Running out of time (Avengers ff.)

Joined forces

~A fejemben állandóan Tony hangja visszhangzott:"Kialakult egy tumor a jobb agyféltekéden..." A rohadt életbe! Pedig már kezdtem élvezni az életet... Anya, nemsokára találkozunk... Várj rám a túlvilágon...~

                Miután visszatértem az erkélyről, senki se szólt hozzám. Ez egy kicsit megijesztett. Az volt az érzésem, hogy eltávolodtak tőlem. Talán nem akarnak túl közel kerülni hozzám, hogy aztán összetörjenek a halálom miatt... Megértem őket.

               Az Angyalról azóta sincs semmi hír. Idő közben megtudtam a kedves megmentőm nevét, aki állítása szerint Marvel kapitány.  Megköszöntem neki a segítséget, de őszintén inkább haltam volna meg...  Ha már úgyis rákos vagyok... Tudom, hogy ha így állok hozzá a dologhoz, akkor még kevesebb esélyem van a túlélésre, de... Ez a hirtelen jött hír felemészt... Nem szeretnék meghalni. Végre találtam egy csapatot... Egy családot, amelynek tagjai szeretnek engem... És vigyáznak rám... És vannak olyanok is, akik nagyon fontosak számomra... Mint például Pietro... Ha elveszít engem is, akkor nem marad senkije és én nem szeretném itthagyni...

               Megpróbálom! Túlélem miatta és a csapatért! Meg tudom csinálni!

              Kirohantam a laborból és Bruce keresésére indultam. Út közben bele-belebotlottam egy pár ügynökbe, de sűrű bocsánatkérés közepedte otthagytam őket. Bejártam az egész tornyot, de nem találtam sehol senkit. Mindenki csak úgy felszívódott. Nem hinném,hogy itthagytak engem ilyen állapotban egyedül... Vagy talán...Mégis... Hisz alig pár hete ismerem őket... Nem tudhatom, hogy mit gondolnak rólam, vagy hogy hivatalosan is Bosszúálló lettem-e. Semmit sem tudok... Sem róluk, sem a jelenlegi helyzetemről...

              Kábé tíz perccel később az egyik folyosón megpillantottam Thort. Ő is észrevett engem, viszont amint meglátott, sarkon fordult és az ellenkező irányba indult. Utána szóltam, de nem reagált rá.

-Thor, az Istenit! Mi van itt? Senki sem beszél velem, senki nem mond semmit az állapotomról, vagy a további teendőkröl.-futottam oda hozzá és magam felé fordítottam az Istenséget. Erre sem reagált, csak üveges tekintettel meredt a folyosó vége felé.-Hé! Nagyon megijesztesz, mivel még soha nem láttalak téged könnyes szemmel. Hahó! Rámnéznél, ha megkérlek?!-integettem a kezemmel az orra előtt, de még így sem reagált. Ekkor már nagyon ideges lettem és arcon csaptam őt.-Most pedig elmondod nekem, hogy mi akasztott ki téged ennyire!-kiabáltam az arcába és bevonszoltam a nappaliba, hogy beszélhessünk. -Nos, hallgatlak...

              Még mindig nem adott választ a kérdéseimre.

-Thor... Nézd, tudom, hogy még nem vagyunk olyan jó viszonyban, hogy titkokat vagy problémákat osszunk meg egymással, de van egy olyan érzésem, hogy velem kapcsolatos ez a dolog, szóval kérl...

-Loki ültette az agyadba a tumort.-vágott a szavamba gyorsan elhadarva a mondandóját és már indult is volna ki az ajtón, ha meg nem állítom az egyik klónom segítségével.

-Mondd el mégegyszer...-suttogtam.

-Sajnálom... Mia, én nem tudtam róla... Őszintén, szégyellem magam emiatt és ha tudnék, segítenék...-dadogta össze-vissza. Hirtelen felálltam és elé álltam. Könnyes szemmel vizslattam a tekintetét, de szégyenében nem mert a szemembe nézni.

-Hol van most?-kérdeztem rekedt hangon.

-Mia, szerintem nem lenne jó, ha...

-Hol van most?!-emeltem fel a hangom.

-Asgardban...-felelte halkan.

-Akkor el fogsz oda vinni.-mondtam határozottan.

-Nem.-nézett hirtelen a szemembe amitől egy pillanatra megingott az önbizalmam.