𝙎𝙤𝙢𝙚𝙩𝙝𝙞𝙣𝙜 𝙝𝙖𝙨 𝙘𝙝𝙖𝙣𝙜𝙚𝙙 𝙗𝙚𝙩𝙬𝙚𝙚𝙣 𝙪𝙨[윤민] ✓

tizenhatodik rész

Jimin szemszöge

A szobámba érve ledobtam magam az ágyamra és azon kezdtem el filozofálni  hogy ha én most bemegyek a kórházba akkor onnan haza nem jövök egy darabig de anya még biztos ott van Eunsoval és ha észrevesz akkor nekem annyi.
Végül hajnalok, hajnalán indultam el a kórházba ,hogy senki ne vegyen észre ,na persze ez most sem sikerült , mert nem vagyok valami kém hogy észrevétlenül ki tudjak menni a suliból. A folyosón Ryujinnal futottam össze.
-Mit csinálsz itt?-kérdeztem tőle.
-Megyek meglátogatni a bátyám. - vonta meg a vállát-És te?-vizslatott szúrós szemekkel.
-Én is megyek meglátogatni?-kérdeztem.
Ott álltunk egymassal szemben és a másodperc töredékében eldőlt, hogy együtt megyünk.
A semmiből meghallottuk valakinek a cipő kopogását. Mikor biztos voltam benne hogy ezen a szinten van gyorsan kinyitottam az ablakot és lenéztem. Aztán Ryujinra vezettem a tekintetem aki nagy szemekkel nézte hogy mit akarok csinálni. Jó, hogy csak én cselekszem. Felültem az ablak párkányra és ekkor tudatosult bennem hogy én most a második emeletről szeretnék leugrani.
Egy nagyot nyeltem és a lányra néztem aki egyik lábáról a másikra állt miközben a folyosó véget nézte ahol hamarosan bekanyarodik valaki.
Megragadtam a lány kezét és rántottam rajta egyet így a hátamnak csapódott és úgy leugrottam. Hazudnék ha azt mondanám hogy nem fájt, de most nem ez volt a legfontosabb. Ryujinnak szerencsére semmi baja ,max lesokkolódott. Gyorsan befutottam a legközelebb eső bokorba ,ahol egyből leültem a földre és próbáltam nem a bokámra figyelni.
Egy pár perc múlva már biztos voltam benne hogy elment az akinek a lépteit hallottuk ezért kimásztam a bokorból és leporoltam magam.
Voltam olyan okos hogy egy utcára nező ablakon ugrottam ki így nem kell átmásznunk a kerítést.
- Te normális vagy??? - kiáltott fel Ryujin, mikor magához tért. - Jimin, ugye tudod hogy nagyon durván megsérülhettünk volna
- De egyikünknek sincs semmi baja. - vigyorogtam rá. - Esetleg köszönöm, vagy ilyenek...
- Köszönöm hogy lerángattál magaddal az ablakból. - forgatta a szemét.
Elindultam a kórház felé Ryujinnal a nyomomban ,aki remélem nem veszi észre hogy fáj a lábam. Megint.
Szerencsére ez egy olyan kórház ahol akkor mész látogatni valakit mikor te akarsz .Ha nem olyan lenne akkor megint mászhatnák fel az ablakba, és semmi kedvem meg életerőm sem lett volna. Bementünk az üveg ajtókon ,ahol a lány egyből a recepcióshoz futott,hogy megkérdezze merre van a a testvére.
-111-es szoba!-indult el a lift felé.
-Mindjart jövök én is!-kiáltottam utána ,mire a recepciós csúnyán nézett rám. Megvontam a vállam és elindultam a húgom szobája felé. Benéztem az üveg ablakon ami az ajtón van. Mindenki alszik.
Lenyomtam a kilincset és amilyen csendesen tudtam bementem. Eunso ágya mellett megálltam és nyomtam egy puszit a kicsi fejére. Minél hamarabb el akartam menni a szobából mert ha anya felkel akkor nagyon de nagyon mérges lesz. Apa örülne nekem de anya nem. Megkerestem a 111-es szobát ,vagyis akartam mert egy orvos pont arra járt ,és észrevette hogy egy kicsit sántítok.
Muszáj volt vele mennem, hogy megvizsgálja .Végül kiderült hogy meghúzódott (bár inkább összeroggyant,de mindegy), így hát be kellett kösse valamivel ,nem értek az ilyen dolgokhoz. Aztán még mankót is akart adni de lebeszéltem róla. Végre eljutottam Yoongi szobájába is. Elindultam hajnal 5-kor és a szobába csak 6-kor teszem be a lábam. Zseniális. Mikor megláttam a kórházi ágyon feküdni Yoongit, összeorult a szívem .Rossz látvány volt nagyon rossz ,remélem nem direkt ugrott le...
Be viszont már nem tudtam zárni az ajtót mert egy hangos kiáltás megzavart ebben.
-JIMIN!-orditotta anya,összeszorítottam a szemem, én tudtam hogy ez lesz ,és én hülye még is eljöttem ,mert büntudatom van.-Nem megmondtam hogy menj vissza abba rohadt iskolába tanulni?-idegeskedett.-Hogy akarsz te céget vezetni ha segghülye vagy?Az hogy megnyerted azt nyomi kémia versenyt nem jelenti azt hogy tudod is. Most azonnal visszamész abba kurva iskolába különben...
-Különben mit csinálsz?-jelent meg a semmiből apa. Mint mindig most is a legjobbkor.-Nem tudod megérteni hogy nem kényszerítheted arra amit te akarsz?-kérdezte idegesen, aztán megfogva anyát elráncigálta innen.
Mikor megfordultam Yoongi és Ryujin is nagy szemekkel néztek rám. Utálom mikor anya mindent elront ,most tuti idegbetegnek tartanak engem is.
Megfordultam és elfutottam ,nem mentem messze mert végülis Yoongi miatt vagyok itt . Csak a tetőre mentem ,nincsenek öngyilkos hajlamaim és régen is mindig a tető volt az a hely ahol békén hagyott mindenki mert félt .Viszont és sosem féltem ,így mint régen most leültem a tető szélére és a lábaimat lógattam a semmibe.Majdnem az egész város belátható a tízemeletes kórház tetejéről. Kellemes az hogy egyedül vagyok ,bár vágyok valakinek a társaságara ,de ő most jelenleg ágyhoz van kötve...

~RinRin~