Woman Like Me (Lewis Hamilton ff.)

28.

A tegnapihoz képest még rosszabb hangulatban keltem, így az én drága barátomat is csak egy morgással jutalmaztam. Lewis az elején még próbált felvidítani, de utána inkább odaadta a fülesét. Hamár az ő cuki pofija nem segít, akkor hallgassak zenét. Sajnos, még The Weeknd dalai sem segítettek,így ahogy beértünk a pályára a Ferrarinál elbúcsúztam Lewistól és a vörösökhöz mentem. Lézengtem a szerelők között, végül leültem egy távolabbi asztalhoz és elkezdtem olvasni.

-Pontokkal teli szép napot Vic! - ült le velem szembe Sebastian.

-Te legalább boldog vagy. - motyogtam, majd becsuktam a könyvet.

-Tán baj van a szerelem szigetén? - támaszkodott az asztalra és úgy fürkészett.

-Nincs, semmi baj, csak most nagyon negatív vagyok. - mondtam nagyot sóhajtva. - Szóval, ha jó eredményt szeretnél, akkor szerintem ne legyél a közelemben.

-Ne mond ezt. Mindenkinek van olyan napja, amikor úgy érzi magát, mint egy rakás szar. - nevette el magát a német. - Szóval vegyél el egy óriási szelet pizzát egy nagy üveg kólát és minden a legnagyobb rendben lesz.

-És fagyi is lehet? - csillantak fel a szemeim.

-Persze, te bolond. - rázta meg a fejét mosolyogva. Megfogadtam Seb tanácsát, így teli hassal indultam el Charles pihenője felé,mert igaz a kedvem nem lett jobb, de mozogni már alig tudtam.

-Hova Vic? - jött velem szembe Charles.

-A pihenődbe. Tele vagyok. Csoda, hogy tudok járni annyi pizzától. - feleltem, majd kikerültem az öcsémet.

-Ugye nem fogsz hányni? - vonta fel a szemöldökét.

-Nem vagyok annyira szerencsétlen. - forgattam meg a szemeimet, majd magára hagytam. Fáradtan bementem Charles pihenőjébe és eldőltem a kanapén. Csak én lehetek ennyire szerencsétlen, hogy mindig van valami bajom. Hirtelen megszólalt a telefonom, majd ahogy rápillantottam akkor realizáltam, hogy nem az enyém volt. Charles telefonján egy barna hajú lány mosolygott és akaratlanul is rápillantottam. Charlotte Sine. Nagyon gondolkodva tartottam a kezembe a telefont, hogy most vajon mit tegyek. Nyissam meg az üzenetet vagy tegyem vissza a telefont, mintha mi sem történt volna? Végül a kíváncsiságom nyert, így feloldottam a mobilt és megnyitottam az üzenetet.

Charlotte: Mikor jössz haza?

Charles: Még ma este haza repülők. Szóval tudunk találkozni.

Charlotte: És mi lesz a nővéreddel?

Charles: Londonba megy a barátjával, szabad ügyünk van.

Charlotte: Oksi. A lakásodnál foglak várni.

Charles: Sietek amennyire tudok.

Charlotte: Rendben.

Charlotte: Szeretlek.

Idegesen lezártam a telefont és visszatettem a régi helyére. És még magányra van szüksége. Lassan felálltam a kanapéról, majd azonnal elhagytam a vörösök bokszát. Államat felemelve sétáltam át a Mercedeshez, miközben halvány mosollyal az arcomon köszöntem az ott dolgozóknak. Aprót kopogtam Lewis öltözőjének az ajtaján, majd benyitottam.

-Hát te? - boldogan pillantott fel a laptopjából a brit, én pedig próbáltam mosolyogni.

-Csak látni akartalak. - feleltem és éreztem, hogy egy könnycsepp lefojt az arcomon. Lew aggódva félretette a laptopját és elém lépett. Azonnal közelebb léptem hozzá és magamhoz öleltem Lewt. Még soha nem hazudott az arcomba Charles, így szörnyű érzés volt realizálni az egész történetet. Hogy nem azért szakított Gia-val, mert magányra vágyott, hanem egyszerűen már más lány volt a képben. Gondolom nem számított arra, hogy Giada megkeress, így ezért jött nekem ezzel az okkal.