Running out of time (Avengers ff.)

My Birthday

~Ezt azért mondom, mert egy hét múlva lesz a születésnapom. Legalább nem kell bajlódjak a vendégekkel. Talán így még jobb is...~ 

                 Stark, vagyis Tony felajánlotta, hogy segít nekem új életet kezdeni. Meg is köszöntem a segítséget, mivel nem tudom mit kezdtem volna a támogatása nélkül. Vett nekem egy kisebb házat a Stark Torony közelében, hogy ha valami baj van, akkor legyen kihez forduljak. Találtam munkát egy iskolában. Meglepően gyorsan felvettek. Ezt még nem mondtam, de nagyon szeretem a matematikát és mivel nem volt egy matektanár sem, engem diploma nélkül is felvettek. Sajnos nem sikerült egyetemet végeznem, anyám távozása és a Hydra miatt, de a középiskolás diplomámat is elfogadták. Nos, nem egy stabil állás, de egy ideig megteszi. Még nem kezdhetek, mivel ellenőrizni kell a hivatalos papírjaimat, de a munka állítólag már az enyém. Gyorsan berendezkedtem. Nem volt valami sok holmim, így nem volt a pakolással gond. Furcsállom ezt a helyzetet, mivel különösen jól megy a dolgom. Biztos, hogy valamikor történni fog valami, ami tönkre tesz mindent. Nálam semmi sem tart örökké. Előbb-utóbb rájönnek a titkárok, igazgatók meg miegymások, hogy a Hydránál szolgáltam egy teljes évig. És hát egy anya se szeretné, ha a gyerekét nem egy tanár, hanem egy bérgyilkos tanítaná. Szóval R.I.P job.

              De lassan kezdek beletörődni. Nem nekem találták ki ezt a nyugis életet. Én nem erre születtem... Soha nem szerettem a rendet, mindig összeverekedtem valakivel a suliban, makacs voltam és soha nem érdekeltek a szabályok. De megtörténhet, hogy idő közben megszokom ezt az életet és én is egy átlagos ember leszek, nem egy gyilkos vagy egy ügynök.

             Tony felajánlotta, hogy amíg nem kapok fizetést, fizeti ő a lakbért. Nagyon kedves  volt tőle, de amint tudom, visszafizetem neki. Elég kínos, hogy valaki már 22 éves és nincs egy állása vagy fizetése, amiből fenn tudja tartani saját magát.

              Na, de az a baj, hogy túl sokat fecsegek. Szóval ott tartottam, hogy másnap elkezdtem berendezkedni. Elég unalmas volt egyedül egy nagy, hát nekem elég nagy, de Tonynak kicsi házban.

            Nos, az apám... Róla nem beszéltem... Nem is szívesen beszélek. Vele az a helyzet, hogy amikor én 7 éves voltam, apa elhagyta anyát egy állítólag "szebb" nőért. Azóta színét sem láttuk. Anya egy ideig nem akart túllépni rajta, de végül ő is rájött, hogy hiába rágódik ezen az egészen. Egy szóval 15 éve nem láttam az apámat. Még hírét sem hallottam. Well, this is my beautiful family. Vagyis inkább this was my beautiful family.

         Nem hiányolom az apámat, sőt még látni sem akarom.

          Tök jól megvoltam az új házamban. Végül az iskolába is bejártam tanítani. Minden pazar volt. Végül pedig eljött a szülinapom... Reménykedtem abban, hogy valaki felköszönt, de hát nincs is ki...

           A gondolatmenetemet egy kopogás szakította meg. Kissé megijedtem, mivel nem vártam senkit és Tony azt mondta, hogy elutazik egy hétre. Szóval vagy a Hydra vagy felköszönteni jött valaki. De szerintem az előbbinek nagyobb az esélye. Fogtam egy konyhakést és odalopóztam az ajtóhoz. Egy ideig hallgatóztam, aztán hirtelen kinyitottam és a kedves "vendégem" felé tartottam a kést.

-Na! Nem erre a fogadtatásra vártam.-vágott fancsali képet a fiatal Maximoff.

-Mi a fenét keresel itt?-nevettem el magam.

-Oh, csak fel akartam köszönteni az ünnepeltet.-húzott elő a háta mögül egy kicsi csokitortát.

-Nem mondod! Honnan tudtad?-fakadtam ki.

-Tudod, ha valaki Bosszúálló akar lenni, azt a társai meg kell ismerjék. Láttam az aktádat a S.H.I.E.L.D.-nél.-felelte komolyan.-És hát nem feledkeztem meg a szülinapodról.-mosolygott önfeledten.

-Na várj, de honnan tudtad, hogy hol lakom? Ugye nem követtél engem.-néztem rá szúrós szemekkel.

-Nana! Tonytól tudom.-emelte fel védekezően a kezét.

-Néha nagyon cuki tudsz lenni, ugye tudod?-nevettem el magam.

-Csak néha?-háborodott fel.

-Pontosan.-helyeseltem nevetve.-Gyere beljebb.-intettem a nappali felé.

-Szép kis kecó. És végül találtál állást?-kérdezte komolyra fordítva a szót.

-Igen, de csak idő kérdése, hogy mikor jönnek rá az igazságra.

-Milyen igazságra?-értetlenkedett.

-Hogy a Hyrdánál töltöttem 1 évet.

-Jaj, amiatt ne aggódj! És milyen állást szereztél?

-Matektanárnő lettem.-büszkélkedtem.

-Oh! Szóval matektanárnő. Nem semmi.-bólintott nevetve Pietro.-Mellesleg nem is mondtam, de boldog szülinapot.-mosolygott. Ajj, annyira cuki a mosolya! Nem lehet neki ellenállni!

             A gondolataimból megint egy kopogás zökkentett ki.

-Vársz még valakit?-kérdezte furán.

-Én is ezt akartam kérdezni tőled.-néztem rá komolyan.-Maradj, megnézem, hogy ki az.

-Nem, nem. Veled megyek.

-Ajj, oké...

                   Lassan odasomfordáltam az ajtóhoz és vártam egy picit. Lassan kinyitottam. És... Nem, nem lehet! Ilyen nincs! 15 év után... Ott állt az ajtóban... Nem, nem hinném, hogy miattam jött.

-Boldog szülinapot, kicsim!-vigyorodott el.

-Mi a francot keresel itt?! És hogy találtál meg?!-förmedtem rá.

-Naa, ilyen fogadtatást érdemel az apád?-nézett rám sértődötten.

-Oh, bocsánat! Gyere beljebb. Ne töltsek egy csésze kávét neked? Az Istenit, Alex! 15 év után mit vársz tőlem?! Hogy tárt karokkal várok rád?-kezdtem el kiabálni.

-Mért szólítasz a keresztnevemen? Hol marad az apa?

-TE NEM VAGY AZ APÁM! Te egy senki vagy a számomra!

-Szégyelld magad! Erre tanítottalak én téged?

-Te nem is tanítottál! Csak az ivás és a szex érdekelt téged egész életedben! Mindig részegen jöttél haza és állandóan megcsaltad anyát! TE NEM TANÍTOTTÁL SEMMIT NEKEM! Te jelen sem voltál az életemben! Te nem vagy az életem része!-kiabáltam tovább.

-Mia... Szerintem menjünk be.-nézett rám aggódó szemekkel Pietro.

-Oh, a hős lovag! Ki ez? A pasid?-kérdezte Alex idegesen.

-Közöd?-vetettem elé a szavakat.

-Ne feledd, még visszajövök. És akkor tényleg beszélgetni fogunk!-fenyegetőzött.

-Ha megéled egyáltalán a holnapot, köcsög.-motyogtam az orrom alatt.

-Na jó, gyere be.-szólt rám Pietro.-Most pedig kérlek mondj el mindent róla.-biccentett az ajtó felé, ahol nemrég még az apám állt.

-Ne most... Majd valamikor máskor... Ne rontsuk el a hangulatot ezzel...

-Oké, de ne gondold, hogy ezzel mindent elintéztél.-nézett rám komolyan Pietro.

-Oké, oké...