtt, mindenszentek előestéjén váratlanul felbukkant a faluban, ahol laktatok. Te és a testvéred még egy éves se voltatok. Elment a házatokhoz, és... végzett a szüleitekkel. Aztán téged és a testvéredet is megpróbált megölni. De nem tudott bántani titeket. A gyilkos átok elpusztította szüleiteket, még a házatokat is lerombolta - de rajtatok nem fogott. Ezért vagy híres ember, Camilla. Rajtad és a testvéreden kívül soha senki nem élte túl, ha Voldemort meg akarta ölni.
Dumbledore szomorúan nézett rám.
- És mi történt Voldemorttal?
- Eltűnt, aznap, amikor rátok támadt. Ettől csak még nagyobb a híretek. Sokan úgy gondolják, hogy meghalt. De az én feltételezéseim szerint ez nem valószínű.
- A testvérem hol van? - tértem a lényegre.
- Harry, a bátyád a nagynénéteknél lakik.
- És miért nem élhettem Harryvel?
- Ez a válasz összekapcsolódik az előző kérdéseddel. Neked olyan képességeid vannak, ami senki másnak nincs. A mugli rokonaitok nem biztos, hogy kordában tudtak volna tartani téged, és Harryt is egyszerre.
- Majd találkozhatok valamikor Harryvel?
- Persze. Akár holnap is az Abszol Úton.
- Hol?
- Az Abszol Út, az a hely ahol beszerezheted a szükséges varázseszközöket a tanéved elkezdéséhez a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában. Ugyanis, örömmel tudatom veled, hogy felvételt nyertél.
Szóval, van egy olyan iskola, ahol hozzám hasonlókat tanítanak... erről is még többet szerettem volna megtudni, de tartottam a fontossági sorrendet.
- Lehet még egy kérdésem, uram? - bukott ki belőlem az, ami már évek óta foglalkoztatott.
- Hallgatlak.
- Azt szeretném kérdezni, hogy az normális, ha pálca nélkül is tudok varázsolni? Úgy értem, hogy... - intettem egyet a kezemmel mire az asztali virágcserép lebegni kezdett én pedig egy ujjammal össze-vissza mozgatni tudtam azt, majd visszairányítottam a helyére - ... hogy így.
- Sokan tudnak pálca nélkül varázsolni. Azonban, a te varázserőd egyáltalán nem mindennapi képesség, de ha jóra használod, akkor nem jelent semmi rosszat - felelte az igazgató mosolyogva, majd elköszönt és elment.
Ez aztán a szülinap...