𝙎𝙤𝙢𝙚𝙩𝙝𝙞𝙣𝙜 𝙝𝙖𝙨 𝙘𝙝𝙖𝙣𝙜𝙚𝙙 𝙗𝙚𝙩𝙬𝙚𝙚𝙣 𝙪𝙨[윤민] ✓

huszonnegyedik rész

Jimin szemszöge

A dühkirohanásom után siettem le a tetőről, semmi kedvem nem volt most vele veszekedni. Amúgy is, ki engedte neki hogy feljöjjön a tetőre a történtek után?! Ha mégegyszer akár a tető közelébe is megy én töröm el mindkét lábát és akkor már biztos nem megy oda fel többet!  Esküszöm, megszerzem a tetőre vezető ajtó kulcsát.

Nagy sietségemben nekimentem Hoseoknak.
- Bocsi! - morogtam, aztán tudatosult bennem, hogy ki is áll mellettem, és nem felejtettem el egy, bosszús tekintettel megajándékozni.
- Mi bajod van velem? - kérdezte.
- Semmi! - förmedtem rá, aztán már el is tűntem, mivel már a lépcsőn haladtam lefelé a tornaterem irányába mert edzés lesz.
Na jó, lehet nem kéne idegesen hozzászólnom senkihez.

A fociedzés kábé abból állt, hogy mindenkit aki egy kicsit is rosszul csinált valamit, leszóltam.
Egy pár példa hogy el tudjátok kepzelni:

Szarházi legyen benned egy kis erő is! Te ott, igen hozzád beszélek, azt mondtam passzold a labdát és ne játszd a hőst! Rohadt ideges vagyok így is ne húzd ki a gyufát te kis....!Tanulj meg futni mielőtt focizni akarsz! stb. és stb.

A fociedzés után a tornatanár kinevezett a focicsapat kapitánynak mert elvileg jó az irányító képességem.
Hát ha az szerinte rendben van, hogy majdnem mindenkit agyon verek, akkor nekem is oké.
A folyosón sétáltam, csupa izzadtam az egy órás gyakorlástól, és neha néha beletúrtam a hajamba. Meg kéne már mossam.

Ekkor láttam hogy ismerős arcok is vannak errefelé (na vajon miért), így hát nyugodtan elsétáltam Jungkook, Taehyung, Hoseok és Yoongi mellett, mintha nem is léteznének. Najó, ez  nekem is rosszul esik.

- Azta hogy tudsz te úgy focizni, sütibaba? - ugrott fel a hátamra Eunbi.
- A focizáshoz érteni kell! - nevettem el magam. Kifutottam vele az udvarra ahol leraktam. Fura, hogy őt egy cseppet sem érdekelte az hogy izzadt vagyok.

- Jimin, beszélnünk kell! - ragadta meg a karom hirtelen Namjoon.
- Miről? - kiváncsiskodtam, mikor láttam hogy ennél tovább nem sétálunk.
- Szereted? - kérdezte tök komolyan.
- Kit? - kérdeztem.Tudnom kell kire gondol, ahhoz hogy választ adjak.
- Yoongit! - förmedt rám.
- Talán - mondtam bizonytalanul.
- Eunbit? - kérdezte megint.
- Barátilag igen, nagyon jó fej! - feleltem.
- Reménytelen vagy! - masszírozta meg az orrnyergét a bátyám, aztán itthagyott. Már miért lennék reménytelen?

Visszaérve a szobámba, Jungkook feltűnően  méregetett, de úgy nagyon csúnya nézéseel. Még én is megíjedtem tőle. Minél gyorsabban lefürödtem és mentem be az ágyba hogy aludhassak.
Nem a fal felé fordulva szerettem volna aludni de akárhányszor kinyitottam a szemem, Jungkook mérges tekintetével találtam szemben magam. Rosszabb mint egy kaméleon! Nem szeretem azokat a kis lényeket, egyszerre tudnak mérges szemekkel két személyre is nézni, és amúgy is ilyesztőek. Vegül a fal felé fordulva aludtam el.

Reggel szó szerint arra keltem, hogy leöntenek egy vödör vízzel.
Mind a négyen itt voltak, hárman nevettek egy valaki pedig csak mosolygott, de nagyon látszott hogy nem valódi a  mosolya. Letöröltem az arcomról a vizet, aztán rájuk dobtam a vizes takarómat aminek nagyon nem örültek, mert öltözhettek át.
Kölcsön kenyér visszajár, vagy inkább visszanyal a fagyi, vagy ezt úgy hívják, bosszú vagy karma? Mindegy. Lekaptam magamról a vizes ruháimat és felvettem valami normálisat.
A hajam nem száradt meg az első óra kezdetére de annyira nincs hideg tehát engem nem zavar. Hát a tanár más véleményen volt.

- Jimin, nem kéne reggel hajat mosni, de ha mégis, akkor kelj fel időben hogy meg tudd szárítani! - kiáltott rám.
- Tanár úr az nem úgy volt hogy hajat akartam mosni, hanem egy pár diák vicces kedvében volt, és úgy gondolta, poén ha azzal keltenek hogy lelocsolnak egy vödör vízzel! - mondtam olyan nemtörődöm hangnemben. A lányok az osztályból mind olvadozni kezdtek, aztán kiakadtak azon hogy ki lehet olyan hogy lelocsol. A tanár azt akarta, mondjam el kik voltak mert az igazgatóiba lenne a helyük, de nem mondtam el. Annyira nem vagyok köcsög. De a kamerakbol rájöttek.

Mennyire sajnálom.  Remélem érződik az irónia. Tehát kaptak büntit. Nem tudom miért, de úgy igazán ez most nem is érdekel. Jobban érdekel az hogy megyünk a menhelyre az osztállyal! A kedvenc helyem!
Nem pakoltam sok mindent a hátizsákomba, de jutalom falatot igen, az mindig van nálam, még akkor is ha nincs kutyám.
Sétáltunk a menhelyig, hát a többség nem igazán örült neki.

Amint betettük a lábunk a menhelyre, mindenki a kutyusokhoz ment.
Amúgy aki szeretne, el is lehet vinni, ezt mondta az osztályfőnökünk, és most jut eszembe hogy ez a kollégium is állatbarát. Akkor lehet kutyám! De nem akarom hogy azzal a Jungkook gyerekkel jóban legyen. De ez lehetetlen, ha már szobatársak vagyunk. Mindenki akart örökbefogadni kiskutyát. Vagyis azt hiszem, mert nem sokan voltak akik kutya nélkül mentek haza.
Mindenki a menhely elejen nézelődött a kiskutyák iránt akik nagyon örültek a sok látogatónak. Hátrébb sétáltam, mert biztos itt is vannak kutyák. Igazam is volt, mert találtam itt is egy kiskutyát.

- Nagyon félénk! - termett mellém egy itt dolgozó.
- Játszhatok vele? - kérdeztem.
- Próbáld meg, nekem nem engedi hogy megsimogassam, és szinte senkinek se de próbálkozz csak. - mondta aztán továbbment.
Ahogy beléptem a kis elkerített részbe, a kiskutyó önszántából odajött hozzám és megszaglászta a kezem. Meg is van kit viszek haza, hát egyem meg.
Később már az összes kiskutya rajtam lógott akivel éppen nem foglalkozott senki, és rengeteg kiskutya van itt.

~RinRin~