Lélekdoki

21. Fejezet

Kivételesen sikerült elaludnom, sőt egész sokat aludtam. Csak nem annyit, amennyi egy felnőttnek elég lett volna. Közben azon járt az agyam, hogy a munkám a virágboltban jelenleg szünetelt, szóval ott nem kerestem. Valódi állásom meg nem volt. Éppen ezért kimásztam a nappaliba a laptopomért, kinyitottam, és munkahelyeket kezdtem keresni.

Másnapra bejelentkeztem a boltba is. Kis üzlet volt, három saroknyira innen, simán legyalogoltam addig. Ebédre nem ettem sokkal többet, mint egyébként. Bekaptam két nachost. A zacskó egyre jobban ürült, de egy gyors fejszámolás alapján még kitartott a nap végéig. Kopogtattak az ajtómon, mire kiszóltam.

- Szia - dőlt neki a félfának Xander.

- Hali, mi a helyzet? - hajtottam le a gép fedelét.

- Nincs kedved eljönni futni? - Most, hogy kérdezte, alaposabban végignéztem rajta Xanen futóruha volt, feszülős nadrág és póló. A felsőjére rá volt csíptetve egy kék Apple iPod Shuffle, aminek a fülhallgatója a pólója alatt fel volt vezetve a füléhez.

- Futni? Megfulladsz mielőtt elérsz a következő sarokig. Mocsok van a városban, ne próbálkozz vele. Keress egy konditermet, kábé egy megállónyira innen van is.

- Akkor oda jössz?

- Nem, most éppen munkát keresek.

- Munkát? Minek?

- Talán mert nincs? - vontam fel a szemöldököm.

- Te figyelj, Richmondban, a klinikán nálunk keresnek pszichológust. Gazdag mogulok mondvacsinált bajokkal. Könnyű pénz - húzta el a mézesmadzagot. Xander nőgyógyászként dolgozott Virginiában, szóval csoda, hogy meglátogatott minket. Richmond egyébként nem rossz hely, sőt kifejezetten jó. Tavaly nyáron például el is utaztunk oda vonattal egy hétre.

- Biztos? - kérdeztem vissza.

- Holnap felhívom őket, és megkérdezem, de ha jól tudom, akkor van állás.

- Szuper, köszi Xan - öleltem át.

- Nincs mit Mel - nyomott egy puszit az arcomra. - Akkor most leléptem - intett.

- Jó szórakozást - intettem. Lecsuktam a laptopom fedelét, de azért még tovább nézegettem a klinikákat. Már azon is elgondolkodtam, hogy egy elmegyógyintézetbe megyek. Elvégre az sokkal érdekesebb, mint az átlagos emberek problémái.

Hanyatt vágtam magam az ágyon, és a plafonom bámultam. Egyszerű fehér volt, a tetején a vakolat dombornyomott volt, elég ízléstelennek tűnt innen, még a múlt századból maradt itt. A lakást alapvetően csak béreltük, éppen ezért nem is akartuk átalakítani. Nem is nagyon volt benne saját bútorunk. Minden benne van a bérleti díjban. A főbérlőnk egy idős bácsi volt, aki már egy idősek otthonában pihenget, de a lakásokat még neki fizetjük. Van egy fia, aki New Yorkban él, valószínűleg a bácsi után neki kell majd fizetni, ha addig nem költözünk el. Amióta a Chicagóba jöttünk, azóta éltünk itt Scarlett-tel. Igazából megkedveltem a kis lakást. Eleinte szűknek hittem, de nincs sok cuccunk. Külön van a vécé és a fürdő. A konyha a nappalival szemben van.

Csörgött a telefonom, de nem néztem meg ki hív, egyszerűen csak felvettem.

- Csak nem jó vagyok nálad? - szólt bele köszönés nélkül Kyle.

- Nem vagy jó, csak reménykedem, hátha abbahagyod, ha elégszer felveszem.

- Nem nyert. Képzeld, ma rákérdeztem, és találd ki, hogy ki nem adta le a jelentkezését a céghez pszichológusnak. Sőt, tulajdonképpen ez a valaki sehova sem adta be a jelentkezését. Sejted, hogy ki az?