Lélekdoki

40. Fejezet

Scarlett-tel letettük a telefont. Most, hogy tudta hol vagyok, nyugodtabbnak tűnt, de nem örült, egyáltalán, amit egy bizonyos szinten meg tudtam érteni.

New Orleans azon felén voltam, amiről tudtam, hogy nem illek bele. A város túlsó felén volt az én vidékem. Szerettem volna visszautazni egy kicsit az időben.

Felvettem egy egyszerű pólót, meg az egyetlen melegítőt, amit magammal hoztam, és hozzá egy sportcipőt. Erre húztam egy melegítő felsőt.

- Elmegyek, nem sokára jövök - mondtam Hollynak, aki az esti filmezéshez készült elő.

- Rendben van, szívem. Vigyázz magadra.

- Oké - intettem.

Ha valakit, engem nem kellett, hogy féltsen. A szívem mélyén mindig is Louisianába tartoztam, még akkor is, ha el akartam felejteni, hogy egyáltalán létezik.

A sofőr kiállt az udvarra a sötétkék Audival, mire elvettem tőle a slusszkulcsot, és gyújtást adtam rá.

Ismerős vidékeken autóztam, és oda mentem, ahova talán soha az életben nem mentem volna, viszont én még is mellette döntöttem. A Koszos pöfögő egy belvárosi kocsma volt. Kábé két éves lehettem, amikor először betettem a lábam, és tizennyolc, amikor utoljára. Amikor anyám nem esti műszakos volt, vagy délelőttös, akkor hét éves koromig mindig magával hordott délutánonként.

Utoljára akkor jártam itt, amikor közöltem anyámmal, hogy elköltözök egy másik államba.

Benyitottam az ajtón. A pultban egy vörös és kék hajú, piercinges és tetkós lány állt. Fekete, vastag keretes, kör alakú szemüveg volt a szeme előtt, és mindenféle lánc lógott róla.

A helyi alkoholisták egy csoportja az asztaloknál tobzódott, miközben egy rövid szoknyás, fekete hajú, irracionálisan vékony, szintén punk-rockos stílusú lány rohangált közöttük a piákkal.

Én egyből a pulthoz vettem az irányt, miközben szépen lassan felismertem Zara Johnsont a bárpult mögött. Ha nem ismertem volna őket, nem mondtam volna meg, hogy az ikertestvére, Kelsey a pincér lány, viszont az azonos arcformájuk elárulta őket.

- Szia Zara - ugrottam fel az egyik székre.

- Szia. Mit adhatok? - kérdezte mosolyogva.

- Valami erőset - sóhajtottam fel.

- Mi a baj? - csapott le egyből a pletykára.

- Meg akarok halni - vertem bele a pultba a fejem.

- Akkor neked tényleg kell valami erős - bóligatott, aztán fordult kettőt, és letett elém két pohár tequilát, sót és lime-ot.

Besóztam a kezem, aztán lenyaltam, majd lehúztam az egyik poharat, és rögtön a lime-hoz kaptam.

- Azta. Ez gyors volt - bólintott elismerően Zara.

- Köszönöm - biccentettem egykedvűen.

- És mesélj, mi volt olyan szar?

- Az egy hosszú sztori - nyögtem fel. - De ráérek.

- Hozok egy széket - intett. Gyorsan visszatért, aztán letette elém a bárszéket, a pulton belülre. - Hallgatom.

- Szóval. Minden rendben ment. Scarlett meg én felcuccoltunk Chicagóba, és szereztem állást, meg tényleg minden a legnagyobb renden volt, egészen tavaly szeptemberig...

- Várjunk csak! Scarlett Kellerről van szó? - kérdezte Zara felcsillanó szemmel.

- Aha - bólintottam furcsa arccal.