Lélekdoki

6. Fejezet

Scarlett röhögve nézett végig rajtam, és teljesen jogosan. Piros, csillogó, testhezálló miniruhát, és fekete körömcipőt viseltem. A fülemben a fülbevaló fagyöngy alakú volt. Úgy éreztem magam, mint egy bohóc, főleg miután feltettem a hajpántom, amire egy manósapka volt erősítve.

- Jól van, most már abbahagyhatod a röhögést - igazítottam meg a ruha alját a tükörben.

- Úgy nézel ki, mint télapó kurvája, és ebben be fog fagyni a feneked - nevetett még mindig.

- Öltözzek át? - húztam el a szám.

- Aha. Szerintem jobban jársz vele, ha igen.

- Kösz - mosolyogtam.

Első lépésnek felvettem egy harisnyát, aztán belebújtam egy sötétzöld ruhába, aminek a tetején olyan öt centis prémréteg húzódott. Ezt egyébként Scarlettől kaptam kölcsön, mert a dress-code az alkalomra a zöld, piros, fehér és fekete színek voltak. Bent hagytam a fülbevalóm, viszont a cipőm lecseréltem egy piros darabra.

- És most? - forogtam körbe.

- Dögös vagy - kacsintott rám.

- Jó, mert késésben vagyok - kaptam fel a hajpántot. A hajam most kibontottam, és kivasaltam, bár egyébként is hosszú, egyenes, de most még inkább az lett.

- Jó szórakozást - mosolygott.

- Kösz - bújtam bele a szövetkabátomba, miután felvettem a poncsóm. A kaputelefon csöngeni kezdett. Felvettem.

- Szia, Chad vagyok, Melért jöttem.

- Szia Chad, megyek mindjárt - tettem le a telefont.

- Drukkolok - húzott magához Scar.

- Még is mire fel?

- Hogy jól süljön el a dolog - vigyorgott sejtelmesen.

- Kösz - húztam résnyire a szemem.

Kinyitottam az ajtót, majd sietősen lementem a lépcsőn. Kinyitottam a főbejárati ajtót. Chad ott állt a kapu előtt, fehér öltönyben, fekete ingben, és mikulásos nyakkendőben.

- Szia - köszöntöttem két puszival. - Köszi, hogy elviszel.

- Nincs mit. Csinos vagy - mosolygott rám. Kinyitotta a kocsija ajtaját, én pedig beültem az anyósülésre.

A pláza mélygarázsa szinte tömve volt, de azért még éppen befértünk. A hidegben sietve futottunk át a klinikára. A lifttel egészen az épület tetejéig, az ötvenedikre mentünk, és csodálkoztam, hogy még nem kellettek oxigénmaszkok. Odafent végig konferenciatermek sorakoztak, és a legutolsó volt, a legnagyobb, ott tartották a céges partit.

Chad előre engedett az ajtóban. Egy inas vagy pincér vagy nem tudom micsoda lépett oda hozzánk, és elvitte a kabátjainkat a szomszédos szobába. Mint kiderült, két terem egybe volt nyitva, így kényelmesen elfértünk. Az ajtóval szemben egy színpad volt felállítva, amin egy banda játszott valami jazzt. Az énekesnő piros estélyiben volt. Páran táncoltak, többen beszélgettek, és volt aki a svédasztalos kínálat mellett minőség ellenőrzést tartott. Kyle-t nem láttam sehol sem. A konferenciateremhez tartozott egy erkély is, azt belepték a bagósok. Chad a karját nyújtotta, amibe belekaroltam, mi pedig az ideiglenes bárpulthoz mentünk, és kértünk két Winter Wonderland koktélt, ami nem tudom mit tartalmazott, mindenesetre alkoholmentes volt, mert nem éreztem rajta, és Chad is ivott belőle, aki ugye egyébként vezetett.

- Nahát, Miss Riley, hát még is eljött - lépett oda a pulthoz Kyle. A meglepettsége érthető volt, a karácsony nem tartozott a kedvenc időszakjaim közé. Ilyenkor mindenki a szeretetről, és az összetartozásról beszélt, nekem viszont nem igazán volt kit szeretni, vagy kivel összetartozni. Anyám meghalt, az apámat nem ismertem, így csak Chad és Scarlett maradtak nekem, velük pedig szép csendben lerendeztük a dolgot. Kivéve most, mert most itt voltam.