𝙎𝙤𝙢𝙚𝙩𝙝𝙞𝙣𝙜 𝙝𝙖𝙨 𝙘𝙝𝙖𝙣𝙜𝙚𝙙 𝙗𝙚𝙩𝙬𝙚𝙚𝙣 𝙪𝙨[윤민] ✓

tizenötödik rész

Jimin szemszöge

Örültem hogy Namjoon boldog, hisz bármennyireis keménynek mutatja magát, tulajdonképpen kedves. Vidáman ugrándozva(?) jött mellettem.
- Ezazz, odadatam neki a virágot, és elfogadta, érted? Elfogadta! - mondta izgatottan és majd kibújt a bőréből.
- Igen Namjoon képes vagyok felfogni. De nem zavar hogy Yoongi elrángatta onnan?
- Nem dehogy. Elvégre a virágot odaadtam, plusz meg is érdemeltem, mert egy csomószor verettem meg. Remélem majd megbocsájt. - szomorkodott.
- Várjatok! - kiáltott mögöttünk valaki. Hátrafordultunk, és Ryujin volt az, sugárzó arccal állt meg előttünk.
- Köszönöm a virágot Namjoon, ez a kedvencem. - mondta vidáman, mire Nam elképedt.
- Oh...hát akkor örülök hogy tetszik...öhm... - jaj nee, Namjoon mikor zavarban van, akkora balek, hogy még engem is felülmúl. Küldtem felé, egy 'nyugi van' tekintetet, majd otthagytam, hogy ne legyek az útjukban.
A szobámba siettem, és gyorsan felhívtam Min asszonyt, hogy mekérdezzem, hogy hogy van Eunso. Mire megbizonyosodtam hogy a húgom jól van, megnéztem meg átolvastam a mai leckéket, meg házi feladatokat, majd elhatároztam hogy kimegyek az udvarra sétálni, hiszen az egyik kedvenc helyem, és elég rég jártam arra, pedig korábban, minden nap ott voltam. Az aulában voltam, amikor megláttam hogy valami fentről leesik. De valami nagy. Igazából frászt kaptam tőle, de vettem néhány mély levegőt, és kimentem, hogy megnézzem mi az. Amikor megláttam, éreztem hogy a lábaim megremegnek, majd feladják a szolgálatot. Összeestem, de megpróbáltam eljutni Yoongihoz. Mit keresett a tetőn??! És hogy esett le? Remélem nem szándékosan tette...
- Yoongi! - szóltam hozzá halkan, de nem reagált, viszont annál rosszabbul lettem, mikor megláttam a könnyes arcát, és a vérző fejét.
- Yoongi! Yoongi kérlek kelj fel! - kiáltottam kétségbeesetten, de nem reagált. Gyorsan előszedtem a telefonom, és hívtam a mentőket, bár annyira remegtek az ujjaim, hogy többször is félrenyomtam. Annyira féltem hogy mi lessz ha valami komoly baja esik, hogy majdnem elsírtam magam. Igaz, nem sírok valami könnyen, de most nem állok messze tőle. A metők hamar megérkeztek, és kérdezték hogy mi történt, de csak annyit tudtam kinyögni hogy leesett a tetőről. Bár, más nem is történt. Yoongit el is vitték, én meg még mindig ott ültem a fűben, és a pánik miatt nem tudtam felállni sem. Szerencsémre pár perc mulva Namjoon és Ryujin kijöttek az iskolából és azonnal megláttak.
- Jimin, mi történt? Hahó reagálj már! - rázogatott Nam riadtan.
- Yoongi... - motyogtam
- Mi van vele? - kérdezte értetlenül.
- Leesett a tetőről. Láttam. - suttogtam, mire mind a ketten lesápadtak, főleg Ryujin.
- Úristen...és mi-mi történt vele? - kérdezte a lány remegő hangon.
- Próbáltam szólni hozzá de nem-nem reagált. Végül kihivtam a-a mentőket - mostmár az én hangom is remeg. Basszus mi lesz ha valami komoly baja esik. A következő pillanatban Ryujin elsírta magát.
- Az egész az én hibám. - temette arcát a kezeibe - Én kiabáltam vele, pedig nem szereti ha kiabálnak. És megbántottam. - sírt, de olyan szívszaggatóan hogy kezdtem őt is megsajnálni
- Ne sírj, nem a te hibád. Nem hiszem hogy szándékosan tette. Emiatt még senki nem fog leugrani a tetőről. - nyugtatta Nam, és átölelte. Az abszurd pillanat ellenére, nagyon cukik voltak. Aztán Nam elengedte a lányt, és lehajolt elém.
- Jimin, te is nyugodj meg. Nem lessz semmi baja. Biztos vagyok benne. - annyira magabiztosan mondta ezt, hogy feltétel nélkül elhittem neki. Végül sikerült feltápászkodnom a földről, de még mindig remegtek a lábaim és sokkos állapotban voltam.
- Komolyan láttad ahogy leesett? - suttogta Ryujin még mindig könnyes szemmel.
- I-igen. Láttam hogy valami leesik a tetőről, valami nagy, és má-már akkor megíjedtem, d-de mikor megláttam hogy ki az... - eddig bírtam, gyorsan lehajtottam a fejem, hogy ne lássa a könnyeimet.
- Hát akkor...jó északát Jimin. Én visszakísérem Ryujint a szobájába. - mondta Namjoon, de a lány megrázta a fejét.
- Nem akarok ott aludni. Rá emlékeztet. És még soha nem aludtam nélküle, mindig egy szobában voltunk. - suttogta, mire Namjoon tehetetlenül nézett rá, majd vett egy nagy levegőt és a következőt kérdezte Ryujintól.
- Alszol velem? Kiteszem a szobatársam ma estére. - kezdte, mire döbbenten néztem rá, de Ryujin bólintott.
- Rendben. De ő hol fog aludni? - kérzezte, mire Nam megvonta a vállát.
- Nem mindegy? - kérdezte, mire elmosolyodtam. Úgy tűnik hozza a formáját...
Elindultam a szobám felé, és nagy meglepetésemre összetalálkoztam Taehyunggal.
- Nem láttad Yoongit?
- De. Leesett a tetőről. - bólintottam, mire az előttem álló lesápadt.
- Jaj ne ne ne ne. Szügsége volt rám, én meg nem foglalkoztam vele. Az egész az én hibám. - csak sóhajtottam egyet.
- Mi lenne ha nem hibáztatná mindenki saját magát. - mondtam unottan és felé fordultam. - Nem a te hibád. Senki nem hibás azért mert leesett a tetőről. - szóltam majd a szobám felé indultam.

~RinRin~