Az én titkom... [haikyuu fanfiction]

Az 5. Hinata

Az utolsó edzés után még kicsit bent maradtam a pályán, gondolom elbúcsúzni az egésztől, holnap irány haza. Nem tudtam mit csinálni a cuccom már össze volt pakolva ezért csak oda-vissza hosszokat futottam és egy random jött dallamot dúdolgattam folyamatosan újra és újra.

Bármenyire is nehéz volt itt kellett hagynom ezt a helyet. Az egész olyan abszurdumnak tűnt, én még mindig ott voltam leragadva, hogy végre meggyőztem a szüleimet, hogy 4 hónapra ide költözhetsek és elmenni a válogatottba.
Ami azt illeti fogalmam sincs hogyan jutottam be, a bátyám vagy ezerszer jobban röplabdázik mint én. Ez tény, pont ezért engem lepett meg a legjobban mikor felhívtak hogy át kéne mennem az ország másik felére edzeni. De én soha nem szerettem annyira a röplabdát mint a kis Shoyo én csak vetődni és futni szerettem a pályán.

A gondolataimból az egyik kedves csapattársam Ayano-chan zökentett ki aki nemes egyszerűséggel fejen b*szott egy labdával.

- Utállak. - jelentettem ki és visszadobtam neki a labdát.
- Jajj nemár Onara tudod hogy csak szeretetből csinálom - vigyorgott rám.

Unottan megfogattam a szemem és leültem a padra a cuccom mellé.

- Fura, hogy vége - nézett körbe a teremben. - Mit fogsz csinálni otthon?

- Fogalmam sincs - gondolkodtam el - valamennyit biztos pihenni fogok de szerintem belépek valami egyesületbe. És persze gyakorlok jövőre - mosolyodtam el.

- Ígérjünk meg valamit! - lépett elém és a kézet nyújtotta felém - jövőre is mindketten bejutunk! - nézett mélyen a szemembe.

Egy kicsit elgondolkoztam. Biztos, hogy be fogok jutni jövőre is? Mindegy megpróbálom max nem sikerül.

- Rendben - ráztam meg a kezét.

- Ezt megbeszéltük - engedte el a kezem, hátat fordított és kifelé indult - de aztán gyakorolj is! Nem csak a zene létezik! - szolt hátra majd kilépett az ajtón.

Igen, igen ezt sosem fogom le vakarni magamról. Még a röplabdánál is jobban szeretem a zenét és ez meg is látszik. Én voltam az, aki az utolsó percekben is még azzal a gitárral játszadozik és aki edzéseknél ha pihen azonnal játszani kezd. Ilyen ez.

           ———————————
A vonat hangos volt, és szarrá untam magam a mobilnetem meg már rég lemerült. Legszívesebben most gitároztam volna de az erősítőm a bőröndöm legalján pihent. (Meg persze talán nem éppen a vonaton kéne Green Day-t játszanom max hangerővel)

Rohadtul unatkoztam ezért csak összehúztam magam és próbáltam aludni. Halkan a This Side of Paradise - t dúdoltam míg el nem nyomott az álom.

1-2 órával később.

Álmomból az egyik kedvenc számom a Could Have Been Me ver fel. Fogalmam se volt ki hívogat engem ilyenkor de puszilom a draga anyukáját.
Unottan néztem rá a kijelzőre és duzzogva konstatáltam, hogy éppenséggel a saját anyámat szidtam.

Idegesen felvettem a telefont és így szoltam:

- Shoyo, 21:37 van 11-ig haza sem erek MI VAN? - az utolsó két szót jóval ingerültebben mondtam mint a többit, de tudtam hogy drágalátos öcsém valószínüleg szarrá vigyorogja magát jelenleg.
- Nem válaszoltál az üzeneteimre.
- Senkiére sem szoktam válaszolni ne hidd, hogy különleges vagy.
- Uhhh szinte látom magam előtt, hogy hogyan forgatod a szemed.
- Mit akarsz?
- Csak az akartam mondani, hogy alig várom hogy lássalak!

Csönd.

- Onara? Ott vagy?
- TE AZÉRT ÉBRESZTETTÉL FEL, HOGY EZT ELMOND? - üvöltöttem mire kaptam pár szúrós pillantást a vonaton. - Rendben van Hinata Shoyo csak várd ki míg haza érek úgy fejbe foglak vágni mint a szar.

- Ami azt illeti már meg edződtem. Már nem félek tőled van már valaki aki ijesztőbb nálad.
- Majd meglátjuk. - és ezzel kinyomtam.

Már aludtam volna vissza mire megint megrezdült a telefonom.
- Én ezt nem hiszem el - forgattam a szemem.

Idegesen elhúztam a zöld telefon jelet és bele szóltam.

- Szia anya!
- Onaaraaahhh - suttogta bele a telefonba egy hang a telefonba.
- Natsu? - ismertem fel azonnal a hugomat.
- Chhsssss!
- Miért van nálad anya telefonja?
- Meg akarom várni hogy haza gyere de azt mondják aludnom kell. - sopánkodott - De én meg akarlak várni téged! - kezdett már hisztizni.
- Natsu, menj aludni és mikor haza érek ígérem felkeltelek.
- Igshséred? - kérdezte.
- Aha - mondam mert nem nagyon tudtam kibogozni mit mondott "ígéred?" "idézed?" "figyézed?" fogalmam sincs.

Egy kis csönd után Natsu lerakta a telefont én meg végre el tudtam aludni.

————————————————————

Viszonylag közel laktunk a vasútállomáshoz így megkértem anyáékat, hogy ne jöjjenek ki értem. Eleve sem volt kedvemre, hogy üdvözölni fognak hisz Natsuval és Shoyoval ellentétben én apa géneit örököltem. Nem nagyon kedvelem a lelkes hangos köszöntéseket legszívesebben csak kihagynám az egészet de tudom nagyon megbántanám őket ha nem hagynám hogy másodpercenként ölelgessenek szóval inkább nem szóltam semmit.

- Haho - nyitottam ki lassan az ajtót. És anyám rögtön a nyakamba ugrott.
Miután anya elengedett Hinata is rendesen megölelgetett.
Apával letudtuk egy öleléssel hiszen egyikünk se tudta kezelni ezeket a helyzeteket anyáék jól ki is nevettek ezért.
Miután mindenkinek elmeséltem mindent és minden kérdésre válaszoltam (ez persze nyilván nem igaz mert Hinata mindent tudni akart) bementem Natsu szobájába és gyorsan üdvözöltem őt is.

Annyira nem volt erőm semmihez hogy csak ledobtam magam az ágyra és aludtam.