Woman Like Me (Lewis Hamilton ff.)

35.

-Most mi történt köztetek? - kérdezte értetlenül Oli.

-Az elmúlt két hétben állandóan veszekedtünk. Lewis féltékeny Marcusra. Ezzel nem azt mutatja, hogy mennyire fontos vagyok neki, hanem, hogy egyáltalán nem bízik bennem és bizalom nélkül nem működik egy párkapcsolat. - magyaráztam, majd beletúrtam göndör hajamba.

-Ebben teljesen egyetértek,de tényleg ez volt a legjobb megoldás? - pillantott rám Sarah.

-Számomra igen. - bólintottam magabiztosan,de a szívem mélyén zokogtam. Miután elindultam Toszkánába már ahogy felértem az autópályára patakokban folytak a könnyeim. A lányoknak azt mutatom, hogy mennyire jól viselem a valóságban teljesen magamba zuhantam. Amikor egyedül vagyok akkor, szoktam sírni. Inkább zokogni szoktam.

-Vic. - sóhajtotta Emily. -Őszintén, tényleg ez volt a legjobb megoldás?

-Igen. - feleltem és az ajkamba haraptam.

-És van valami különleges kívánságod? -ölelte át a vállamat Olivia.

-Egy kis citromos pitének örülnék. - jegyeztem meg kuncogva.

-Csinálok, te bolond. - ölelt magához nevetve. Miután Olivia hozzálátott a citromos pitének, én kiültem az udvarra az egyik fa alá és elő vettem az egyik könyvemet. Szemüvegemet fentebb toltam az orromon és próbáltam belemerülni a könyvbe. Minden erőmmel azon voltam, hogy belemerüljek a könyvbe, de egyszerűen valami mindig elvonta a figyelmemet.

Tényleg ez volt a megoldás?

Egy párszor feltettem magamnak ezt a kérdést, de idáig még nem jöttem rá a válaszra. Az elmúlt két hét egyáltalán nem volt egyszerű, ami felvetett bennem pár kérdést. Az biztos, hogy szeretjük egymást, de vajon tényleg egymásnak lettünk teremtve? Mindketten nagyon erős személyiségek vagyunk és vajon ezzel együtt tudunk - e élni? Aztán itt van ez az állandó féltékenykedés. Lehet, hogy valakinek ez romantikus vagy szívmelengető, de nekem ez inkább idegesítő és kételyeket ébreszt fel bennem. Lewis pontosan tudja, hogy nem tudom elviselni, ha valaki uralkodni akar rajta, így számomra nem fér bele ez a gyerekes viselkedés. Olyan érzésem van, mintha nem bízna meg bennem.

-Keresnek! - jelent meg Emily, majd odaadta a telefonját.

-Élsz még? - szólt bele a telefonba Charles.

-Nagyon vicces vagy. - forgattam meg a szemeimet.

-Őszintén azt hittem, hogy felcsavarodtál egy fára. - jegyezte meg.

-Kedvességed nem ismer határokat. - sóhajtottam.

-V Leclerctől tanultam a szarkazmus alapjait. - nevetett bele a telefonba, az én szívem pedig összeszorult. Csak egy embertől tudom elviselni, ha V-nek hívnak.

-Szóval most azért hívtál, hogy egymást oltogassuk vagy mi? - kérdeztem értetlenül, majd elterültem a fűben.

-Mivel nem veszed fel a telefont, ezért a lányokat kellett megkeresnem, hogy tudjam azt, hogy egyáltalán a kontinensen vagy - e. - magyarázta az öcsém, én pedig unottan megráztam a fejemet. - Toszkánában vagy?

-Hirtelen kellett gondolkodnom és ez jutott eszembe. - vontam meg a vállamat.

-És, hogy vagy? - kérdezte, az én torkomban pedig egy nagy gombóc keletkezett.

-Minden rendben van. - vágtam rá azonnal. Komolyan Vic, Charlesnak akarsz hazudni?

-Vic.... őszintén. - sóhajtotta.

-Mit szeretnél hallani Charles? Hogy azt hittem, hogy ebből lehet valami komoly, de tévedtem? A legfájdalmasabb dolog volt kimondani, de nem volt más választásom. - mondtam letörten és éreztem, hogy könnycsepp lefolyik az arcomon.