𝙎𝙤𝙢𝙚𝙩𝙝𝙞𝙣𝙜 𝙝𝙖𝙨 𝙘𝙝𝙖𝙣𝙜𝙚𝙙 𝙗𝙚𝙩𝙬𝙚𝙚𝙣 𝙪𝙨[윤민] ✓

tizennegyedik rész

Yoongi szemszöge

- Ez elképesztő! Kaptam tőle virágot! Fel tudod ezt fogni? Nem hiszem el! Hogy?! Lehetséges hogy ő is..? Nem biztos nem, de akkor... - ilyen és ehhez hasonló 'értelmes' mondatok
hagyták el Ryujin száját, miközben vidáman ugrándozott a virágcsokorral a kezében.
- Ryujin az ég szerelmére álj már meg! Ha nem akarod eltörni a virágokat, akkor maradj nyugton! Látszik hogy még sosem fogtál virágot...
- Persze, mert sose kaptam senkitől. De miért kellett olyan durván félrelöknöd? - kérdezte dühösen, én meg már azt is megbántam hogy ott voltam a 'jelenetnél'
- Én csak...én csak...féltettelek, mert nem akarom hogy... - kezdtem de közbevágott.(nem nem késsel - a szerk)
- Hogy mi? Azt hitted meg akar ütni? Virágokkal? Hogy lehetsz ilyen hülye?
- Bocsánat...én nem akartam rosszat...én csak...
- Most tönkretetted a pillanatot! Miért kell neked mindenhol ott lenned ha? - förmedt rám, én pedig kezdtem rosszul érezni magam, mert sose szerettem ha kiabálnak velem.
- Hogy lehetsz ilyen szerencsétlen?! Jobb ha a közelembe se jössz többet? Azt hiszed hogy attól hogy te vagy az idősebb, mindent te irányítasz mi? Hát nem! Rohadtul nem! Semmire se vagy jó, és mindig szégyenkeznem kell hogy egy ilyen szerencsétlen senki a bátyám! - üvöltötte majd elviharzott.
Bennem pedig akkor tört el valami. Mégpedig a gondolat, hogy valakinek fontos vagyok. Hát nem. De ami a legrosszabbul érint, az az hogy igaza van. Igaza van mindenben. Tönkretettem Ryu nagy pillanatát a szerelmével. Mert nagyon féltem. Nagyon féltem hogy bántani fogja, mert Ryu sosem volt ott, mikor Nam és a haverjai megvertek. Bár igaz hogy Ryu lány, de nem tudom hogy Namjoont ez mennyire érdekli. De abban a fél másodpercben amikor láttam hogy néz Ryujinre, szinte biztos voltam benne, hogy ő is szereti. Igazából az hogy Ryujin összeveszett velem az rá nézve csak jót jelenthet, mert nem állok közéjük. Csak én állnék közéjük, mert féltem a húgomat, pedig ő meg tudja védeni magát, velem ellentétben.
Kint már sötét volt, én meg leültem az út szélére, és pár perc múlva éreztem hogy könnycseppek hullanak le az arcomról. Gyorsan elővettem a telefonom, és felhívtam Taehyungot, hátha ráér egy kicsit beszélgetni.
- Szia YooYoo! - szólt bele Tae vidáman
- Hol vagy most? - kérdeztem halkan, megtört hanggal.
- Képzeld! Szereztem egy új barátot! A neve Jungkook! És nagyon jó fej. Hasonlít rám! Sose gondoltam volna hogy lesz egy olyan jó barátom mint ő! Ráadásul pár óra alatt! - mondta vidáman, majd letette.
Ennyit a beszélgetésről. A szavai - ha lehetséges - rosszabbul estek, mint amit Ryujin vágott a fejemhez. Lett egy új legjobb barátja. Én már nem számítok. Úgy tűnik el is felejtette azt a sok közös, vidám emléket. De legalább van egy normális barátja. Rám senkinek sincs szügsége.
Felálltam, és berohantam az épületbe, fel a tetőre. Sose voltam még ott, de most sehova máshova nem akarok menni. Az épület tetejéről nagyon szép volt a kilátás. Pláne most este. Aj, bárcsak itt lenne Jimin. A szeszélyes viselkedése ellenére, az utóbbi időben mindig feldobta a kedvem, ha mellettem állt, vagy ha vele beszéltem. Ma pedig hozzám ért! Igaz, azért hogy ne tegyem tönkre a bátyja nagy pillanatát, de akkor is hozzám ért. Bár most biztosan ő is utál, mert mégis sikerült tönkretennem a bátyja nagy pillanatát. Igaza volt Ryujinnak, semmire se vagyok jó, én egy szerencsétlen senki. Miért nincs egy, csak egy ember akinek én is fontos vagyok? Tudom hogy nem vagyok a legjobb barát, de tényleg annyira semmirekellő lennék, hogy senki sem akarna most velem lenni?
Tovább sétáltam az iskola tetején, miközben a várost néztem. A fények olyanok voltak mint egy sötét erdőben megannyi szentjánosbogár. Hirtelen az égre pillantva, azt is megláttam hogy a csillagok nagyon szépen látszanak. Épp elkezdtem gyönyörködni bennük, amikor...amikor megláttam a hullócsillag-esőt, csak néhány volt, de azonnal kívántam. Lehet hülyeség, de mi van ha beválik? Pár percig tartott az egész, de addig a kis ideig elfelejtettem a nap eseményeit, de ahogy véget ért, újra eszembe jutott minden. Hogy tönkretettem két ember első közös pillanatát, hogy a legjobb barátom két óra alatt elfelejtett két évnyi közös emléket, és hogy nagy valószínűséggel a számomra legfontosabb ember egészen biztosan utál. De meg is érdemlem. Miért kéne bárki is szeressen egy szerencsétlen senkit?
Újra az épület tetején kezdtem el sétálgatni, miközben megállás nélkül folytak a könnyeim. Mindenki utál de meg is érdemlem. A következő pillanatban a tető szélére álltam, de egy rossz mozdulat miatt elveszítettem az egyensúlyom, és csak zuhantam, majd fájdalom, és valakinek a kétségbeesett kiáltásai, és ezután semmit nem érzékeltem már.

~Yoomi~