Woman Like Me (Lewis Hamilton ff.)

48.

Miután a szűk baráti körünkben kiderült, hogy babát várok teljesen más lett a hangulat. A fiúk azonnal összevesztek azon, hogy ki lesz a keresztapja a picinek, elindultak a fogadások, hogy vajon milyen nemű lehet a pici, és persze Lando legújabb ötletét is megosztotta velünk. Miután megszületik a pici elszeretné vinni magával, hogy tudjon magának szerezni egy barátnőt. Szokásomhoz hűen azonnal lecsesztem a britet, hogy felejtse el, ha ennyire akar magának egy barátnőt, akkor vegyen inkább egy kutyát és maradjon távol a gyerekemtől. Gondolom Lando még nem adta fel az ötletét, így felkészülten várom, hogy mikor fog újra megkörnyékezni.

A félelmeim, hogy Lewis egyáltalán nem fog örülni a babának azonnal elszálltak, miután megláttam, hogy mennyire izgatott. Állandóan a piciről beszél, mindentől megakar óvni és már babajátékokat nézeget. Az elmúlt másfél hétben rengeteget beszélgettünk és több dologban is megegyezésre jutottunk. Londonban veszünk egy közös hazát, így Lewisnak is sokkal egyszerűbb lesz bejárni a gyárba és a pici is sokkal barátságosabb körülmények között nőne fel. Nincsenek szép emlékeim Monacóból, ezért inkább máshol kezdek új életet. Igaz ezt még nem tudom, hogy hogyan fogom tálalni anyának.

Sajnos a reggeli rosszullétek még mindig nem múltak el, így nincsen semmi meglepő abban, hogy megint a wc kagyló előtt kezdtem a reggelemet.

-Milyen támogató társ vagy. - léptem ki a fürdőből miután megmostam a fogamat és az én alvó barátomra néztem.

-Lélekben támogattalak. - felelte álmosan Lewis.

- Még nyolc hónapon keresztül bennem lesz ez a gyerek, szóval értékelném, ha aktivizálnád magad. - feküdtem vissza mellé és mellkasára hajtottam a fejem.

-Mit szeretnél szüljem meg helyetted? - simította meg az arcomat.

-Igen! - vágtam rá nevetve. - Igazából én már azzal is megelégszek, ha megveszed nekem a kedvenc ételeimet.

-Ez megoldható. - nevetett fel a férfi, majd egy puszit nyomott a homlokomra. Hirtelen megszólalt a telefonom, így amennyire gyorsan lehetett felvettem.

-Charles? - szólítottam meg az én kis öcsikémet.

-Itt van anya. Most megyek ki érte a reptére. - mondta Charles, én pedig idegesen felültem az ágyban.

-MICSODA? - kérdeztem döbbenten.

-Minden előjel nélkül iderepült. Az érzéseit azt mondták, hogy velünk kell lennie. - mesélte.

-Uramatyám, ő és a megérzései. Nekünk annyi Charles. - tettem a homlokomra a kezemet. - Egy szót se szólj arról, hogy terhes vagyok. Még én magam se tudom, hogy hogyan mondjam el.

-Nem tudom, mi ennyire nehéz ebben. Elmondod és kész. - felelte az öcsikém.

-Szerinted. - forgattam meg a szemeimet. Bárcsak ilyen egyszerű lenne. - Figyelj nem bánnám, ha kerülnél vele egyet a városba mielőtt visszajönnétek.

-Miért? - kérdezte.

-Két családra elegendő ételt eszek, amit nem két perc alatt pusztítok el. - vágtam rá, majd letettem.

-Baj van? - sóhajtott Lewis.

-Óriási. Itt van az anyám. -fordultam felé.

-Jaj, ne. Van még időm elmenekülni? - pillantott rám félve.

-Már késő. - néztem ki az ablakon, majd kikeltem az ágyból. - Öltözz fel rendesen, ne valami színes melegítőnadrágot vegyél fel nekem, mert elég lesz azt hallgatnom,hogy miért így hordom a hajam.