Lélekdoki

8. Fejezet

- Nem gondolod, hogy beszélnünk kellene a csókról? - kérdezte Kyle.

- Nem hiszem, nem... szerintem nem kellene - makogtam.

- Hát nekem nagyon úgy tűnik, hogy kellene.

- Pillanatnyi gyengeség volt mindkettőnk részéről. Semmi több. Neked barátnőd van, nekem nincs. Mármint barátom nincsen. Részemről ennyi - hadartam, aztán kiszálltam, és eliszkoltam. Becsuktam magam mögött a ház ajtaját, és elmentem, fel a lakásunkba. Köszöntem a szomszédnak, aki éppen ott volt, és ő is a lakásába próbált meg bejutni.

- Na mi volt? - vágta ki az ajtót Scar.

- Semmi. Beszélni akart a csókról, de azt mondtam neki, hogy csak pillanatnyi gyengeség volt. Mert tulajdonképpen az volt.

- Tökre elcseszed az egészet - rázta a fejét.

- Már ne is haragudj, de nem úgy viselkedett, mintha az apám lenne?

- Nem. Úgy viselkedett, mint aki nagyon-nagyon beléd van zúgva - nevetett.

- Elegem van belőle - fújtattam.

- Jaj, Istenem már. Inkább hívd fel, és mond el neki, hogy mennyire belé vagy esve.

- De nem vagyok - forgattam a szemem. - És különben sem tudom a számát.

- Hogy te milyen tré vagy - nevetett fel.

- Hagyjál Scarlett. Holnap ráérek ezzel foglalkozni. Majd ma este kitalálok valamit.

- Hazudd azt, hogy jársz a bátyámmal. Chad után simán. Csak öt és fél év van köztetek! - kiáltott utánam.

- Mondtam, hogy hagyjál - jöttem vissza, hogy kivegyek valami kaját a hűtőből, amit visszavihetek a szobámba.

💜🎓💜

Hülyén aludtam, és érdekes álmaim voltak, az egyikben például valami jachton nyaraltam Xanderrel, a másikban Chad húgára vigyáztam, a harmadikban meg Kyle főnöke voltam. Reggel kicsit kótyagosan keltem, de egy csésze kávé azonnal helyre tett. Amúgy is korán keltem, mert meg kellett csinálnom Scar reggelijét, ugyanis ez lett a születésnapi hagyományunk. Ő tőlem kicsit könnyebb kaját kapott, csokis-meggyes piskótát csináltam neki két tepsivel, szóval lett mit ennie. Ha tudtam volna, hogy milyen mozgalmasra sikeredik a hétfőm, nem hagytam volna, hogy egyetlen kávéval elinduljak otthonról, de nem hallgattam magamra, szóval azzal az egy feketével kaptam fel Scarlett kocsijának kulcsait, és ültem be a sofőr ülésbe.

Néha napján hagyta, hogy én vezessek, csak hogy ne essek ki a gyakorlatból, de most meg azért vezettem én, hogy tudjon enni odafele. Mire a Nothwesternre értünk, már elpusztított egy fél doboznyi sütit.

Chad vigyorogva fogadott minket a szokásos helyen a parkolóban.

- Boldog szülinapot, te primadonna! - húzta magához Scarlettet. - Abból kapok én is? - nézett a sütire.

- Nesze - nyújtotta Scar a dobozt.

- Kösz. Mel, megyünk? - vonta fel a szemöldökét.

- Jaja. Legyen szép napod - húztam Scarlettet magamhoz.

- Kösz, nektek is.

Chad és én kissé megrokkantunk, mert minden tanár belevágott a második-félév szövegbe, és mindannyian azt akarták, hogy haladjunk az anyaggal, bár leginkább csak ismételni kellett, hogy minden flottul menjen a diplomához.

- Elfelejtettem mondani, a húgomért kell mennem ma a suliba, szóval nem tudlak elvinni, és én is késni fogok - mondta szünetben Chad.

- Oké. Köszi, hogy szóltál, majd megyek tömegközlekedéssel.