Lélekdoki

35. Fejezet

- Meg akarok halni - nyögtem fel.

- Mi a baj? - nézett fel Kyle a laptopjából.

- Ezek a hülye végtagjaim. Nem akarnak működni - támaszkodtam rá a botomra.

- Jobb lesz. Hidd el - karolt át.

Egy hete levették a gipszem, és azóta próbálok sok mindent csinálni velük, hogy az izmaimat újra rendesen tudjam használni, de eddig silány a teljesítményem. Kiharcoltam a dokinál, hogy hamarabb vegyék le a gipszet, és miután ő is úgy látta, hogy nem akadály, levette. Most már bejártam reggelente dolgozni, ami üdíő volt az otthon fetrengés után. Végre újra emberekkel voltam körülvéve, ami javított mindenen. De aztán meggyűlt a gondom a járással, és ez mindent hazavágott.

Kyle a narancssárga kanapéra húzott, az ölébe ültetett, és a hátam kezdte simogatni, miközben lágyan csókolt.

- Van valami más is, ami miatt így érzel?

- Nem tudom. Túl magasak az elvárásaim magammal szemben. Tökéletes akarok lenni, de nem vagyok az, és ez nagyon zavar, mert nem tudom, hogy egyáltalán megfelelek-e mások elvárásainak. Főleg a családtagjaimra értem ezt.

- Mindenkinek megfelelsz. Miért hiszed, hogy nem?

- Egyszerűen csak  tanácstalan vagyok. Olyan furcsa az egész. Alig ismerem anyát és apát, és eddig minden sínen van, és szinte biztos vagyok benne, hogy el fogom rontani, mert én így működök. Mi ketten meg olyanok vagyunk,  mint egy régi házaspár, és én próbálom magamból a legjobbat kihozni, és észre akarom venni, hogyha bármire szükséged van. Nem akarok semmit sem kézpénznek venni, mert akkor az lesz, hogy beleszokunk, és elhidegülünk. És te próbálkozol is, és jól is csinálod, meg minden, csak én nem tudom, hogy neked elég vagyok-e.

- Molly. Nekem elég vagy, nem vágyok többre, csak rád.

- Biztos?

- Biztos - bólintott. -  Te vagy a leggyönyörűbb nő, akivel valaha találkoztam. És rendben, hogy törékeny vagy, de ezzel együtt szeretlek, és bármit megtennék, hogy ezt megértsd. Túl sokat jelentesz számomra. És ne legyenek kétségeid. Csak hidd el, hogy nálad jobb emberrel még nem találkoztam. Rendben. Nem volt normális gyerekkorod, de mindezek dacára a legjobbat hoztad ki az életedből. Megnéznék mást, hogy mit tett volna. De bele sem merek gondolni. Okos vagy, végtelenül okos. Ezeket nem szabad elfelejtened sohasem. És igazából azzal tudod a legjobban elrontani a dolgokat, ha túlgörcsölöd őket. Minden tökéletes, rendben van úgy, ahogy jelenleg vagyunk.

- Szóval akkor mindent jól csinálok?

- Persze, hogy jól csinálsz! Ennél jobban nem is csinálhatnál jobban semmit. A szüleid miatt pedig egyáltalán ne aggódj, mert Holly és Richie imádnak téged. Ahogy én is - puszilta meg az arcom.

- Én is imádlak téged - csókoltam meg.

- És a combod miatt se aggódj, mert meg fog erősödni, csak adj neki még egy kis időt.

- Rendben - bólintottam szelíd mosollyal. Többek között ezért is szerettem Kyle-t. Bármikor képes volt megnyugtatni, aminek nagyon örültem. És képes volt visszatartani a sok őrültségtől, amiket az agyamban forgattam nap, mint nap.

- Mikor végzel ma?

- Kábé két órán belül - nyomtam meg a telefon oldalán a gombot, hogy lássam mennyi az idő.

- Nekem még lesz egy konferenciahívásom a seattle-i igazgatósággal, de aztán szabad vagyok. Elmegyünk valahova vacsizni?

- Benne vagyok - bólintottam.