Woman Like Me (Lewis Hamilton ff.)

49.

A világ legfájdalmasabb arckifejezésével álltam a tükör előtt és a hajamat vasaltam ki. Mivel édesanyám a nap folyamán párszor leszólta a hajamat, ezért jobbnak láttam, ha eltüntettem  göndör fürtjeimet. Miután Charles megtudta, hogy nem Monacóban szeretnénk letelepedni, eléggé fagyos volt a hangulat. Egyáltalán nem lepődtem meg öcsikém reakcióján.

-Megérkeztem! - hallottam meg Lewis hangját. Egy unott szemforgatással jutalmaztam meg barátomat, majd megigazítottam ruhámat.  - Hormonok? - kérdezte félve a brit.

-Bárcsak az lenne. - fordultam felé. - Egyszerűen az őrületbe kerget az anyám.

-V, nyugodj meg! - lépett elém, majd derekamra tette a kezét. - Ne foglalkozz azzal, hogy mit mond. A holnapi nap van hátra és utána olyan messzire menekülünk tőle, amennyire csak lehet.

-Már nem azért, mintha te annyit lettél volna vele. - vontam fel a szemöldökömet. - És még vele kell vacsoráznom is.

-Szívesen vacsoráznék veletek, de nagyon sok dolgom van. - felelte szomorúan Lewis, de a szemei tökéletesen elárulták, hogy egyáltalán nem bánja.

-Nem mondtam egy szóval sem, hogy meghívott téged. - jegyeztem meg halvány mosollyal az arcomon. - Az anyámról van szó, csak akkor találkozik veled, ha nagyon muszáj.

-És nekem annyi pont elég. - vágta rá azonnal, én pedig kibújtam kezei közül.

-Láttad a lakást, amit átküldtek? Egyszerűen csodálatosan néz ki, de egy kérdésem van. Ugye nem ígérted meg Danny-nek, hogy lesz egy saját szobája a házunkban? - kérdeztem a britet, miközben a magassarkúmat vettem fel.

-Lehet, hogy megemlítettem neki, hogy házat akarunk venni. És tudod milyen Danny. - dőlt el az ágyon Lew, én pedig értetlenül megráztam a fejemet.

-Kérlek magyarázd el neki, hogy ezt nagyon gyorsan felejtse el, mert ha Lando ezt megtudja, akkor már ő is beakar költözni, de nekem elég lesz egy gyerek. - magyaráztam. - Legalább Danny örül annak, hogy házat nézünk.

-Miről beszélsz? - emelte fel a fejét az én sonka barátom.

-Charles. Abban a hitben volt, hogy Monacóban maradunk. Egyáltalán nem értem, hogy mit gondolt. - mondtam idegesen, majd megfogtam a táskámat.

-Emiatt ne idegeskedj. Ha van egy kis csöppnyi esze, akkor el fogja fogadni. - pillantott rám Lewis.

-Charlotte-tal van együtt, szóval ne várj tőle sokat. - forgattam meg a szemeimet. - Lemész Lando bulijába?

-Nincs más választásom. - felelte az én barátom.

-Szemét. - húztam össze a szemeimet. Miért vagyok én ennyire szerencsétlen.

-Lélekben veled leszek. - felelte Lew.

-Gondolom. - motyogtam, majd elhagytam a szobát és a hallba siettem.

-Nem vagy a pontosság híve kislányom! - köszöntött anya.

-Mehetünk? - elengedtem a fülem mellett édesanyám megjegyzését és inkább arra kérdeztem, hogy mikor megyünk, mert minél hamarabb túlakartam esni az egészen. Gyorsan beültünk egy taxiba, majd kínos csend telepedett közénk. Az út alatt Charles egyszer sem pillantott rám. Unottan megforgattam a szemeimet, majd kipillantottam az ablakon. Egyszerűen, hogy lehet ennyire gyerekes?!

-Gyerekek! Minden a legnagyobb rendben? - zökkentett ki gondolataimból anya, már az étterem bejárata előtt.

-Fáradt vagyok. - jelentette ki Charles, majd nem foglalkozva velünk elindult az asztalunk felé.