Running out of time (Avengers ff.)

Jerk peasant

~Nagy nehezen eljutottam a szobámig és gyorsan ágyba bújtam. Alig várom, hogy láthassam a főhadiszállást. Soha nem láttam még belülről, így nagyon furdal a kíváncsiság.~

     Másnap arra ébredtem, hogy Tony két centire van az arcomtól. Azt hittem frászt kapok.

-Tony te meg mi a szent jó Istent csinálsz itt?-kiáltottam rá.-És mért hajoltál ilyen közel hozzám?

-Kis álomszuszék, csak azt akartam mondani, hogy 2 perc múlva indulunk és a cuccaid már az autóban vannak.-mondta mosolyogva.

-Mi az, hogy álomszuszék, hány óra van?-kérdeztem ijedten.

-5 perc múlva 11.-felelte nyugodtan.

-HOGY MI??? Mért nem keltettetek fel?!-kezdtem el pánikolni. 

-Nyugi van na, csak gondoltuk, hogy tegnap elég fárasztó napod volt így hagytunk még aludni. Na de most pattanj fel, mert mindjárt indulunk.

-Oké, oké. Sietek.

Gyorsan átmásztam a tolószékembe és egyenesen a fürdőbe mentem vele. Fogat mostam, rendbe tettem a hajamat, majd a fotelhez gurultam és felvettem a tegnap kikészített ruhákat. A sminkkel nem nagyon törődtem, mivel így is késésben voltam meg amúgy sincs nagyon értelme, hisz csak átköltözünk a bázisra. Miután végeztem szupergyorsan kigurultam a szobámból és a lift felé igyekeztem. De persze nem lennék Mia Cooper, ha valamit megint el nem cseszek. Éppen szálltam volna be a liftbe, amikor egy ügynök viharzott ki belőle és telibe nekem jött ezzel engem felborítva. Nagy szerencsémre pont rám esett (lehetett vagy 100 kiló), majd miután feltápászkodott én épp nyújtottam volna neki a kezemet, hogy felsegítsen, de ehelyett szitkozódva gyorsan elviharzott. Hát még egy ilyen bunkót! Ő jött nekem, erre még neki áll feljebb! A tolószék is felborult így próbáltam odakúszni, hogy felállítsam. De hát a szerencse soha nem áll mellém, így ahelyett, hogy felállítottam volna, magamra borítottam. Hiába erőlködtem, nem tudtam sehogy se lelökni magamról. No problem, itt fogok feküdni, amíg valaki észre nem vesz ~ gondoltam.

/Tony szemszöge/:

     Már jó fél órája várunk Miára, de semmi. Kezdek aggódni érte, de csak nem lehet semmi baja, hisz a Toronyba biztonságba van. A csapat nagy része már elment, csak én, Pietro és Rhodey maradtunk itt. Már kezdett az idegeimre menni a várakozás, szóval megkértem Pietrot, hogy menjen és csekkolja le Miát. Esküszöm az őrületbe kerget ez a lány. Persze jó értelembe. Semmi bajom nincs vele, csak néha kicsit dilisen tud viselkedni. 

/Mia szemszöge/:

     Kezdett az őrületbe kergetni ez a várakozás, mivel legalább 10 perce itt feküdtem. Minden csontom fájt a tolószék miatt. Csak vártam és vártam, de senki nem jött errefelé. Aztán egyszer csak... A lift beindult! Ami azt jelenti, hogy valaki jön felfelé! Jaj, édes Istenem, add, hogy ide jöjjön. Hirtelen megállt a lift és kinyílt előttem. Ahh, hála a jó égnek! És nem akárki jött... Pietro volt az. Azt hittem kiugrik a szívem a helyéről, annyira örültem neki. 

-Jézusom, Mia, mi lett veled?-ugrott mellém aggódva. Gyorsan leszedte rólam a tolószéket és segített visszaülni. 

-Istenem, soha nem örültem még ennyire neked. Jaj, semmi, csak egy bunkó fellökött, aztán faképnél hagyott.-sóhajtottam.

-Jól vagy? Nem nézel ki valami jól.

-Mért, te hogy néznél ki, ha ennyi ideig a földön feküdnél rajtad egy tolószékkel?-kérdeztem kissé idegesen. Kissé meglepődött a reakciómon, de szó nélkül hagyta.-Jó, sajnálom, tudom, hogy csak aggódsz... Nem tudom mi van velem mostanában, sokkal idegesebb vagyok...