Lélekdoki

14. Fejezet

Kiszálltam Kyle kocsijából, aztán odamentem Chadhez, aki a szokásos helyen várt rám.

- Helló, Mrs. Atkins - ölelt át. - Utolsó nap. Mit szólsz?

- Ha még egyszer így hívsz, lecsaplak, azt szólom.

- Stresszelsz a szülők miatt? Amikor még gimiben hazavitettem az első srácot, anyámék marhára felpörögtek. Egyébként lányt vártak, de az mellékes. Szóval volt egy marha nagy balhé az egészből. Viszont én azon görcsöltem, hogy milyen lesz, és szegény srác is csak azon, mert ő meg nem tudta, hogy lánynak hiszik. Utána két héttel később dobott. Bár azt nem tudom, hogy emiatt-e.

- Chad. Most igazán megnyugtattál - sóhajtottam fel, miközben a torkomban dobogott a szívem. - Eddig még csak a repüléstől paráztam.

- Ó, tényleg. Képzeld tegnap este néztem a Légikatasztrófákat a Nat Geon, és...

- Chad! Kussolj! - szóltam rá a kelleténél kicsit hangosabban.

- Zavar?

- Nem, dehogy zavar. Csak éppen rohadtul be vagyok fosva, annyira, hogy tegnap este Kyle fél tizenegykor átjött, hogy nyugodtan aludhassak.

- Akkor tuti nem aludtál, ha ott volt - röhögött.

- Rohadj meg - nevettem fel.

- Végre - mosolyodott el ő is.

Mivel Chadnek kissé szelektív volt a hallása, és csak azt hallotta, amit szeretett volna, így nap végére bőven el lettem látva tanácsokkal, hogy mit csináljak a szülőknél, hogy mit ne csináljak a szülőknél. Hogy mire kell figyeljek a repülésnél, hogy mire ne figyeljek, hogy mi a leggyorsabb menekülő útvonal, ha gáz lenne, és konkrétan lenyomott nekem egy olyan tájékoztatót, amit a légiutas-kísérők szoktak az elején. Még rendesen mutogatott is hozzá.

Nap végén úgy sétáltam oda Kyle autójához, mint egy kocsonya, mert annyira remegtem.

- Szia kicsim - húzott magához Kyle.

- Szia - öleltem át csók helyett.

- Mi a baj? - tolt el magától, hogy a szemembe nézhessen.

- Semmi - legyintettem. Kyle elvette a kezemből a táskám, és berakta a csomagtartóba.

- Azt hittem, hogy várod az utazást - ült be a kocsiba. Rükvercbe tette a sebességváltót, és kitolatott az állóhelyről.

- Várom is, de egész nap rémtörténetekkel hitegetett Chad - döntöttem a fejtámlának a fejem.

- Úgy megbuktatnám - sóhajtott fel Kyle.

- Nem kell. Nem azért csinálta, hogy megijesszen, csak segíteni akart.

- Hát pont az nem sikerült neki - morgott Kyle.

- Nem, de tudom, hogy minden rendben lesz - mosolyodtam el.

- Akkor jó.

Ameddig ki nem értünk a reptérre, Kyle mindennel próbálkozott, hogy feldobja a kedvem, és leginkább azzal sikerült, hogy ennyire próbálkozott, így vigyorogva kászálódtam ki a parkolóban az autóból.