𝙎𝙤𝙢𝙚𝙩𝙝𝙞𝙣𝙜 𝙝𝙖𝙨 𝙘𝙝𝙖𝙣𝙜𝙚𝙙 𝙗𝙚𝙩𝙬𝙚𝙚𝙣 𝙪𝙨[윤민] ✓

harmincnegyedik rész

Jimin szemszöge

- Örülök hogy elmondtad neki, de akkor most már tudsz koncentrálni? - morgott Eunbi.
- Eunbi értsd meg, ha minden létező mozdulatnál leállítasz, nem tudom megtanulni! - mondtam eléggé higgadtan, ahhoz képest hogy ő mennyire feszült volt.
- De ha rosszul tanulod meg, akkor rossz az egész! - kiabált.
- Nem tudod hogy én hogy tanulok! - feleltem.
- Engem nem érdekel hogy tanulsz, az én ötltem volt, és úgy tanuljuk, ahogy én szoktam! - ordította.
- De nekem így nem megy! - csattantam fel én is.
- Oké, akkor tanuld meg egyedül! - viharzott ki a teremből.
- Én ezt nem akartam... - sóhajtottam, miközben az épp becsapódó ajtót bámultam.

Elhatároztam, hogy megtanulom egyedül akkor, végülis nem az én hibám, ha Eunbi nem képes megérteni, hogy én hogy tanulok. Ugye?

Sokkal hamarabb megtanultam a táncot. Jó, hogy már éjfél van, és ugyan kisebb - nagyobb hibákkal de végül megtanultam!
Felbaktattam a szobámig, de mikor kinyitottam az ajtót, akkor döbbenten konstatáltam, hogy Taehyung az ÉN ágyamban alszik. Először fel akartam kelteni, hogy húzzon kifelé a szobámból. Végül hagytam inkább, és ráterítettem a takarómat, mert nem lenne jó, ha  megfázna.

Mikor kiléptem a folyosóra, éppen Taehyung szobatársát, Sanha-t láttam elszáguldani előttem. Mikor leesett neki hogy van valaki folyosón, visszatolatott elém, és kérdő pillantással nézett le rám. Miért vagyok alacsony?

- Taehyung? - kérdezte.
- Alszik - válaszoltam tömören.
- Itt? - bökött az ajtóra.
- Igen itt - bólintottam.
- Jössz? - indult el a saját szobájuk felé.
- Aha! - indultam én is utána. Tartalmas egy beszélgetés, mit ne mondjak.

Másnap reggel arra keltem, hogy valami kattan. Felültem az ágyban és akkor is kattant a fényképezőgép.
- Kell - mutatott a gépre aztán felém fordította hogy lássam a reggeli pofám.

Nem válaszoltam csak visszafeküdtem és magamra húztam a takarót. Megint kattant a gép és ezzel lett meg egy fotó.

- Légyszi elég! - bújtam ki.
- Jó jó! - sétált ki a szobából.
Nem tudom, hogy Tae hogy nem őrült meg még ezzel a gyerekkel. Nekem már most elegem van belőle. Miután kiment, két percre rá bejött Taehyung.

- Bocsi hogy elaludtam nálatok - pislogott rám bűnbánóan.
- Semmi baj, de egy kérdés. Hogy bírsz egy szobában lenni Sanhaval? - kérdeztem mosolyogva.
Taehyung csak felnevetett és egy eléggé fájdalmas arcot vágott, ami azt jelenti hogy nehezen.
- Megértem - bólogattam én is nevetve -Most viszont megyek - álltam fel az ágyból.
- Apropó! Rólad is csinál reggeli fotókat? - fordultam vissza az ajtóból.
- Igen - nevetett fel hangosan - Sose értettem, mire kellenek neki, hiszen már a fél suliról csinált!

Hát Taehyung se olyan mint amilyennek képzeltem. Kellemes vele beszélgetni, és nagyon vicces fiú.
Annyira elbeszélgettük és elnevettük az időt, hogy már dél volt.
- Én már nem megyek be a suliba - mondtam - Inkább megyek gyakorolni.
- Fellépsz? - csillantak fel a szemei.
- Aha - csuktam be magam után az ajtót.

A szobámba csak csere cuccokért mentem be és máris a táncteremben kötöttem ki.
A telefonom csatlakoztattam a hangszóróhoz, aztán most be is zártam az ajtót, mert tegnap kínosan éreztem magam mikor Yoongi látott balett ruhában. Megnéztem még egyszer, figyelmesen a videót, aztán eltáncoltam úgy, ahogy megtanultam. Újra megnéztem, hogy lássam, mit rontottam el, és elkezdtem kijavítani. Egy nagyobb ugrásnál tartottam, mikor nyikorogva kinyílt az ajtó, ezért elvesztettem a lendületet és elég furán jött ki az ugrás. Magyarul elterültem a földön.

- Jól vagy, Jimin? - jelent meg fölöttem Yoongi arca. Most komolyan. Ez a gyerek mindig megtalál a kínos pillanataimban?
- Ja - ültem fel.

Ma mégjobban nézett ki, mint eddig. Egy nagy fehér pulcsi, egy ,, I ♡ cats,, felirat. Nekem is kell ilyen pulcsi.
- Eunbi? - váltott témát, bár valahogy sejtem a tekintetéből, hogy inkább idejönne megvizsgálni, hogy nem e lett semmi bajom az esés következtében.
- Külön tanuljuk a táncot! - ereszkedtem rá a bal kezemre, amit lehet nem kellett volna, mert van egy sanda gyanúm, hogy az arcomra is kiült a fájdalom.

Yoongitól egy elég fura pillantást kaptam, mikor inkább az ölembe helyeztem a kezem.
- Biztos jól vagy? - döntötte oldalra a fejét.
- Suga! Igen, jól vagyok! Ez semmi, már ablakon is ugrottam ki miattad! - kiáltottam fel.

- Hogy mi? - kapta a szája elé a kezét. - Te nem vagy normális?! Nem gondolkozol mielőtt cselekszel? Egy ilyen kis akció akár az életedbe is kerülhet, a rohadt életbe Park Jimin! - még sose láttam ilyen dühösek. Sőt, szerintem dühösnek se láttam soha.

-Suga, ha tudni akarod az egészet, Ryujin az aki el tudja mondani, mert ő látta! - bámultam a cipőm orrát. Én is mindig akkor járatom a számat, amikor nem kéne.
- Még miket csináltál, amiket nem mondasz el? Vagy tudod mit? Inkább nem is akarom tudni. - rázta meg a fejét.
- Hát nem, tényleg nem akarod tudni. - húztam a számat, aztán ott hagytam a teremben. Igazából nem tudom miért. Talán féltem, hogy ha kérdőre von, még több dolgot mesélek el a 'Park Jimin veszélyes élete' című aktából. És szerintem nagyon nem kellene tudnia ezekről

~RinRin~